Arra készültem, hogy vasárnapra, a világprotestantizmus Losung szerinti Miserikordias Domini, az Úr irgalmasságának vasárnapjára a digitális kori bálványjárvány, a világjelenséggé vált és embertömegeket torzító idolatrizmus nemzeti, személyes hatásairól, az ellene lehetséges védekezés módjairól írok.
Ám ma reggel valósággal berobbant lelki csendembe és látóterembe Stoffán György író, egyháztörténet-kutató cikke, amit a kárpát-medencei magyar hírlapban publikált „A választás margójára – félig nyílt levél Toroczkai Lászlónak” címmel. Másik cikke is belemart lelki csendembe. Ezt „Hol vannak a magyarjaim?” címmel írta, amelyben fájlalja, hogy a váradi magyar közösség és a tágabb magyarság nem mozdult meg erélyesebben. Cikkeiben elsistergi, amint a román csendőrök és végrehajtók jelenlétében a premontrei apátnak, Szent László városában – ahol jó 900 éve istápolta, gondozta, művelte a magyar lelkeket a keresztyén végvár szerzetesi és papi közössége -,
szinte óránként újra kell élnie a nemzeti tragédiát. Ahogyan a szerzetesrendet ellehetetlenítik saját ingatlanjaiban.
Stoffán sorait a csalódás sava járja át, tapasztalva, hogy az anyaországi választások nyomán, a pártos önérdekért küzdés időszakában ki is tudna a váradi történésekre méltóképpen odafigyelni? Jól időzítettek a román hatóságok. (Mint annyiszor a történelem során!). Néhány sor a lelkiismeret jajdulást felhangosító írásból:
„A magyarellenes ügy senkit nem háborított fel, a premontrei apát kilakoltatása 900 év után nem érte el az ingerküszöböt. Inkább tudomásul vette vesztes és győztes… Micsoda aljas árulás, micsoda nemzet-, és keresztényellenes magatartás ez? Mit akarunk mi Istentől, hogyan merjük emlegetni Mária országát, amikor a magyar politikum hagyja veszni a magyar értékeket? Miért csak üzlet vagy kampánycél a határon túli magyarság? Nincs-e szégyenérzete a magyar választási vesztesnek és győztesnek, amikor az ártatlan szerzetesre, az apátra és híveire a templomában tör rá száz felfegyverzett román csendőr, Szent László városában? Ha nincs ott Toroczkai László pártelnök és főtiszteletű Tőkés László püspök úr, akkor a románok elvezetik a misét tartó papot, s talán jól el is verik a híveket… akik csupán az apátra bízott 900 éves Váradhegyfoki Premontrei Prépostságot akarták az igazság mezsgyéjén megmenteni!”.
Várad, imáinkban veletek vagyunk
Sok mindent lehetne és kellene erre mondani és tenni. Széchenyi máig érvényes, cselekvésre sarkalló különbségtétele szerint a szájhazafiságtól el kell jutnunk ma is a tett-hazafiságig. Ahogyan Tőkés püspök úr és Toroczkai elnök úr tette. Lehet, látszólag semmit, vagy keveset értek el, de ott voltak. Jelen voltak a megalázott apát és közössége, valamint a magyar hívek mellett. Ez a kevés sokaknak ott és akkor mindent jelentett.
Magyar-magyar szolidaritást, tett-magyarságot, tartáserősítő, kitartást acélozó támogatást. Szolidáris jelenlétet. Nemcsak veletek érzünk-et, hanem itt vagyunk-at, mellettetek!
Mint mindig, ezen a reggelen is előttem Bibliám. Felidézi a Károli fordította, ott kiadott (1661) Váradi Bibliát, s az általa sugárzott hatalmas lelki önbecsülést, magyar identitást bátorító kincsként. És eszembe juttatja a Covid időszak alatt sokak által kézzel másolt magyar Covid-Biblia sorjázó köteteit, benne a hit megtartó erejéről szóló személyes vallomásokkal, kézi rajzokkal. A 2020-as évekre európai magyar unikum lett svájci másolt Biblia-testvérével, Vinczéné Pálfi Judit nagyváradi lelkésznő, akkoriban a Királyhágó-melléki Ref. Egyházkerület missziói tanácsosa fáradhatatlan buzgólkodásának köszönhetően.
Itt van előttem egy másik, ugyancsak váradi vonatkozású kötet, Szabadság, hatalom, lelkiismeret címmel. 2024-ben jelent meg, Budapesten, szerkesztője a váradi származású „károlis” docens, dr. Szabó Zsolt, aki engem is meginvitált a szerzők közé. Dr. Birkás Antallal közösen írt tanulmányunk: NEM A DIKTATÚRÁKRA! A keresztyén ihletésű politika lehetőségei. Tisztában voltunk a címadó három fogalom nagyon mély tartalmi, magyarságtörténeti, poszt-trianoni súlyával.
Hiszen lelkiismeretlenül a szabadság szolgasággá, a hatalom embertelenné silányítható.
Lelkiismeretesen viszont a szabadság és a hatalom mozdíthat egy országot a virágzás, a békesség földre hozott Tündérkert-országa felé. De nem úgy, ahogyan ezt ma Nagyváradon látjuk.
Theo-politika és nemzetstratégia nélkülözhetetlen kapcsolata
A váradi megrázó história bennem még élesebben világított rá a theo-politika, azaz Isten országa és a földi ország elválaszthatatlan összefüggéseire a nemzetstratégia századok szőtte mély valóságával. Ennek néhány alapvető összefüggésére hadd utaljak itt röviden. Égetően szükséges végre az imádság-nemzeti bűnbánat-nemzeti metanoia–megtérés-megújulás kárpát-hazai újragondolása. Az első és végső értelmes tettünk az ima (prima et ultima ratio – oratio) digitális kori értelmezésére. Nem szabadna a nemzetképet eleink honi földről égre emelt magasából egysíkúságért lerángatni, ám ott felejteni sem! Mintha önbálványozó önelégültséggel elhitethetnénk magunkkal: mi mindent meg tudunk oldani. Isten, ima, egyház, gyülekezet, megtartó lelki közösség, egymást becsülő magyarságetika nélkül.
Lehet, vannak, akik ezt gondolják: Isten nem hallgatta meg imáitokat, úgyis néztek ki. Nekik, de magunknak is felidézem Ézsiás próféta nagyon észhez térítő szavát, lelki súlyok-ellensúlyok példájaként:
„Eltakarom előletek a szemem, bármennyit is imádkoztok. Nem hallgatlak meg benneteket, hiszen a kezetekhez vér tapad! Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemeim elől gonosz tetteiteket. Tanuljatok meg jót cselekedni! Törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót!” (Ézsaiás 1,15-17).
Várad népe, választások utáni anyaország népe – fogalmazhatunk a prófétai kemény szavak szellemében -: nem azért nincs válasz az imáinkra, ha egyáltalán imádkozunk még, mert Isten süket. Hanem, mert a szánk tele van politikai szlogenekkel, a szívünk pedig részrehajlással. Amikor a „nemzetért” imádkozunk, valójában sokszor csak a saját politikai táborunk győzelméért könyörgünk. A mindenkor fenyegető nemzeti szellemi-lelki pestis, az idolatrizmus nyavalyája ez: a bálványozás, önbálványozás folyamatos rettenete. Az Ige szerint nem lehet tisztátalanul hatékony életet, imaéletet, közösségi, nemzeti életet élni, ha vérrel, korrupcióval, erkölcsi mocsokkal, hazugsággal, megkülönböztetéssel szennyezett kezet emelünk Istenhez.
Nemezgyógyító szavakat, imákat
Olyan időszak jön hazánkra, de a Kárpát-haza magyarságára is, amikor egyszerre kell megtisztult kezekkel, lélekkel népünknek Isten elé járulni, s a reformáció tanítása szerinti Krisztus hármas tisztéből (próféta, pap, király) a prófétai és a papi szolgálatot egyetemesen, felekezeti hovatartozások közben és felett egységesen megélni.
Prófétaként bátran rámutatni a hatalmi bálványokra, önbálványozó vakvágányokra, korrupcióra, a gyűlölet vakfoltjaira. S nemet mondani ezekre.
Minden hívő ember papi szolgálatának értelmében pedig könyörögni minden magyarért, pártállástól, földrajzi területtől, társadalmi helyzettől függetlenül minden magyarért, sebeiket kötözni, vigasztalni, mellé állni, igent mondani létükre. Hiszen nemzeti létünk a hithez hasonlatosan egyetemes, és nem pártkategória. Ilyen nemzetgyógyító imákra van szükség Váradon, Budapesten, és szerte a hazában. Mikor fog tudni imádkozni a jobboldali a baloldaliért, a hívő a hitetlenért, magyar a magyarért – nem ellene, hanem érte?
Van, lesz még mit közös nemzeti tanulásunk során elsajátítani. Nem középiskolás fokon. De már ez is hatalmas teljesítmény lenne! Ez az óra parancsa, amit a váradi események szívünkre helyeznek. Hiszen nincs jobb vagy rosszabb magyar, hanem csak magyar. Mindenek felett és mindenek előtt!
BL/Felvidék.ma
