40
A Magyar Koalíció Pártja képviselői egyenlőre nem támogatják a Štefan Harabin igazságügyi miniszter visszahívására tett ellenzéki javaslatot. Bárdos Gyula, az MKP frakciójának elnöke úgy nyilatkozott, hogy önként ajánlkozni nem fognak az ellenzék azon igyekezetéhez, hogy rendkívüli ülésen tárgyalják Harabin leváltásáról.
Mária Sabolová, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke elmondása szerint azon fog igyekezni, hogy a parlament MKP-s és független képviselői is ellássák kézjegyükkel az aláíróíveket. Ugyanakkor elmondta, hogy a magyar képviselőknek több hajlandóságot kellene mutatniuk az együttműködésre és a kommunikációra. Ugyanezen a véleményen van Stanislav Janiš, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt frakciójának elnöke is.
A rendkívüli ülés összehívásához 30 képviselői aláírás szükséges. Amennyiben összegyűlnek két hét alatt a szükséges aláírások, akkor a rendkívüli ülésre szeptemberben kerülhet sor.
TASR, Felvidék Ma