Eljutott hozzánk a szomorú hír: meghalt Budai László, a néptáncosok közkedvelt Laci bácsija, Jóka falu nagy hagyományőrző táncosa. Szombaton, május 23-án 14.00 órakor búcsúzunk tőle Jókán, a katolikus templomban, utána közösen kísérjük el a temetőbe. Nekrológ helyett álljon itt ez az életét bemutató írásom.
Nyugodj békében, Laci bácsi.
Köszöntjük a Népművészet Mesterét! Laci bácsi táncol
Az újhelyjókai születésű Budai Lászlót, a jókai Malmos Hagyományőrző Folklórcsoport táncosát Hiller István, a Magyar Köztársaság kultuszminisztere 2004 őszén a Népművészet Mestere kitüntetésben részesítette.
Bizony Laci bácsi, hát ide táncoltad magad. Gondoltad volna, amikor jó 25 évvel ezelőtt Szakál Mária, Júlia, meg Görföl Jenő arról győzködött, hogy úgy, ahogyan Te tudod a jókai hagyományos táncokat, a faluban talán már senki nem tudja. A rábeszélésnek eredménye lett – beléptél az akkor éppen formálódó Jókai Hagyományőrző Folklórcsoportba. Aztán, az élet folyását, a szorgalmas csoport emelkedését már nem lehetett megállítani. Táncoddal, remek szép férfias kiállásoddal vitted őket, és ők is vittek Téged.
Laci bácsi emlékszel, a múlt évben, amikor a jókai hagyományos táncokat igyekeztem könyvbe formálni, sokat és sokszor beszélgettünk. Azt mondtad: „Jókán a Bertóké verbunkot a legjobban a Budaiak tudták, nagybátyáim, meg az apám. Mások is, én is tőlük „loptam” el, tanultam el a táncokat: a Bertókét, a Bársony verbunkot, a Hogy a csibe, hogyot…, a négyes táncot, a padegattát, a dudacsárdást, a seprűst, az üvegest, a gólyatáncot, a páros csárdásokat, a bőgőtemetést, meg a többieket, de a kozáktáncot a második világháborúból hazajött Horváth Györgytől tanultam. Ő a fogságból, Ukrajnából hozta magával. Ezt ma már csak én tudom Jókán, illetve tudtam, mert azt guggolva kell táncolni, a derekam pedig már nem engedi”.
No lám, a „lopott” kincs segítségeddel meg a jókai „Malmosok” szorgalmas „világjáró” munkája nyomán az egész magyar nemzeti kultúra közkincse lett. Ti ezekkel a kincsekkel szorgalmasan jártátok az országunkat is, Magyarországot is, meg további európai országokat is. Azt a sok helyet, ahol megfordultatok, ahol szerepeltetek a 25 táncos évad alatt, nem tudom felsorolni, hát csak a nagyobbakat sorolom fel. 
Az út otthonról egyenesen Zselízre, az országos népművészeti fesztiválunkra, majd onnan Gombaszögre, az országos kulturális ünnepélyre vezetett. Eljutottatok Myjavára, a Nyugat-szlovákiai kerület folklórfesztiváljára, Východnára, Szlovákia országos folklórfesztiváljára. Közben pedig a televízió néprajzi filmeket készített veletek. Így az általatok feltárt és felújított hagyománykincs bekerült a nemzet „akadémiai” adattárába, és iskolai tananyag lett a csoportvezetők, a koreográfusok, a zenészek számára, tanítási táncanyag a táncházakban. A „Bertóké” verbunkot úgy is tanítják, hogy a jókai Budai László tánca.
Aztán szűk lett az ország, és eljutottatok Kalocsára-Szekszárdra, a Duna Menti Népek Nemzetközi Folklórfesztiváljára. Volt ott vagy 1200 táncos, főleg a Duna menti államokból, de Európa és a világ más részeiből is. Persze, hogy ott is nagy sikert arattatok, helyt álltatok a Jókáról hozott táncokkal, muzsikával. Szekszárdon a parkban egy szobor előterében szerepeltetek. Prométheuszt ábrázolta a szobor, a görög mitológia titánját, aki elhozta az emberek közé a tüzet, hogy melegedjenek mellette. Hát Laci bácsi, Ti, jókai hagyományőrzők is ilyen prométheuszai vagytok a felvidéki magyar tánchagyomány-kultúrának. Ti is elviszitek az emberek közé a jókai táncokat, nem sajnáljátok, megmutatjátok nekik, hogy gyönyörködhessenek benne, átadjátok nekik, tanítjátok őket, nem félve, hogy elfogy. Tudjátok, hogy minél többen élnek majd vele, veszik birtokukba, annál nagyobb értéke lesz a kincsnek.
Eljutottatok Spanyolországba is, ha nem tévedek a Kalocsán szövődött barátság eredményeként, és a spanyolok viszonozták is a Ti látogatásotokat. Ők is megismerték Jókát, a terebélyes mátyusföldi falut. Még nem árultátok el nekem, hogy közülük nem járt-e úgy valaki, mint annak idején a Jókán keresztül hazafelé tartó obsitos huszár, aki annyira eltévedt Jóka kacskaringós, minden lápot, tavat és tavacskát kikerülő útvesztőjében, hogy nagyszakállú öregemberként talán még mindig ott bolyong valahol.
Szóval, Budai úr azáltal, hogy hagytad magad színpadra csábítani, úgy belészerettél az apádtól, nagybátyáidtól, meg a náluk még öregebbektől örökölt táncokba, hogy annak mestere lettél, világjáróvá és világlátóvá váltál. Gondoltad volna ezt fiatal süvölvény legényke korodban, abban a háború utáni zűrzavaros, magyart üldöző években? Gondoltad volna, amikor Neked „csak” kőműveskanál jutott, hogy a szorgalom, a falu szeretete, az öregek, a nemzet, a saját fajtád tisztelete, megbecsülése valamikor azt is eredményezi, hogy ország-világ előtt, tisztességes kultúraápoló munkád megbecsülése jeléül, ilyen magas állami kitüntetésben lesz részed!?
Talán nem gondoltad, ahogyan ismerlek, szerénységednél fogva most sem számítottál rá. De nekem minden találkozásunk alkalmával azt mondtad, hogy „Te Bandi bácsi – mert így kölcsönönösen bácsizzuk egymást –, én olyan jól érzem magam ebben a csoportban, olyan jó barátaim ők mindannyian, és úgy szeretek táncolni, velük együtt mulatni, hogy e nélkül az életem nagyon szegény lenne.” Most pedig megtoldanád: Ez a kitüntetés is nem az enyém, hanem a miénk. Az együttes munkánk eredménye. A fénykép másolatát berámáztatva kitesszük a kultúrház falára. Ebben benne van a ti munkátok is: a húsz éven át a csoportot vezető két nővéré: Szakál Máriáé és Juliannáé, a Quittner Jancsié, a Takács Bandié, a Czingel Lacié, meg a többi név szerint fel nem soroltaké, akik biztattatok, tanítottatok bennünket, no meg a mindenkori zenészeké, meg a megértő feleségemé, családomé.
A kitüntetés annyiból az enyém, hogy a nevemre állították ki a „passzust”. Annyiból az enyém, hogy hagytam magam a társakkal erre a jó útra elragadni. Én a táncom eredményeként láttam a világot, legalábbis annak egy európai részét, lelkileg nagyon gazdag lettem, s nincs az a földi jó, ami ezt helyettesíteni tudná. Ezt kaptam én a tánctól, ezt örököltem én apámtól, meg azok elődjeitől.
Engedd meg, kedves Laci bácsi, hogy gratuláljak az ifjabb és idősebb felvidéki magyar táncosok nevében is a kitüntetésedhez.
Takács András/Felvidék.ma
Fotó: Görföl Jenő
