Igazi színházi élményben volt része a bodrogközi közönségnek Tóth Auguszta önálló estjének köszönhetően. A budapesti Nemzeti Színház művésze Mezei Mária „Hoztam valamit a hegyekből” című művét mutatta be, a zongorán közreműködő Szilassy Nelly zenei szerkesztő közreműködésével. A szerző 1946-ban megjelent lírai önvallomása elevenedett meg a Bodrogközi Magyar Közösség Háza színpadán október 25-én este Királyhelmecen.
Izgalmas kalandozással, sok zenével, humorral és iróniával fűszerezett két óra alatt (szünet nélkül) fedezhette fel a közönség Mezei Mária (Kecskemét, 1909 – Budakeszi, 1983), egy csodálatos asszony, színésznő, érdemes és kiváló művész – életét, aki így vallott önmagáról és említett művéről:
„Sok arcom volt, most a valódit látják, egy emberét, aki nem akar dolgavégezetlenül távozni: haza akar érni az emberek szívébe. Hogy most nem vagyok színésznő? Nem tudom. Lehet, hogy a színészet – a valódi – a tökéletes azonosulás, a tökéletes igazmondás. A jó színészethez elég a tökéletesen hazudni tudás képessége is: úgy tenni, mintha… Nekem azzá kellett válnom, szó szerint és valóságosan. A legvacakabb szerepért összezsugorodni, vagy megnőni saját határaimon túlra. Iszonyú szép és félelmetes volt… 1945 után én már nem csak színt akartam játszani – közölni akartam valamit. Hoztam valamit a hegyekből!”
Ebben az önvallomásban valójában röviden minden benne van, ami a színpadon megelevenedett. Kivéve Tóth Auguszta kiváló alakítását, aki percek alatt, szinte a nézők szeme láttára változott át fiatal, ragyogó nőből smink és mindenfajta egyéb technikai segítség nélkül harcias vagy éppen idős asszonnyá. A színésznő és zongorakísérője elvarázsolta a közönséget, hiszen minden rezdülése tökéletesen átélt pillanat volt, azonosulás a szereppel, a megformált személlyel.
Tóth Auguszta vallomása szerint: „Régóta és sokszor az »utamba« került Mezei Mária: vagy úgy, hogy a dalait énekelhettem, vagy úgy, hogy egy könyvet kaptam róla… Ismeretlenül is megszerettem.”
Nem csoda hát, hogy a tisztelet, az alázat és a szeretet hatotta át az előadás minden percét. Humor, dráma, harcok, könnycseppek és mosolyok, boldog tánc, lelkes reménykedés, szép dallamok zongoraszóval… volt minden, amit csak színész megmutatni képes két óra alatt a színpadon. Mezei Mária életútját tanulmányozva kitűnik, hogy nagyon különös színfoltja volt a magyar színház- és filmtörténet több szakaszának, és talán kevésbé maradt meg a köztudatban, mint pályatársa, Karády Katalin, pedig egy ideig ő volt a nagyobb sztár.
Értékes színfoltja életének, hogy lángoló szerelem fűzte Márai Sándorhoz. Úgy vélte, hogy számára Márai lenne az a férfi, akivel egy egész életet le tudna élni, a sors viszont másként döntött. Szenvedélyes szerelmüknek Márai Sándor a Sirály című regényében állít emléket. Életútjának további érdekessége, hogy 1945–ben egész vagyonának megfelelő összegből, 12 Napóleon-arany árából restauráltatta a sárospataki várat, amelyért negyven évre szóló lakbérszerződést kért cserébe, ezt viszont nem sokáig élvezhette. A felvidéki hegyekben (Tátrában) szerzett lelki békéjéből és a református keresztyén szellemiségéből fakadó értékes cselekedeteit és gondolatait művein keresztül továbbította a közönség felé.
A színésznő életének említett szakaszai a színpadon is életre keltek Tóth Auguszta lenyűgöző színészi alakításában.
Hitelesen, és nagy átéléssel tolmácsolta a lírai önvallomás, és egyben a közönség számára elmondani kívánt értékes üzeneteket, amelyek választ adnak arra, hogy mit is hozott magával a hegyekből a kalandos sorsú színésznő: „Hazahoztam a hitemet, mint egy nagy, jó szagú meleg kenyeret, most szeretném, úgy, de úgy szeretném széjjelosztani. A hitemet, hogy érdemes élni, de érdemes meghalni is, mert csodálatos törvények igazítják mindnyájunk lépéseit s a halál nem pont az életünk mondatának végén, legfeljebb pontosvessző, ami után újabb mondat következik. Elhoztam a meggyőződésemet, hogy van egy nagyon nagy törvény, ami így szól: semmi, ami történik veled, benned vagy körülötted, nem véletlen, hanem minden tetted és gondolatod megtermi a következményét, s ezért bármi jó vagy rossz ér az életben, annak előidézője te és csakis te vagy. S ha értetlenül állsz szemben valami történéssel, valami méltatlansággal, szenvedéssel vagy magával a halállal – légy meggyőződve róla, hogy feltétlenül megérdemelted, mert okozóját, a törvényellenes tettet te követted el még akkor is, ha most már nem emlékszel rá. És elhoztam a legnagyobb törvényt, a törvények királyát, amiben minden benne van, ami mindent betölt és mindent éltet, ami mindennek a megoldása, célja és értelme – elhoztam a Szeretetet. Itt lakik bennem, benned, mindnyájunkban. A füvekben és a fákban, a virágok illatában és a kutyád szemében, a kavicsokban és a hegyekben, a csillagokban és a méhekben, a búzádra hulló esőben és a gyermekedre hulló könnyben, az igazi dalban, az igazi csókban, mindenben, ami van, amit látsz és amit csak sejtesz, mindenben a szeretet él – mert a szeretet az Isten.”
Ezeket a gondolatokat és érzéseket vihette magával a közönség a kétórás királyhelmeci előadásról. Tóth Auguszta és a zongorán közreműködő Szilassy Nelly mindent megtett azért, hogy felejthetetlen élményt nyújtson a közönségnek.
Az előadás végén meg is énekeltették a résztvevőket, akik a Lorántffy Zsuzsanna Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás (LZS BFT) szervezésében megvalósult rendezvényre ellátogattak. Vastaps és Pásztor Istvánnak, a LZS BFT elnökének köszönő szavai zárták a rendezvényt, aki hangsúlyozta, hogy Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház vezérigazgatójának is hálásak azért, hogy a színház vendégszereplése megvalósulhatott a Bodrogközben.