Ha nyár, akkor két dologban biztosak lehetünk: (ismét) megtudhatjuk, hogy a lángos pofátlanul drága a Balatonnál (bezzeg a szójalatte Budapest belvárosában…), a másik, hogy valami idióta barom a lezárt autójában „felejti” a gyermekét. Igen, idén is megtörtént…
Hála Istennek – és az időben közbeavatkozó tűzoltóknak – nem tragédiával végződött az eset Várpalotán, ahol egy 4 hónapos csecsemőt hagyott a drága édesanya a lezárt kocsiban. A tűző napon egy autó percek alatt kohóvá változik: akár elérheti a 70 fokot is a belső hőmérséklet.
Ez egy felnőtt embert is megöl, egy kisbabának, akinek a kis teste még nem tudja megfelelően szabályozni a hőt, perceken belül halálos csapdává válhat a lezárt autó.
Ez a történet jól végződött: a gyorsan kiérkező tűzoltók a babától legtávolabb eső ablak betörésével kiszabadították, és sértetlenül adták át a babát a szerető, gondos édesanyának…
És ez már nem is az első eset. Hasonló történt korábban egy osztálykiránduláson, ekkor egy hétéves kislányt (aki az úton elaludt) felejtett a tanító néni az autóbuszban. Senki nem vette a fáradságot, hogy végignézze a buszt, mielőtt azt a sofőr bezárta volna. A lány lélekjelenléte oldotta meg azt, ahol a felnőttek kudarcot vallottak: az ablaktörő kalapáccsal bezúzta a vészkijárati ablakot és így jutott levegőhöz. Ez a két eset – megannyi többivel együtt, mert tényleg nincs nyár kocsiban felejtett gyermekek nélkül – mélyen el kell, hogy gondolkodtasson bennünket.
Ha a lassan már a létfontosságú testrészünkké vált okostelefonjainkért képesek vagyunk kisebbfajta testmotozást végezni minden alkalommal, mikor kiszállunk a kocsiból, akkor vajon miért nem futja egy pillantás erejéig a hátsó ülésre,
hátha épp arra jár egy baba vagy más élőlény?
Felfoghatatlan.
Jómagam szülőként beszállni sem engedem a gyerkőceimet a kocsiba nyáron, amíg alaposan ki nem szellőztettem, s bár – kezem a szívemre – néha összekeverem a nevüket, egyszerűen elképzelhetetlen számomra, hogy egy út végén ne legyen „népszámlálás”…
Nem értem. Nem értem, miért kell újra és újra szembesülnünk ilyen hírekkel? Miért nem tanulunk legalább a korábbi tragédiákból? A gyerekeink élete a legfontosabb érték, amit nem kockáztathatunk egyetlen pillanatnyi figyelmetlenséggel sem. Nincs az a halaszthatatlan elintéznivaló, sietség, ami fontosabb lehetne a hátul szuszogó kis „csomagnál”, és nem, nincs olyan, hogy csak parkolójegyet váltok és már jövök is. Drága szülők! Mi lenne, ha együtt váltanátok parkolójegyet a törpékkel…?
Szűcs Dániel/Felvidék.ma
