Komáromban járva a festőművészet kedvelőinek érdemes betérniük a Duna Menti Múzeum öt évvel ezelőtt megnyílt történelmi képtárába, amelynek az anyagát kerek száz esztendővel ezelőtt alapozta meg festményadományaival Weiss Fülöp, a Pesti Kereskedelmi Bank elnöke, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület társelnöke.
A város kulturális életének eme jelentős eseményéről, majd a Jókai Egyesület székházául szolgáló Kultúrpalota első emeletén megnyílt képtárról többek között a következőket jegyezte fel Alapy Gyula dr., az egyesület főtitkára: „Az 1914. év tavaszán megvetettük alapját a Jókai Egyesület képtárának is. A képtár magvát az a hat kép alkotta, melyet egyesületünk mecénása, Weiss Fülöp társelnökünk küldött.
Mednyánszky László báró, Komáromi Kacz Endre, Ferenczy Károly, Rippl Rónai József, Olgyay Ferenc és Boruth Elemér egy-egy képe volt köztük, amelyekhez nemsokára kaptunk Beöthy Zsolt közbenjárására egy Feszty Árpád képet és Komáromi Kacz Endre állami díjat nyert képét (Felesége arcképe), ez utóbbi már a barcelonai nemzetközi képkiállításon is részt vett, mint a magyar képzőművészet egyik reprezentáns darabja.”
A rendkívül ígéretes kezdetek után először a első világháború kitörése bénította meg Komáromban is a kulturális életet, majd Trianon és az impériumváltás sokkján kellett magukat túltenni a nemzeti kultúra ápolását fáradhatatlanul szervezőknek, akik a két világháború közötti időszakban elévülhetetlen érdemek szereztek a felvidéki magyarság önazonosságának a megőrzése terén.
A második világháború már nemcsak megbénította Komáromban is a kulturális életet, de hatalmi szóval a Jókai Egyesületet is feloszlatták, amelynek a vagyona az államra szállt. Ez lett a sorsa az értékes képgyűjteménynek is, amelyet pontos leltár, illetve jegyzék nélkül Bajmócra szállítottak. Így nem volt egyszerű dolga a festmények visszaszolgáltatását kiharcoló néhai Kajtár József múzeumigazgatónak, hiszen az elhurcolt műkincsek pontos leírása, megnevezése nélkül nem volt könnyű bizonyítani, hogy mi is származott Komáromból.
Ám a festmények java, köztük Feszty Árpád monumentális festménye, a Bánhidai csata – ha jócskán megviselten is – de végre hazakerült.
Ekkor már a hetvenes években jártunk, amikor a Kultúrpalota falai között, s immár állami keretek között ismét megindult a képzőművészeti alkotások rendszeres és céltudatos gyűjtése és a kiállítások megrendezése, amelynek gyújtópontjában természetesen a Szlovákiában élő, illetve az innen elszármazott magyar művészek munkássága, illetve alkotásaiknak a gyűjtése állt.
Képgyűjteménye tehát már ismét volt a múzeumnak, szebbnél szebb időszaki kiállítások is váltották egymást a falai között, azonban megfelelő helyiségek hiányában képtárának megnyitására még meglehetősen sokáig várnia kellett a műértő és –kedvelő közönségnek. Ám 2009 októberének végén végre az állandó képtár ünnepélyes megnyitásának is elérkezett a várva várt pillanata, amikor a múzeum és könyvtár Nádor utcai épületének első emeletén végre hiánypótló létesítménnyel gazdagodott a város.
A történelmi képtárban a Duna Menti Múzeum mintegy 1200 műalkotást számláló gazdag gyűjteményéből közel nyolcvanat láthatunk, amelyek a 18. század kezdetétől a 20. század közepéig terjedő időszakban keletkeztek.
A tárlat anyaga öt helyiségben és – kissé rendhagyó módon – a folyosó falain nyert elhelyezést. A közelmúltban rövid tárlatnézőben voltunk a képtárban, amelyen ez alkalommal dr. Gál Ida, a múzeum művészettörténésze kalauzolt, miközben hosszabb-rövidebb időt töltöttünk egy-egy jelentősebb műalkotás előtt.
„Az első teremben kiemelném legrégebbi datált festményünket, a Komáromi városbíró 1705-ből származó fogadalmi képét, amelyen a várost és várat örökítette meg a festő, Primus Menyhért városbíró családi címerével és a birodalmi sassal. A latin felirat elmondja, hogy amikor 1703-ban a kuruc hadak szorongatták a várost, a várparancsnok megfenyegette annak polgárait, hogy amennyiben beengedik a kurucokat Komáromba, rommá löveti a várost. A veszély később elhárult és ennek emlékére festette a városbíró a képet”– fűzi hozzá a látottakhoz kísérőm.
A 18. század utolsó évtizedeiből származik az az allegorikus festmény, amely a kalapos király, II. József türelmi rendeletének állít emléket, s azt ábrázolja, hogy az egyenlővé tett történelmi egyházak képviselői egy asztalnál ülnek vallásuk attribútumaival, s az időközben az életből eltávozott uralkodó a magasból szemléli az alanti történéseket. Egy másik falon gyönyörű Madonna-kép vonja magára figyelmemet: „Gyűjteményünk egyik féltve őrzött kincse 1983-ban került a múzeumba.
A Madonnát gyermekével ábrázoló táblakép 1730 körül készült, észak-olasz mester alkotása, és az a legenda fűződik hozzá, hogy az első világháború idején egy, az olaszországi frontról hazatérő katona a hátizsákjában hozta, aki egy olasz tanyán egy vekni kenyeret adott érte. A festmény ma szépen restaurált állapotban látható” – magyarázza a művészettörténész.
A következő teremben jórészt történelmi portrék tekintenek le ránk a falakról. Az egyik rizsporos parókát viselő személyben II. József arcvonásait vélem felfedezni, ám, mint kiderült, valószínűleg csak hasonlóságról lehet szó, mivel a fiatal férfi mellét ékesítő rendjellel alacsonyabb rangú személyeket dekoráltak, uralkodókat nem.
Balról egy idősebb hadfi meglehetősen szigorú tekintetével néz le ránk a dúsan aranyozott vastag képkeretből: „Moritz Schmidt altábornagy arcképe egyike tizenkilencedik századbeli portréinknak” – teszi hozzá a látottakhoz Gál Ida, majd így folytatja: „Ez a festmény is évtizedekig súlyos sérülésekkel várt szebb időkre a tárlóban, mígnem restaurátor avatott keze alá került. Mai, megszépült állapotában senki sem tudná megállapítani, mely részén volt egykor az arasznyi hasadás a vásznon.”
Miután megcsodáljuk még többek között Franz Xaver Seegen (1724- 1780) neves osztrák szobrász A keresztre feszített Krisztus Mária Magdolnával című remek barokk alkotását, amely ólomból készült 1768-ban, továbbhaladunk és a Feszty-teremben találjuk magunkat, amelyet Berecz Gyulának a festőművészt ábrázoló remek mellszobra ékesít.
Ezzel időben és térben már a 19. század végéhez, illetve a 20. század elejéhez érkeztünk. Megnéztük a művész hetényi tűzvészt megörökítő Kárvallottak című festményéhez készült egyik előtanulmányát, a ma már nem létező ógyallai hidat megörökítő festményét és a remek portrékat, köztük az ógyallai cigány javasasszonyt ábrázolót, valamint Czirok cigányprímás arcképét, továbbá a Jeruzsálem siratása című festményt, amely egykor Jeruzsálem fölött címmel került letétbe a múzeum gyűjteményébe.
Hosszabban időzünk Komáromi Kacz Endre (1880-1969) Feketekalapos hölgy című, a huszadik század első felében készült csodaszép szecessziós festménye előtt, amely köztudottan a művész feleségét, az ugyancsak festőművész Kiss Saroltát ábrázolja. Mellette látható a művész üde színekkel megfestett önarcképe is, s a közelben ugyancsak a falakat díszíti kisebb méretű szobabelsője is.
A teljesség igénye nélkül említést érdemel még többek között több, a nagyközönség előtt talán kevésbé ismert, de nem kisebb tehetséggel megáldott szlovákiai magyar festőművész alkotása is. Közöttük találjuk a Helembán alkotott Bánsághi Vince (1881-1960) tájképét, Mirkva Halász János (1881-1927) kézsmárki cipszer udvart megörökítő munkáját, Szász István (1878-1965) zsánerképét és a Basilidesz fivérek közül Basilides Sándornak (1901- 1980) az utolsó komáromi hajómalmot ábrázoló festményét . De nem mehet el a látogató Ferenczy Károly Napsütéses délelőtt című remek alkotása és Rudnay Gyula (1878-1957) festménye előtt sem.
Ugyancsak a huszadik század első felének magyar képzőművészetét képviselik a komáromi Nagy Márton, Mousson Tivadar, Szepesi Kuszka Jenő, Jordán Miklós és mások alkotásai is. Más helyszínen, a Kultúrpalota dísztermében megcsodálható más történelmi vásznak mellett a monumentális Bánhidai csata, az 1763-as komáromi földrengést ábrázoló ugyancsak hatalmas festmény, és a főépület folyosóján hosszasan elidőzhetünk az egykor a Kultúrpalotában alkotó és a városban festőiskolát alapító Harmos Károly (1879-1956) festőművész, grafikus, a bencés gimnázium tanárának munkái előtt.
A látottakból és hallottakból is nyilvánvaló, hogy a történelmi képtár megtekintése maradandó élményeket nyújt a szépben és jóban lelki felüdülést remélőknek, akik hamarosan arra is ráébrednek, hogy mindössze egyszeri látogatás nem elegendő, ide többször is vissza kell térniük mindazoknak, akik becsülik és igénylik a szépet.
Németh István, Felvidék.ma
További felvételek a Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.