Bár a pontos nap időpontja hiteles dokumentumban nem őrződött meg bizonyos, hogy 70 évvel ezelőtt ezekben a napokban ürítették ki a losonci gettót, ahol a város, fülek és a környező települések területéről mintegy 2500 zsidó lakost zsúfoltak össze, embertelen körülmények között.
Csak nagyon kevesen merészelték megkísérelni azt, hogy a túljussanak a gettót határoló deszkakerítésen. A város lakosai csendben szemlélték mi történik. Azután az egyik napról másikra csend lett, a gettó kiürült.
„Lakóit” először a mai Zólyomi úti téglagyár épületébe összpontosították. Az „átszállításnak” akaratlan szemtanúja volt egy ismert losonci iparoscsalád gyermeke, Jankovits Jenő.
„A losonci Apolló moziban […] Menczel Józsi bácsi egy zsidó származású egyén volt a főgépész. Egyszer csak eltűnt a szemem elől […] Szomorú élményeim közé tartozik, hogy 1944 nyarán egy hosszú sor haladt a Búza-téren át a Zólyomi út felé. Kíváncsiságom közelebb vitt a menethez és meglepetésemre ott láttam az én aranyos mozigépészemet.
Odaordítottam neki: »Józsi bácsi, hová-hová, ne menjen sehová, jöjjön vissza közénk, hiszen este mozi van«! Ő szó nélkül ment tovább és szomorúan csak legyintett, engem egy csendőr elzavart a menet közeléből. Soha nem láttam őt többet. Később tudtam meg, hogy egy haláltáborban vesztette életét.”
A jeruzsálemi Jád vá-Sém Intézet által kiadott könyv szerint a losonci téglagyárból 1944. június 12-én két vonattranszporttal vitték el a zsidókat Auschwitzba. A gettó lakosait először a téglagyárba vitték, ahol több napot kellett összezsúfolva eltölteniük.
Az első transzport 1970 személlyel június 9-én hagyta el Losoncot, amit néhány nap múlva követett a második. A losonciak első csoportja július 13-án érkezett Auschwitzba, ahol Josef Mengele szelektálta őket. A háború után felvett anyakönyvi bejegyzések halálozási dátumai szerint sokuk élete már ezen a napon a gázkamrában ért véget.
A kassai állomáson keresztülhaladó szerelvények listáján nincs losonci kiindulási pontú. Nógrád megyéből Balassagyarmat (1944. 06. 12. – 2675 személy, 1944. 6. 14. – 1867 személy), Salgótarján (1944. 6. 13. – 2310 személy) és Hatvan (1944. 6. 13. – 2961 személy) szerepel a listán.
Június 19-én a losonci gettó már üres volt és a városban nem volt zsidó lakos. Erre utal a város tisztiorvosának jelentése „Tisztelettel jelentem, hogy az intézkedések kivétel nélkül folyamatba tétettek, azonban a zsidók időközben történt eltávolítása folytán azok egy része befejezést nem nyert, másik része pedig nem volt foganatosítható.”
A városból és közvetlen környékéről kb. 2500 zsidó lakost hurcoltak el koncentrációs táborokba, ahonnan csak alig 10 %-uk tért vissza. Egy 1946-ban készült összeírás szerint a losonci Járási Nemzeti Bizottság által kiadott adatalapot (a zsidó származású lakosok összeírása) 222 személy töltötte ki és küldte vissza.
A Holokauszt 70. évfordulója alkalmából, a losonci Zsidó Közösség és Losonc városa által megrendezett megemlékezést Renata Libiaková-Perželová, a Városi Hivatal kulturális osztályának munkatársa vezette, amelyen többek között részt vett Alexandra Pivková, polgármesterasszony, Pavol Baculík, polgármesterhelyettes, Csúsz Péter, a besztercebányai kerület képviselője, Dušan Rybár, a Rimaszombati Zsidó Hitközség elnöke, a Szlovákia Zsidó Hitközségek pozsonyi elnökségének tagja és sokan mások.
Alexandra Pivková beszédében a szomorú múltra emlékezett, kiemelve, hogy a világ még ma is nehezen azonosul azzal a ténnyel, hogy a holokauszt a világ zsidóságának, több, mint a 40 %-át elpusztította. Tisztelegni az áldozatok emléke előtt, és soha nem szabad elfeledni azt, ami történt.
Helena Vajová, a losonci Zsidó Közösség elnöke a losonci zsidóság elpusztításának rövid történetét idézte fel. Elmondva, hogy akkor sokan közülük hallották a városba érkező rossz híreket, az elhurcolásokról, a koncentrációs táborokról, de bíztak abban, hogy ez velük nem történhet meg. De megtörtént, mert 1944. március 19-e, a város német megszállása radikális eseményeket indított el. A zsidó kérdés „végeleges megoldása” véglegessé vált Losoncon és környékén is. A zsidó lakosokon nem segített az sem, hogy többen közülük átkeresztelkedtek (a legtöbbjüket a református egyház fogadta magába). A Holokauszt nemcsak a zsidóság, de az emberiség tragédiája emelte ki zárszavában.
Kritikus hangvétele volt Dušan Rybár szavainak. Beszédében kiemelte, hogy Losonc a zsidóság egyik legjelentősebb központja volt. Szólt arról, hogy az eszem, amely egykor teret engedett a zsidóság elpusztításának nem pusztult el, hanem ma is élő. Konkrét megjelölés nélkül utalt az egyik ország demokratikusan megválasztott kormányára, amely bő teret enged a nacionalizmusnak, az antiszemitizmusnak, annak, hogy emlékművek állít a holokauszt végrehajtóinak. Szólva arról, hogy a besztercebányai megyefőnök székébe egy szélsőséges személyt választottak. Ezek olyan súlyos és figyelmeztető jelenségek, amelyek ellen tenni kell, meg kell szólítani az iskoláinkat, városainak azért, hogy ne engedjék meg ezen eszmeisége terjedését, nem szabad toleránsnak lenni a képviselőikkel szemben – hangsúlyozta.
A megemlékezést a losonci Művészeti Iskola tanárainak koncertje nyitotta meg és az Ervin Schönhauser, baritonénekes, Soňa Radulová és Rudolf Cikatricis alkotta trió koncertje zárta, akik zsidó dalokat és népdalokat adtak elő.
Puntigán József, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.
{iarelatednews articleid=”46273,45953,39721,13403″}
