Igen, most végre elérkezett annak is az ideje, hogy ezt kimondjam. Nem szeretlek téged te sunyi, aljas, hazug, pitiáner kis ország, te vicsorgó öleb, Európa szemete!
Nem szeretlek, mert soha nem adtál még esélyt sem arra, hogy így érezzek. Pedig erős gyökerek kötnek ahhoz a földhöz, ahol születtem s amelyet még nálad is aljasabb felsőbb hatalmak a gondjaidra bíztak. Nem, egy pillanatig sem lehet szeretni, lojálisnak lenni ahhoz az alakulathoz, amely úgy viselkedik őslakóival, ahogy a gőgös birodalmak gyarmataik bennszülötteivel.
Elég volt a kertelésből, a szép, diplomatikus szóvirágokból, a jószomszédi marháskodásból s mondjuk ki végre: mi vagyunk a te büdös niggereid, akiket legszívesebben külön padra ültetnél a parkban és külön buszon utaztatnád a te fajtádtól – ahogy azt már láttuk más, semmivel sem boldogabb tájain a világnak.
Nem, arra sem adtál esélyt Szlovákia, hogy egyszerűen csak szó nélkül elviseljünk téged. Pedig összetehetnéd a két kezed, hogy ilyen bennszülötteid vannak, akik közel sem olyan izgága népség, mint a baszkok, az írek vagy éppen a kurdok. Nem, mi szerettünk volna békében élni, nyugodtan, boldogan leélni azokat az éveket, amelyeket a teremtő nekünk megadott.
És ezért az egyéni „jólétért” annyi mindent feláldoztunk a közösből, annyi de annyi kompromisszumot, rossz alkut – és vegyes házasságot kötöttünk. Nem tüntettünk, sztrájkoltunk, nem törtünk kirakatokat, nem randalíroztunk az utcákon, nem gyújtogattunk. Tűrtünk. Hallgattunk. Hittünk. Abban például, hogy majd Európa. Majd az Európai Unióban talán tanulsz egy kis civilizáltságot, valamit abból, amit odaát annyira magasztalnak: a demokratikus jogállamiságot.
Hiba volt, mert fel kellett volna ismernünk, hogy ezt a tákolmányt, az Európai Uniót soha egy pillanatra sem a moralitás tartotta egybe, hanem a kőkemény, hideg és rideg gazdasági érdekek. Minden egyéb csak írott és mondott malaszt, olcsó hazugság, olyan, amit normális ember ma már a WC-n ülve sem olvas el.
Nem adtál esélyt nekünk arra, Szlovákia, hogy lojális polgáraid legyünk. Mert mostanra már attól is megfosztottál bennünket, hogy egyáltalán a polgáraid legyünk. Mi több, folyamatosan a létünkre törsz. Háborús bűnösnek tekintesz egy egész nemzetrészt, aljas módszereiddel – a közigazgatás, oktatás, kultúra és más területek uralásával – csendes, vér nélküli genocídiumot hajtasz végre ellenünk.
De most megint átléptél egy Rubicont. Egy olyant, ami után már nincs visszaút, már nincs több illúzió, már egyetlen gramm súlya nincs többé a szavadnak, hiteled nulla. A közösség, ha úgy tetszik, a nép akaratát söpörted most le az asztalról. Az egyértelműen, világosan, szabályosan kinyilvánított demokratikus közösségi akaratot vetted semmibe, amikor a perediek népszavazáson kimondott óhaját leköpted.
Ez vagy te, Szlovákia, pontosan ez. Szavakban jogállam, de a valóságban egy utolsó hazug kis banánköztársaság, egy elfuserált, koszlott kis diktatúrácska. De még annak sem vagy igazán jó, mert még ehhez sincs bátorságod.
Ott, ahol a közvetlen demokráciát félre lehet tenni, semmibe lehet venni, ott már nincs tovább miről beszélni.
És veled együtt, Szlovákia, veled együtt vész el az Európai Uniónak nevezett tákolmány hitelének utolsó morzsája is, ha most nem lép rá Pered miatt a nyakadra. Mert ha déli szomszédot a kis portugál kommunista meg tudta mászni a semmiért is, akkor veled mit kellene csinálni? Kéksisakosokat küldeni?
Szlovákia, összegyűlik a nyál a számban, ha csak rád gondolok…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42149,41461,42157″}
