Szlovákiában, Kassa megye északi részén, Gölnicbánya mellett nem mindennapi jelenségre figyeltek fel a helyiek. Egy ideje késő délutánonként elfeketedett az ég és madarak ezrei húztak a Thurzó-völgy felé, majd eltűntek a sűrűben. Az ornitológusok milliós nagyságrendről beszélnek.


Fringilla montifringilla, az az Fenyőpinty. Ennek a madárfajnak a példányait látják hetek óta az égen seregleni a göllnicbányaiak.
„Egy héttel ezelőtt figyeltünk fel erre a jelenségre, de a helyiek azt mondják, hogy nagyjából január 15-e óta vannak itt ezek a madarak ilyen nagy számban. Körülbelül 3-3,5 millióra saccoljuk a számukat” – mondja Matis István ornitológus.
De nem csak madárinvázió van a Thurzó-völgyben. Talán a monarchia idejében volt itt utoljára ennyi turista.
Egy asszony azt meséli, hogy sokat járt ebbe a völgybe, de még soha nem látott itt ennyi pintyet.
A szakemberek szerint örvendetes, hogy még ennyit lehet látni belőlük, mert a nagy tömeg és zaj miatt már egy kicsit távolabb telepedtek le, mint egy pár nappal ezelőtt, amikor még csendes volt a táj.
„A fenyőpintyek, amik most jelenleg nagy csapatban fordulnak itt elő, rendszeresen telelnek Közép-Európában. Ez egy olyan faj, ami egyébként a Skandináv-félszigeten és Oroszország északi részén fészkel, de most télire leköltözött ide. Szeptembertől látható az országunk területén is, de ekkora koncentrációban egyszer még nem találkoztunk ezzel a fajjal” – emelte ki Matis István.
A szűk völgynek nagyon jó a mikroklímája. Így a növényi magvakkal táplálkozó pintyek akár 80-100 kilométer távolságból, a Gömör-Tornai Karszt területén lévő bükkös és gyertyános erdőkből is ide jönnek éjszakázni.
„Nagyon érdekes dolog, hogy ilyen koncentráció egy fajból – a fenyőpintyek európai populációjának több mint 10 százaléka – itt van ebben a völgyben. Nagy ritkaság és nem hiszem, hogy egyhamar Szlovákiában megismétlődik ez” – véli Takács Károly ornitológus.
Az elmúlt években Szlovéniában jegyeztek egy körülbelül 2,5 milliós fenyőpinty kolóniát, az idén pedig az osztrák főváros, Bécs közelségében figyeltek fel hasonló telelőhelyre. Ez azonban nagyságában meg sem közelítette a Thurzó-völgyit. A szakemberek szerint, míg az időjárás lényegesen nem változik, a madarak sem mozdulnak, így akár még hetekig láthatjuk a különleges jelenséget.

Duna TV, Felvidék Ma, atos