A világ legjámborabb, legbéketűrőbb embere a felvidéki magyar tanárember, a filmtörténeti rangú, hétköznapi Hannibál és Ámbár tanár urak összegyurmázott változata, akinek a hátán fát lehet vágni, mindenért felelős, de semmit se tud befolyásolni, eurót 500-as kiszerelésben csak tévében látott, „mi lesz, ha még ez se lesz“ alapon apolitikusan, mosolyogva törődik bele sorsába.
A tanítás mellett adminisztrál, toboroz, meggyőz (agitál?), és elvárják tőle, hogy a faluban terjessze a magyar kultúrát. Még napjainkban is hány Csemadok- évzárón hangzik el mostanában az a jól ismert tanárszemrehányó mondat, hogy hol voltak, hol vannak, hol lesznek, mintha mindenért ők lennének a felelősek, azért is, ha félig üresek a széksorok az unalmasabbnál unalmasabb előadásokon, amelyek kezdete előtt a helyi Csemadok-elnök felhívja az iskolaigazgatót, hogy küldjön már diákokat tanárokkal, hogy teltebbeknek tűnjenek a sorok. Meg hogy a múltkor se voltatok, pedig az óvodások is ott voltak azon az előadáson, azon a lovagrendről szólón, aznap ugyan nem aludtak ebéd után, de óbiskolhattak a halkszavú előadón a teremben.
A tanár adminisztrál: osztálykönyvet, osztálynaplót, osztályzóívet, ellenőrzőt hagyományosat és elektronikusat, jegyzőkönyveket vezet, iskolaprogramot, tanterveket, tanmeneteket, oktatási-nevelési terveket ír – szerkeszt, diákokról adatlapokat vezet, bizonyítványokat és intőket gyárt, érettségi tételsorokat állít össze, tesztlapokat készít, dolgozatokat, felmérőket javít, előkészületet ír. A felsorolás a teljesség igénye nélkül állt össze, hozzátéve, hogy a magyar iskolákban, a magyar osztályokban mindezt két nyelven végzik a pedagógusok. Minden beírás, minden tananyagrész, minden nyikkanás szlovákul és magyarul is kötelező, dátumok szlovákul nappal kezdődően, dátumok magyarul évvel kezdődően… Az oktatási-nevelési tervek egyik izgalmas szösszenete: az egyes anyagrészek után ezt a rubrikát a tanárok szeptemberben előre kitöltik: „A diáknak tudnia kell (Žiak má vedieť)“, „A diák tudja (Žiak vie)“. Az első rész még érthető, de a második teljesen logikátlan, és hazugságokat gerjesztő, mert honnan tudja a szaktanár szeptemberben, hogy mire lesz képes a diák mondjuk a következő év áprílisában? Az oktatásügyben a kétnyelvűség ily módon megynilvánuló joga és kötelessége a magyar pedagógus számára büntetés! Mert túllihegett, túlbonyolított a szlovák iskolákban is, hát még akkor mit mondjanak a magyar tanárok, akiknek mindezt két nyelven kell elvégezniük!? Sokan sokat vitatkoznak a pedagógusok munkaidejéről, a munkatörvénykönyvvel való egyeztetésével, mert hogy a nyolc és fél óra kötelező mindenki számára. Ezt sok iskolában úgy adminisztrálják le, hogy az intézményben valójában eltöltött időn túlra havi rendszerességgel kimutatást kell végezni az otthoni, de iskolával összefüggő tevékenységet illetően. Táblázatba foglalva, mennyi időt fordított a tanár pihenésre, regenerációra, felkészülésre, dolgozatjavításra, önképzésre, mikor vett részt kulturális eseményen, mennyi időt fordított a közéleti tevékenységre….stb. A magyar iskolák tanárai megfeszített ütemben dolgoznak, hogy a felpörgött asszimiláció hatásait fékezni tudják a magyar településeken. A szakmai munka mellett ezek elsősorban iskolán kívüli tevékenységekben – rendezvényekben, táborokban, szakkörökben, tehetséggondozásban, tanulmányi versenyekre való felkészítésben, bérmentes korrepetációkban, szakmai napok szervezésében nyilvánulnak meg. És toborzásban, a szülők, nagyszülők meggyőzésében a magyar tannyelvű iskolánk mellett, mert ez sajnos, nem mindenhol természetes. A következő év beiratási programja az azévi beiratkozást követően rögtön kezdetét veszi, nincs megállás. Aztán ott vannak a „kreditt-szombatok“, a kreditt-hajszával eltöltött szünnapok a 3 százalékos béremeléssel kecsegtetett jövőkép érdekében…
Ezért tartom forradalmi jelentőségű jó ötletnek Jurzyca oktatásügyi miniszter virtuális panaszfalát – a wiki.skoly.org internetes oldalt, ahova március 31-ig mindenki megírhatja javaslatait, ötleteit az oktatásügy adminisztrációjának egyszerűsítését illetően. Élnünk kell a lehetőséggel, különösen a magyar pedagógusoknak, hogy próbálják meg kissé tehermentesíteni magukat, hogy több időt fordíthassanak a szakmai fejlődésükre, a gyerekekre és önmagukra.
Száraz Dénes, Felvidék Ma
