Régi szlogen Csemadok berkekben, hogy a Csemadok ne politizáljon, csak táncoljon, zenéljen, de a politika nem az ő dolga. Ezt valószínűleg még a régi rendszerből hoztuk magunkkal. A rendszer régi mondása: „ne szólj szám, nem fáj fejem”, mintha örök érvényű lenne. Gyakran tapasztaljuk ma is a felvidéki magyarság egy részénél. (S ezt nevezzük olykor közönynek).
Az is igaz, akkor tényleg nem lehetett szólni, kötelező volt a szocialista szlogeneket használni, s ha netán szólt, írt valaki, – már megbélyegzett volt, következményekkel.
Viszont Csemadok berkekben ma is igen tiltakozóan hangoztatják, olykor vezetők is, hogy ne politizáljunk, az a politikus dolga.
Sokat gondolkodva, elemezve magamban soha nem értettem ezt a felfogást, legfőképpen felvidéki magyarként.
Mert igaz, hogy 1949-ben a kommunista párt hozta létre a szövetséget, de az ötvenes években pl. falumbéli csemadokos asszonyok mentek a kerületre szülőként és csemadokosként a helyi magyar iskola kérésével. (Erről dokumentumom van – nevüket ma is emlegetjük).
A magyar vers, ének, nóta, színdarab, színpadi hagyomány, az írott szó (gondoljunk csak hazai íróinkra Duba, Dobos, Mács s a többire), mindig és újra a megmaradásunkról, a fájdalmakról, a megaláztatásunkról szólt – s csakis a Csemadok berkekben, színpadokon, klubokban, művelődési táborokban, a Csemadok vezetők szervezésével, tudatosan beépített programokban kerültek ki a nagyközönség elé, mintegy felkiáltójelként. Hát mi volt ez, ha nem politizálás?
A Magyar Jogvédőbizottság a 70-es években, a megbízható Csemadok elnököket is értesítette a magyar iskolákat veszélyeztető cselszövésekről. S naprakészen cselekedett a bátor iskolaigazgató, de a még bátrabb Csemadok-elnök.
Sosem felejtem el Csemadok járási tisztséget betöltő időszakomban a 90-es évek mečiari politikájának következményeit. A 90 fős apparátus elbocsájtását, velünk járásiakkal együtt. Amikor erre reagálva több kollégámmal együtt csakazértis a járás legtöbb magyar rendezvényét szerveztük, elnökeinkkel, tagságunkkal (fizetés nélkül).
Soha annyi Csemadok csoport nem volt, mint ezekben az években, s a legmagyarabb hazai, anyaországi együttesek, előadók jöttek szervezeteinkhez. Hát mi volt ez, ha nem politika?
Emlékszem, hogy Sidó Zoltán járási majd országos elnökünk és Bauer Győző országos elnök mit kilincseltek, harcoltak a korabeli szlovák politikai szférában, minisztériumokkal (Bauer Győző egykori elnök mesélt Hudec kulturális miniszterrel való vitázásukról).
Elnöklésem alatt minden járási elnöki találkozóra meghívtam 2-3 politikust, adjanak tájékoztatást a hazai politikai helyzetről.
S bizony akkor a választások előtt összehívtuk, körlevélben értesítettük elnökeinket, hogy az egy magyar pártra erkölcsi kötelességünk szavazni, hogy magyar kultúránkat megtarthassuk, éltessük.
Persze, nem volt ez így mindenütt, de helyi szinten is megbeszéltük, hogy a sokszor vegyes képviseletű önkormányzatban ott kell lennie, legalább egy csemadokosnak.
Volt hatása, ezt mindannyian tapasztaltuk.
Hát mi volt ez, ha nem politizálás?
Hiszem és tudom, a 70 év titka ebben is volt, hogy figyeltünk a politikára, s ha kellett, tettük a dolgunkat. Hiszen érdekvédelmi szervezetként működtünk negyven évig. S ma is mi vagyunk a tömegbázis ha meg kell szólítani a hazai magyarságot.
Egyáltalán ha valaki úgy menti ki magát a közéleti dolgokból, hogy engem nem érdekel a politika, mert úgyis, az lesz amit ők akarnak, én nem foglalkozom politikával, mert csak a családomnak élek, ismert védekező álláspontok, vagy ha egy évzárón nem szólalunk fel a magyar feliratok, iskola védelme mellett, akkor nem sokáig lesz kinek és kivel dalolni, énekelni. Akik így gondolják, valószínű még nem jöttek rá, hogy a mindennapi (magán)életünk, megélhetésünk, családi létünk, kultúránk, megmaradásunk, egészségi életformánk minden a politika függvénye.
Ha erre nem figyelünk, nem követjük, ha kell, nem állunk ki színpadon vagy összejövetelen, vagy az urnáknál, s nem nyilvánítjuk ki véleményünket, akkor sodor az ár, eláraszt a közöny, s leszünk egy hibrid ország hibrid lakosai.
S hogy mindezt miért hoztam párhuzamba a Csemadokkal?
Az elmúlt évtizedek csodája, ami ebben a hetven éves szervezetben volt és van. A szövetségnek több mint négyszáz alapszervezete van az ország déli sávjában, mintegy 30- 40 ezer tagsággal, a hozzátartozó magyar családtagokkal ez már durván számolva is több mint százezer magyar.
Ha ezek közömbösen állnak a hazai magyar politikához, ha nincsenek kellő módon tájékoztatva, tájékozódva a hazai helyzetről, akkor kérdezem én, ki fog szavazni az egyetlen nehezen összefogódzó pártra, vagy egyáltalán kiállni valahol magyar ügyekben.
Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke a lista élére állt. Ő vállalta e legfelsőbb Csemadok tisztséggel a politizálást mindannyiunk érdekében.
Nekünk, csemadokosoknak és nem csemadokosoknak pedig erkölcsi kötelességünk a felzárkózás, ha komolyan vesszük kulturális értékeink megmentését. Mert igenis tőlünk is függ megmaradásunk, iskoláink, kultúránk léte, a tájékoztatás pedig ma még inkább fontos lenne.
