80 éve bombázták Kassát – Balassa Zoltán előadása
MaJel Rovás KözpontUtána városnézés, honismereti vezető Balassa Zoltán
Utána városnézés, honismereti vezető Balassa Zoltán
Augusztus 25-én zajlik Pozsonyban a Pestré Slovensko/Színes Szlovákia című rendezvény a Minorma Polgári Társulás szervezésében. A két helyszín a Komenský tér, ahol már délelőtt tíztől elkezdődnek a programok a…
Dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa 2021. augusztus 25-én (szerda) 11.00 órakor köszöntőt mond a Honfoglaló tábor megnyitóján, amelyben a Határtalanul vetélkedő nyertes fiataljai vesznek részt. A táborba mintegy 400 fiatal…
A Dunamenti Kamarazenei Fesztivált 2021. augusztus 25-e és 31-e között rendezik meg Sámoton, Somorján, Nagymegyeren, Dunaszerdahelyen, Pozsonyban. A koncerteken közreműködik többek között Cseh Tamás, Lakatos Róbert, Cseh Sándor, Cseh…
Felbáron tartják az SKHU/WETA/1901/1.1/108 azonosítószámú Kultúrbár projekt záró sajtótájékoztatóját 2021. augusztus 26-án. A program meghívottjai közt szerepelnek Csallóköz jelentős városainak polgármesterei (Dunaszerdahely, Nagymegyer, Somorja), valamint kisebb községek polgármesterei…
Sajtótájékoztatóra kerül sor a kórházi reformmal kapcsolatban Rimaszombatban, amely érinti a nógrádi és gömöri régió kórházait is (a rimaszombati, a nagykürtösi és a nagyrőcei kórházat). Időpont: 2021. augusztus 26. (csütörtök), 10:50 Helyszín: a rimaszombati kórház bejárata előtt Résztvevők:…
Füleken augusztus 26-án a családi piknikkel veszi kezdetét a Várlak 2021 Fesztivál. Augusztus 26-29. között rendezi meg a Iuvenis Neogradiensis és a Kultfeszt polgári társulás csapat a legnagyobb…