Könyvbemutató Érsekvadkerten, Nógrád megyében Magyarországon.
Nemcsak a madár, az ének, hanem a jó hír is száll. Könnyedén átrepül hegyeken, völgyeken, erdőkön, folyókon, országhatáron, hogy egy könyvbemutató erejéig összekösse azt a nemzetet, amely mindig is egy volt, hiába akarták egyes hatalmak elválasztani a történelem folyamán.
Nógrád és a valamikori Hont vármegye lakossága mindig is tudta ezt, hogy egy nemzet él a kanyargós Ipoly mindkét partján. Egy a kultúrájuk, a nyelvük, népszokásaik, hagyományaik, népviseletük, s mivel most már a határok is légiesítve vannak, újból életre lehet és kell kelteni az egymás felé figyelés minden fajtáját. Ezt már nem tilthatja és korlátozhatja senki és semmi.
Én is jól eső érzéssel vettem tudomásul a kedves meghívást, amely a 3000 lakosú nógrádi településre invitált, január 20.-án keddi napon, a késő délutáni órában. Dr. Szrenkáné Nagy Erzsébet és a helyi könyvtár vezetője, Nagy Anna jóvoltából.
Először a település központjában található könyvtárba mentem, ahol röviden megbeszéltük a könyvbemutatóval felmerülő intézkedéseket, miközben Nagy Anna bemutatta a könyvtárat is. Elmondta, hogy amikor pénzszűkében volt a település felvetődött, hogy megszüntetik a könyvtárat. Amint ez a rossz hír szárnyra kelt, Érsekvadkert polgárai azonnal léptek és tiltakoztak a könyvtár bezárása ellen. /Hja – gondoltam magamban- itt még értékelik a nyomtatott könyveket, majd körülnézve láttam, hogy az egyik asztalnál 4-5 fiatal ül könyvekbe mélyedve, olvasva./
A könyvbemutató előtt pár perccel elindultunk a Szent Borbála vendégház felé. A gyönyörűen felújított parasztház előtt már vártak és közölték, hogy sokan eljöttek a könyvbemutatóra, mert kíváncsiak a Felvidékre. Belépve a kapun körbenéztem és megcsodáltam az udvar, a ház rendezettségét, amely meghagyta a régi parasztház jellegzetes építészeti stílusát. Dr. Szrenkáné Nagy Erzsike látva csodálkozásomat elmondta, hogy a nagymamája 100 éves parasztházát újítatták fel és vendégházként, szálláshelyként működik. Kirándulni vágyók, iskolás gyermekek vehetik igénybe szolgáltatásait. Alkalmas családi, baráti, osztálytalálkozói összejövetelekre. Többek között játszóház van benne, közösségi terem, amely a régi istállóból lett kialakítva. Nyáron íjászatot lehet tanulni, kézműves foglalkozásokon részt venni, és esténként bográcsozni is lehet az udvaron. Továbbá akadálymentesített helyiségei alkalmassá teszik mozgássérültek ott tartózkodására is. A környék pedig igen gazdag természeti és kulturális kincsekben, hiszen két várral is büszkélkedhetnek a közelben, a Nógrádi és a Drégelypalánki várral.
Belépve a közösségi terembe láttam, hogy a plafon régi faragott gerendázatát is meghagyták és a kis ablakokat régies stílusban függönnyel díszítették. A falakon régen élt parasztemberek fényképei voltak, amelyeket Erzsike büszkén mutatott meg. „Ez a nagyapám és a nagymamám népviseletben.” Ámulva fedeztem fel a ruházatukon a mi tájegységünk régi palóc ruházatát. Hát igen, hiszen Érsekvadkert itt van közel, légvonalban, alig több mint 10 kilométer, csak sajnos nagy kerülővel a Szlovákgyarmati és a Balassagyarmati Ipoly hídon átkelve növekszik meg a kilométerek száma.
A kedves üdvözlés után, bemutatkoztam és sorra vettem elő a könyveimet, egyiket a másik után. Az Adventtől adventig – című könyvem segítségével visszamentünk a régi népi szokásokhoz. Mivel már elkezdődött a farsangi időszak, így a régi vidám farsangi szokások kerültek előtérbe. A farsangot bezárva, a nagyböjti szokásokból is ízelítőt kaptak a jelenlévők. A kiszehajtó rigmusok eléneklésével még közelebb hoztam a ma élő emberekhez ezt a régi pogány világba benyúló népszokást, amelyet Virágvasárnap délutánján tartottak annak idején, és amely még az 1930.- as években is élő szokás volt az Ipoly mentén.
Mivel ezek a régi népszokások a történelmi Magyarország Trianoni szétszabdalása után is éltek, ezt az időszakot is felelevenítettem. Továbbá beszéltem hallgatóimnak arról, hogyan éltek az Ipoly túl oldalán, a Felvidéken élő palócok az első Csehszlovák Köztársaság idején, milyen felemelő ünnep volt az akkor élő emberek számára 1938. a visszacsatolás éve Magyarországhoz. Miként érintette az itt élő embereket a 2. Világháború kitörése, hogyan emlékeztek vissza a Doni és más területeken folyó harcokra, csatákra, a fogolytáborok embertelen kínzására. Hallhattak a már hazafelé tartó, lelkileg, testileg meggyötört, megkínzott felvidéki foglyok bizonytalanságáról is. Vajon hogy jutnak át a határfolyón, az Ipolyon, amelyen már alig voltak hidak, mert a 2. Világháború alatt sorra felrobbantották valamennyit. Aztán, ha hazajutnak vajon kit találnak otthon a szülőfaluban? Otthon van e család valamennyi tagja, vagy vagonokban két hétig is utazva, valahol már nyugat Csehország vidékén a Szudéta területen, mint kiszolgáltatott rabszolgák dolgoznak?
A Beneš-dekrétumok által kifosztott és magyarságukban meggyötört emberek visszaemlékezéseit lélegzetvisszafojtva hallgatták a jelenlévők. Hiszen ezekről a szenvedésekről hosszú ideig nem lehetett beszélni, nem szállhatott a hír át a határon, mert a félelem megbénította a szárnyait. Mind megannyi gyötrő, kínzó emlék, amely ott olvasható a Hétköznapi hazaszeretet és a Hétköznapi történelem határkövei- című könyveim lapjain.
A Kazy Lázár és a Jövőbelátó Angyal című naplófeldolgozást tartalmazó könyvem segítségével visszamentünk az időben több, mint 100 évet. Visszaidéztük a ma már nem létező Bars és Hont vármegyék 120 évvel ezelőtti politikai csatározásait és beletekinthettünk az akkor élt nemes urak mindennapjaiba. A könyv utolsó lapjain többek között ezt mondja a Jövőbelátó Angyal Kazy Lázár nemes úrnak, amikor az bánkódva elrontott földi életén szétszabdalt hazája sorsán kesereg: „Emberi szellem, jól figyelj arra, amit most mondok! Amíg a földi létben bolyongtál, azon kellett volna fáradoznod, hogy nemzeted fiai összefogjanak, és ha csak kis tettekkel is, de a közjón fáradozzanak! A földi létben megvalósult kis tettek a jó érdekében hatalmas erőket tudnak megmozgatni, amelyek szellemileg, erkölcsileg mindig felemelik a szenvedő nemzetet. Hazádnak, nemzetednek majd a végső történések fogják megadni az erőt az összefogásra.”
Ha jól megfigyeljük korunk politikai és társadalmi történéseit talán már itt vannak a végső történések, amiről az angyal beszélt. Eljött az idő a nemzet összefogására! – kiáltja az angyal Kazy Lázár nemes úrnak és nekünk is Felvidéki magyaroknak, csak lássuk meg az idők jeleit. Ilyen kis tettek is, mint a határon átnyúló könyvbemutató, erősítik az itt élő emberekben a nemzettudatot, hiszen erre nagy szüksége van nemcsak a Felvidéki magyaroknak, hanem az anyaországban élőknek is.
Lőrincz Sarolta Aranka, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50629,50619,50556,50277,50149,50101″}