Azt egyelőre még homály fedi, hogy pontosan milyen témában, annyi azonban már bizonyos, hogy a magyar kormány jövőre a jelenlegi országhatárokon túlra is kiterjeszti az anyaországban már több kört futott – s jellemző módon nem kevés kritikával illetett – nemzeti konzultációt. Az erről szóló kormányhatározat már megjelent a Magyar Közlönyben, amint arról hírportálunkon is beszámoltunk.
Aki esetleg nem tudná, mi fán terem az ilyesmi: az „álompolgár” egy szép napon a nemzeti trikolórral ékesített kis levélkét talál a postaládájában, a feladó – Orbán Viktor miniszterelnök – láttán dobban is egy rendkívülit az ember szíve (a Felvidéken élő magyar állampolgár számolhat egy extra dobbanással is, hogy vajon rajta kívül még kinek jut tudomására, hogy ilyen küldeménye érkezett – ami tehát csak magyar állampolgárokat illet, ez pedig a szlovák jogállamban rizikós kategóriának számít).
Nos, a boríték tartalmaz egy kérdéssort, amely kérdésekre aztán alapos megfontolás után kell az előre megadott válaszlehetőségek közül egyet megjelölni. Azt most hadd ne minősítsem – az összes eddigi konzultációban való részvételem kemény tapasztalatai nyomán – hogy ezek a kérdés-válasz párosítások milyen színvonalúak. Nagyjából úgy írható le, hogy az ember háromféleképpen mászhat ki belőle a végén a „beikszelt” válaszai alapján: vagy hazafi, vagy gazember, vagy ostoba. Utóbbihoz elegendő mindig csak az utolsó választ megjelölni, vagyis a „nem tudom megítélni” opciót.
No de most nem is ez a lényeg, hiszen alapvetően – legyünk jóhiszeműek – egy nemes szándékról van szó. A magát a nemzeti együttműködés kormányának is nevező csapat konzultál a kormányzottakkal – ez alapjában véve, minden furcsaságtól és mellékíztől eltekintve egy helyes és üdvös gondolat és szándék. Hanem ezzel a legújabb ötlettel minimum két problémám van. Az egyik a megvalósítás mikéntje, ami Szlovákiában a fentiekben már jelzettek miatt nem kívánt (de nagyon is előre látható) következményekkel járhat. Szóba jöhet az elektronikus út, csakhogy ez távolról sem biztosítja mindenki számára a lehetőséget a hozzáféréshez, vagyis nem korrekt. Felteszem, a diplomáciai futár jelen esetben nem a leghatékonyabb megoldás.
A másik „problémám” ehhez képest talán csak kukacoskodásnak tűnhet: 2012-t írunk és már azt se sokáig. Vagyis mire ez a határon túli konzultáció nyélbe ütődik, pártunk és kormányunk harmadik éve intézi a haza s nemzet ügyes-bajos dolgait. Tehát: vajon miért csak most – nem vagyok ballib, de: a következő választások előtti utolsó békeévben – jutott el odáig Orbán Viktor és kormánya, hogy nohát, akkor kérdezzük meg a határon túli magyarokat is.
Az a válasz nem ér, hogy „hiszen eddig is konzultáltak, ott van pl. a MÁÉRT és a többi két- vagy többoldalú találkozó – mert ezzel magát a nemzeti konzultáció létalapját kérdőjeleznénk meg.
Pedig lett volna miről konzultálni a határon túli magyarokkal eddig is. A nemzetpolitikai stratégia kereteinek tavalyi kimunkálása (MÁÉRT 2011) például – hogyismondjamcsak – sokkal stílusosabb lett volna, ha azt egy ilyen konzultáció előzi meg. De bőven lett volna mit megvitatni a kulturális örökségvédelemtől kezdve az önrendelkezésen, gazdaságfejlesztésen, civil szervezetekkel való együttműködésen, támogatásokon át egészen a szórványt érintő problémákig megszámlálhatatlan egyéb témában – közvetlenül az érintettekkel, ahogy az egy nemzeti konzultáció esetében dukál. Hogy aztán az így kapott visszajelzésekből összeálló alappal dolgozhasson a kormány nemzetpolitikáért felelős különítménye.
Nem vitatva a kormány nemzetpolitika terén elért eredményeit, pláne ez irányú elkötelezettségét, ezt a mostani tervezett konzultációt most már minimum megkésettnek találom.
Negyed év múlva pedig már erősen kampányszagúnak.
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”37040″}