Vladimír Mečiar volt szlovák miniszterelnök pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom – Néppárt (HZDS-ĽS) 20 évvel ezelőtt alakult Ma is működik, de már a parlamenten kívülre szorult. Mečiarék ennek ellenére Besztercebányán nagyszabású ünnepséget tartottak.
Mintegy háromezer szimpatizáns és párttag jött el az ünnepségre, melyen megtekinthették a párt történetét bemutató kiállítást, és persze meghallgathatták a pártvezér dicső napokat idéző szónoklatát. Mečiar (a HZDS 20 esztendeje alatt csak ő volt pártelnök) mintegy 600 párttagnak emléklappal és éremmel köszönte meg a hűséget.
Az évforduló megünneplését a politológusok többsége feleslegesnek tartja. Michal Horský szerint a legszebb ajándékot a 20 éves mozgalom azzal adta Szlovákiának, hogy lassan, de biztosan lekerül az ország politikai térképéről. Grigorija Mesežnikov szerint Mečiar „nagy tette”, Csehszlovákia szétválása is erősen megosztja a polgárokat. Ján Baránek szerint emlékezhet Mečiar a szép évekre, de azok már nem térnek vissza. Itt marad viszont Mečiar „öröksége”, ma is érezhető annak a hatása, ahogyan megosztotta a társadalmat.