A Szövetség a Közös Célokért Rimaszombati Területi Irodája a Házasság Hete alkalmából találkozóra hívta a házaspárokat, érdeklődőket a Szent-Ivány József Közösségi Házba. Az összejövetel időpontja éppen Bálint-napra és …
Házasság hete
-
-
A Kárpátia Sport Polgári Társulás és a Szövetség a Közös Célokért szervezésében, a Komárom-Esztergom Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ, valamint a helyszínt biztosító Csemadok Komáromi Alapszervezete támogatásával valósult …
-
Az alábbiakban Németh Gabriellának, a felvidéki magyarság identitásának megőrzésében elévülhetetlen érdemeket szerzett politikusnak a Femine Fortis oldalán megjelent, a házassággal kapcsolatos gondolatait osztjuk meg olvasóinkkal a ma kezdődő …
-
Az 1997 óta létező kezdeményezés idei mottója az állandó megújulás, ennek szellemiségében készül egy héten át adásaival valamennyi közszolgálati tévé- és rádiócsatorna.
-
A Magyar Menyasszony című állandó kiállításon többek között kurátori, valamint zenével és szerelmi költészettel egybekötött tárlatvezetéssel, bútorfestő és ékszerkészítő workshopokkal várják az érdeklődőket a Házasság hetén, február 12. …
-
A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. A Házasság …
-
Magyarországon február 11. és 18. között tizenhetedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A Nagy-Britanniából indult és a már …
-
2024.FEBRUÁR 14. – 16:00 – RANDEVÚ A MÚZEUMBAN Közeleg Bálint-nap. Egy különleges randevú helyszínt kínálnak az érdeklődőknek. Menjenek el a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumba, ismerjék meg hogyan udvaroltak elődeink …
-
“Ujjongjanak és örüljenek benned mind, akik hűségesen keresnek, és hirdessék mindig: Hatalmas az Úr! Mind, akik várják üdvösségedet.” Zsolt 40,17 Feltetted már magadnak azt a kérdést, hogy …
-
“Ujjongjanak és örüljenek benned mind, akik hűségesen keresnek, és hirdessék mindig: Hatalmas az Úr! Mind, akik várják üdvösségedet.” Zsolt 40,17 Feltetted már magadnak azt a kérdést, hogy neked …