Nagy hatású, Miniatűrök című műsorral emlékeztek a hazai magyarság egyik kiváló művész egyéniségére, Dobi Géza hegedűművészre, zeneszerzőre és zenetanárra a komáromiak. Az alkalmat Dobi meg nem élt nyolcvanadik születési évfordulója adta.
A csaknem három órán át tartó műsorfolyam során ritkán tapasztalt fergeteges tapsok követték a zömében Dobi Géza alkotta szerzemények előadását. Talán nem csak azért, mert a közreműködők a tíz esztendeje váratlanul elhunyt mester tanítványai, kollégái és barátai köréből verbuválódtak, hanem azért is, mert ezen a májusi estén mintha nem is az egyes zeneművek, megzenésített gyerekversek, feldolgozások visszhangoztak volna a hallgatóságban, hanem Dobi Géza lelke tárulkozott volna ki láthatatlanul, mégis érzékelhetően előttük.
A Gútán született, hetvenévesen tragikus hirtelenséggel elhunyt művész családját a második világháború után, a hontalanság idején Csehországba deportálták. A gyermek cseh nyelven végezte el a zeneiskolát és a konzervatóriumot, később Pozsonyban szlovákul képezte magát a Zene és Drámaművészeti Főiskola hegedűművész szakán, de 1959-től már a komáromi zeneiskola tanára, később igazgatója lett. Közben maga is zenét szerzett, kamarazenekart és triót alapított, éveken át komponált zenét a Magyar Területi Színház számára, népdalokat és verbunkosokat gyűjtött. S megírta azokat a könyveket, melyekre a (cseh)szlovákiai magyar tanulóknak égetően szükségük volt a magyar zenekultúra alapjainak megismeréséhez.
Dobi Géza szinte állandóan dolgozott, újabb és újabb tervei voltak – ám hetvenévesen egy szempillantás alatt befejeződött az élete. (Úgy hírlik, hogy a szívműködését serkentő gépecske halála beállta után is működött még, tehát nem annak hibája okozta szíve leállását…)
Dobi Géza élete mégis teljes volt. Talán ösztönösen, talán tudatosan történt, hogy ennyit dolgozott, mintha be akarta volna pótolni az elvesztegetett csehországi éveket, amikor erőszakkal kényszerítették szeretett szülőföldje elhagyására. Mintha egymaga akarta volna elvégezni mindazt, amit a második világháború után megcsonkított és megnyomorított hazai magyarság kultúrája visszaépítésekor szükségesnek tartott…
Talán ezt érezte meg tíz évvel a halála után a telt házas komáromi hallgatóság a Duna Menti Múzeum dísztermében, a Kultúrpalotában. Ezért voltak ezek az elemi erővel, hosszan zengő, hatalmas tapsok. A közreműködő muzsikusok és más szereplők szinte valamennyien Dobi Géza tanítványai voltak, s az első szóra elfogadták az estre szóló meghívást.
Ez a három óra az egység erejét mutatta Komáromban – így kellene összefogni közös ügyeink érdekében, ilyen egyértelműen – jutott eszébe sokaknak a műsor után. Dobi Géza hiteles ember volt, ezért lett közösségszervező egyéniség.
Az estet a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület a Gaudium polgári társulással közösen rendezte. A műsor összeállítója Stirber Lajos volt, bevezetőt Keszegh Margit mondott. Dicséret illet minden közreműködőt – szinte bizonyos, hogy számukra is emlékezetes marad ez a hatalmas sugárzású három óra.
