Egyszeriben kapósak lettünk a magyarországi pártoknak, akik a június 30-án elfogadott nyelvtörvény kapcsán sorra adják ki közleményeiket és reagálnak a felvidéki magyarság jogait megcsonkító törvény kapcsán. Kissé fura érzés látni, hogy a liberálisok és a szocialisták, valamint az Antall-i örökséget elhagyó fórumosok is fontosnak érzik, hogy megszólaljanak a szlovák államnyelv védelméről elfogadott törvény kapcsán. Talán a megfogalmazás is helytelen, hiszen ez nem a szlovák nyelv védelme, hanem a magyar nyelv béklyóba zárása. Úgy tűnik, a magyarországi pártok most jó pontokat szeretnének szerezni egyrészt a felvidéki magyarság képviselőitől, másrészt a magyarországi választóiktól, akik elfordultak tőlük. Elég megnézni csak a legutóbbi EU parlamenti választást, ahol a Fidesz és a Jobbik maga mögé utasította majdnem az összes többi pártot.
Talán a lelkiismeret szava szólalhatott meg bennük? De nem hinném, mert hol volt a lelkiismeret szava 2004. december 5-én, amikor a kettős állampolgárságról szavazott az anyaország? Sehol! Uszítottak ellenünk és velünk riogatták az agymosott magyar embereket, akiknek még sokszor azt is nehéz felfogniuk, hogy mi a határ túloldalán magyarok vagyunk. Akkor féltették tőlünk az országot és a Szent Koronával díszített okmányokat, most meg belőlünk akarnak politikai tőkét kovácsolni?
Hol voltak az említett pártok Malina Hedvig esetekor, amikor erős kiállásra lett volna szükség, hogy a szlovák rendőrség élén a belügyminiszterrel és a kormányfővel ne tudják hazugnak nevezni a megvert felvidéki magyar lányt?
Hol voltak tavaly november 1-jén, a dunaszerdahelyi véres futballmérkőzéskor, amikor a szlovák rendőrség előre kitervelt akció keretében rátámadt a felvidéki és a magyarországi szurkolókra? A megfélemlítés után csak üres szavak és ígéretek követték egymást. A klinikai halál állapotából visszahozott Lengyel Krisztiánt egyedül a jobboldali Fideszből látogatták meg és kezdtek el vizsgálódni, számon kérni. Még az akkor MKP színeiben politizáló A. Nagy László sem érdeklődött a megvert csallóközi fiú után, sőt nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy jó volna, ha Dunaszerdahelyen a labdarúgó- mérkőzéseken nem szidnák a szlovákokat. Mit tett a többi parlamenti párt? Akkor a liberálisok is erősen hangoztatták, hogy itt futballhuliganizmusról van szó semmi egyébről. A dunaszerdahelyi szurkolókat és saját országuk szurkolóit minősítették így.
Hol voltak a zászlótörvény, a tankönyvtörvény kapcsán az említett képviselők? Most akarnak tenni értünk? Nem gondolják, hogy kissé elkéstek a segítő jobbal vagy ballal? Talán, ha időben felfedezik az idők jeleit, akkor tudatosították volna, hogy itt egy előre megfontolt nemzetpusztítás, az asszimiláció meggyorsítása a cél a legfelsőbb politikai körökben. Nem semmitmondó nyilatkozatokra van szükségünk, hanem erélyes fellépésre a legmagasabb fórumokon, hogy végre figyeljen ide a világ, a Trianon óta szétszakított magyar kisebbség panaszára! De ehhez erős, tenni akaró magyar politikusok kellenek, akik mernek nem csak nagyot álmodni, hanem mernek nagyot is tenni!
Lekésték a vonatot tisztelt politikusok, minket már megbélyegeztek és a vágóhíd felé terelnek! Vajon útját tudják állni a felvidéki magyarság megcsonkításának? Mert, mi harcolni fogunk, Önökkel vagy Önök nélkül, de nyelvünket, szülőföldünket, kultúránkat és családjainkat nem hagyjuk!
Ha valóban fontosak lettünk, akkor tegyenek értünk, de ne önző kapzsiságból és politikai cselfogásból, hanem a magyar nemzet iránti felelősségtudatból!
Karaffa Attila
