Ft. dr. Tempfli Imre homíliája Csíksomlyón

Ft. dr. Tempfli Imrének, a Stuttgarti Magyar Katollikus Egyházközösség szatmári születésű plébánosának homíliája a 2012-es pünkösdi búcsún hangzott el május 26-án, Csíksomlyón.

Az egyik koncentrációs táborban volt egy hegedűművész, aki – bár halálra volt ítélve – nem félt, és lelkében mindvégig szabad maradt. Egyik nap előhozta a hangszerét, kiállt vele az udvar közepére, és elkezdett játszani. Csüggedt és kétségbeesett honfitársai közül sokan gyűltek köréje a barakkokból, mert érezték, hogy játéka bátrakká teszi őket. Amikor ezt az őrök észrevették, megtiltották, hogy játszon. De a következő nap ismét oda állt. Még több fogoly gyűlt köréje, mert érezték, hogy játéka összekovácsolja őket. Az őrök összeverték az ujjait. Másnap azonban újfent megjelent, és olyan szépen játszott összeroncsolt ujjakkal is, hogy a köréje sereglő foglyok szíve megtelt derűvel. Az őrök erre szétverték a hegedűjét. A következő nap ismét ott állt az udvaron. Ezúttal énekelni kezdett. Istenem, milyen tiszta és boldogító ének volt! A foglyok bekapcsolódtak, és a közös ének lelküket tisztává és lebírhatatlanná tette. Az őrök erre kegyetlenül összeverték. A gyűjtőtáborra halálos csend borult. Mindenki azt hitte, hogy belehalt a verésbe. De másnap ismét ott állt az udvar közepén. Mivel játszani és énekelni már nem tudott, táncba kezdett arra a dallamra, amelyet csak ő hallott odabenn, a lelke legmélyén. Erre honfitársai mind kirajzottak a barakkokból, megfogták egymás kezét és önfeledten táncra perdültek. Középen vele, a művésszel, kinek a lelkét – bár teste sok sebből vérzett -, nem tudták megtörni. Az őrök pedig földbegyökerezett lábbal, tehetetlenül nézték ezt a lelkes – kezeit dacos zászlóként magasba emelő – legyőzhetetlen embert.

„Mindegyikükre leereszkedett egy-egy”…

Ma szerte a világon a Szentlélek kiáradását ünnepli a katolikus világ. Az ünnepi szentmise első olvasmányát az Apostolok Cselekedeteiből vettük. Ebben a könyvben Szent Lukács a fiatal Egyház történetét írja le Urunk mennybemenetelétől addig, amíg az apostolok az örömhírt az akkori világ fővárosáig, Rómáig elvitték. A felolvasott részben arról hallhattál, hogy a mennybemenetel után a félénk tanítványok elrejtőztek barakkjukban. Nem volt elég a félelem, de lelküket kétely is marcangolta. „Vajon elküldi-e az Úr a megígért Vigasztaló Lelket? Egyáltalán ki ez a Lélek? Mit hoz majd a tarsolyában?” S ekkor berobbant a Lélek. Szent Lukácsnak, aki máskor mindent olyan tudományosan ír le, most csak képek jutnak eszébe: „Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szél-vész közeledett volna… Majd lángnyelvek jelentek meg… Majd ezt a fontos mondatot irja le: „…és mindegyikükre leereszkedett egy-egy.” Hallod? „Mindegyikükre egy-egy!”
A kedvenc tanítványra, Jánosra épp úgy, mint az ingatag Pé-terre; a valamikor politikai hatalom után sóvárgó Jakabra épp úgy, mint a hallgatag Bertalanra; a hithű Nátánáelre épp úgy, mint a két-kedő Tamásra; a kétes múltú Mátéra vagy a politikailag szélsőséges Simonra épp úgy, mint a megnyerő Andrásra. Mindre, kivétel nélkül. Miért? Tudós egyházatyáink azt írják: Mert Isten a Szentlélek kiáradásakor minden egyes embert – külön-külön – belülről akart boldoggá tenni! Benne akart lakást venni! Ez volt mindig is az Ő szíve vágya!
Ha figyelmesen elolvasod a Szentírást, arra a következtetésre juthatsz Te is, hogy benne – más és más szövegekkel és képekkel ugyan, de – mindig ugyanaz a téma: Isten minden egyes embert nagyon szeret és boldoggá akar tenni! Függetlenül nyelvétől, nemzetiségétől, bőre színétől, társadalmi rangjától, erkölcsi milyenségétől. S ezt a szándékát soha nem adja fel!
Először saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. A teremtéskor az ember Isten partnere lett! De mert bűnbeesett és boldogtalan lett, Isten Jézusban testet öltött, hogy visszavezesse őt magához. A megtestesüléskor az ember Isten barátja lett! És mert az ember még ekkor sem volt boldog, Isten az embernek ajándékozta Lelkét, hogy belülről újítsa meg, formálja át és tegye boldoggá őt. A Szentlélek kiáradásakor az ember Isten otthona lett!
Pünkösd óta Isten hazája már nem csak a menny, hanem az ember is. S amint akkor a Lélek az apostolokba költözött és őket egy új világrend megteremtésére hívta, úgy költözött belénk is bérmáláskor, és úgy hív bennünket is – mindegyikünket külön-külön -, hogy alkotótársaivá legyünk a világ újrateremtésében, jobbá, szebbé formálásában és lakhatóbbá, boldogabbá tételében.
Pünkösd óta Te is Isten otthona vagy, Isten kiválasztottja vagy! Nem véletlen tehát, hogy ebben a korban születtél, épp azon a helyen, abban az országban, és olyan körülmények között élsz, amelyekben vagy. Isten hívott oda, hogy – Vele lelkedben – ott légy boldog, ott alakítsd, ott formáld és ott tedd szebbé a világot.
Ne azért ünnepeld hát Pünkösdöt, mert kötelező! Ne is azért gyere ide, Csíksomlyóra, mert itt kell lenned vagy mert más is itt van! Azért gyere ide, hogy itt, ezen a szent helyen szorgosan vizsgálgasd bensődet és kérdezgesd: „Milyen saját, rámszabott talentumot kaptam Istentől, amellyel boldog leszek és boldogabbá tehetem a körülöttem lévő világot?” Vagy hogy a beszéd elején mondott Anthony de Mello (+ 1987) lelki író tollából származó történet szavával mondjam: „Milyen dallamot zeng bennem a Lélek, amelyet, ha Vele éneklek, szabadabb, derűsebb, legyőzhetetlenebb és boldogabb lehetek én is és embertársaim?”
Oscar Wilde (1854-1900) angol írónak mindent megadott az élet: karriert, pénzt, sikert. Mégis ezeket írta: „Csodálatos személyiséged van. Fejleszd ki. Légy saját magad. Ne hidd, hogy külső dolgok felhalmozása vagy birtoklása által leszel tökéletes. Saját bensődben rejlik a tökély. Csak ezt bírnád elérni, nem vágyódnál gazdagság után. Az embertől ellophatják azt, amit közönségesen kincsnek neveznek, a valódi kincseket nem. Lelked kincstárában olyan végtelen értékű dolgok feküsznek, amelyeket soha nem vehetnek el tőled.”
Istentől csodálatos ajándékokat kaptál. Ne csak a karriert, a siker, a gyors meggazdagodás vágya vezessen, ne csak a pénz után loholj. Tapasztalatból tudom: pár euróért nem érdemes eladni önmagad. Nem leszel maradandóan boldog! Bányászd elő inkább lelked kincseit, csiszold és használd őket, akkor boldog leszel. Ha isteni kincseiddel tisztában vagy, semmi és senki nem tud megtörni. Állj bátran, szabadon a magad kijelölt helyén, kövesd a Lélek jóra, nemesre és szépre hívó ösztönzéseit, s meglátod, boldog leszel te is, és a világ is boldogabb lesz körülötted!
Ezt kérd először ma itt, Csiksomlyón.

„Mindegyikünk a saját anyanyelvén…”

Amint Isten Lelke minden egyes embert segít boldogsága és helye megtalálásában, úgy segít ebben minden közösséget és minden egyes népet is. Honnan veszem második gondolatomat? Ezt is a mai olvasmányból. Szent Lukács ugyanis azt írja, hogy miután a Lélek kiáradt az apostolokra és azok beszélni kezdtek Isten nagy tetteiről, beszédjüket a Jeruzsálemben tartózkodó népek mindegyike saját anyanyelvén hallhatta. Mit akar ezzel Lukács mondani?
Amikor pár verssel alább a népeket felsorolja, kiderül, hogy egy listát használ, amelyen mind a 12 akkor ismert kultúrnép neve szerepelt. A rómaiaké is, jelezve: Isten minden népet szeret! Még a hódító rómait is! Pünkösd óta minden nép választott nép! Minden nép Isten népe! Isten minden népnek küldetést szánt!
És mi egy nép küldetése?– kérdezed. Ezt is a Szentlélek eljövetele óta tudjuk. Péter apostol addig azt hitte, hogy Istennek csak a zsidó nép tetszik. Isten azonban egy látomásban közölte vele, hogy számára nem létezik tiszta és tisztátalan nemzet. Erre mondta Péter a köréje gyűlteknek ezeket a híres szavakat: „Valóban el kell ismernem, hogy az Isten nem személyválogató, mindenki kedves előtte, aki féli és az igazságosságot cselekszi, bármely nép fia is” (ApCsel 10,34-35). Egy nép küldetése tehát: félje Istent és cselekedje az igazságosságot. Ha ezt megteszi, akkor Isten jövőt ad neki!
Milyen gyengének, kicsinek és jelentéktelennek látszott az Egyház is. 12 írástudatlan ember: ki vette őket komolyan? Azt mondják, ami-kor Hadriánusz császár 135-ben leverte a II. zsidó lázadást, magához kérette Jézusunk rokonait és tanítványait, kérges kezükre nézett, elnevette magát, szabadon bocsátotta őket és azt mondta. „Ezektől nem kell félni!” És pár évtized után pár lelkes ember műve nyomán a Római Birodalomban a kereszténység államvallás lett, és ma 2 milliárd követője van! Isten a kis egyházát felemelte és megtartotta, mert az félte Őt és az igazságosságot cselekedte. A Római Birodalmat pedig, amely gőgjében az igaz Isten ellen fordult és más népek jogait lábbal tiporta, hiába keresed a térképen…
Vannak népek, amelyek történelmük egy szakaszában ugyanígy tettek. Mi lett velük? Vagy eltűntek a történelem süllyesztőjében vagy ma is nyögik az isten- és embertelen múlt örökségét… Vannak népek, akik ma tesznek így: Istent és törvényeit nem félik, nem az igazságosság, ha-nem egyedül a hatalomvágy és a gazdasági érdekek vezetik, mindent és mindenkit ennek rendelnek alá, és ezzel botorul nem az élet, hanem a halál kultúráját építik.
Légy tudatában, hogy népünk is választott nép. Isten előtt ő is kedves és értékes. Van helye a nap alatt. Jogot biztosít erre múltja, jelene és a benne rejlő kiváló értékek. De igazi jövője csak addig lesz, míg féli Istent és cselekszi az igazságosságot! Ezért:
Pünkösd azt mondja: minden népnek, tehát népünknek is szüksége a Szentlélekre, hogy ne felejtse: Istentől származunk, az Ő teremtményei vagyunk. Nem mi szabjuk meg az emberi természet törvényeit, hanem Isten oltotta belénk, és azokat tiszteletben kell tarta-nunk…
Pünkösd azt mondja: minden népnek, tehát népünknek is szüksége a Szentlélekre, hogy mindig az igazság útján maradjon. Ne-hogy egy embertelen ideológia szólamainak bedőljön, vagy egy csak a nyereséget és nem az embert szem előtt tartó gazdasági fantazma-gória lidércfényét kövesse, hanem fontosabb legyen számára az igazságosság. Egy népnek és vezetőinek az a feladata, mondta a Szentatya is tavaly szeptemberben a német képviselőház tagjainak, hogy „az igazságot szolgálja s a jogtalanság ellen harcoljon”! Azt hiszem, szavai ezeken a végeken is érvényesek!
Ezt kérjük másodszor ma a választások küszöbén itt, Csíksomlyón!

„Mindannyian egy szívvel egy lélekkel…”

Azt mondod: „Megértem, hogy Isten minden egyes embert szeret és boldoggá akar tenni. Megértem, hogy Isten előtt minden nép választott nép, ha féli Őt és az igazságosságot cselekszi. Mit használ azonban a Lélek a mai válságos időkben? Sokat!
Nézz az apostolokra. Országuk idegen uralom jármát nyögte. Különböző érdekek és pártok megsemmisítésüket tervelték. Az őket körülvevő világban értékválság és erkölcstelenség uralkodott. Mit tettek a kilátástalanság közepette? Szent Lukács azt írja: „Mind-annyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak.” Azaz nem sopánkodtak, nem ültek ölbe tett kézzel, nem széledtek szét, nem kezdtek magánakciókba, hanem összetartottak és közösen kérték a Lelket. Teret engedtek neki soraikban! Mi lett az eredménye? Pár verssel alább azt olvassuk: miután a Lélek erejében beszélni kezdtek „mintegy háromezer lélek megtért” (vö. ApCsel 2,41). Ekkor született meg egy új testvériség: az Egyház, amely a válságból megmutatta a kiutat!
Az ősegyház és korunk között a párhuzamot nem kell sokáig keresnünk. Mi az, amivel nap, mint nap tele vannak a médiák? A nyugati civilizáció egyre jobban szétesik, a nagyfokú önzés és elidegene-dés egyre elszigeteltebbé teszi az embereket. Gazdasági krízis van, ér-tékválság tapasztalható, a nyugati társadalmak egy részét dekadencia fojtogatja, a keresztény gyökereit vagdosó öreg Európa országai önazonosságukat keresik, az Egyház tagjai hit- és hitelkrízisben vannak. Társadalom és Egyház szétesőben…
Egyesek nem ismerik fel a válság mélységét. Ölbe tett kézzel várnak, ki akarják ülni a krízist, és megelégszenek azzal, hogy minden kiutat kereső kezdeményezést megkérdőjeleznek. Mások azt hiszik, hogy csupán gazdasági krízisről van szó, tehát gazdasági intézkedésekkel: kölcsönökkel és segélyekkel, drákói törvényekkel és rendelkezésekkel kell ezt a problémát is megoldani.
Szerintem ez mind kevés, mert nem a gazdaság van van krízisben, hanem a hit és az emberi értékek! Mi hát a megoldás?
A nagy orosz író, Dosztojevszki (1821-1881) írja egyik művében: „Hirtelen besötétedett. Mennyi komor arcú ember. A munkából vagy az üzletből sietnek hazafelé a vackukra! Mindegyiknek megvan a maga gondja-baja, valamennyi az arcukra van vésve. Az egész tömegben nem létezik egy közös, mindent egyesítő, szép gondolat, amely összekötné őket.”
„Egy közös, mindent egyesítő, szép gondolat, amely összekötné ő-ket.”. Mi tette az Egyházat naggyá? Ma azt olvastuk: „Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak.”Azaz: a közös hit és a közös eszme. Ez minden közösségre is érvényes! A népeket sem számuk tette naggyá a történelem folyamán. Még csak nem is hadi sikereik vagy gazdasági teljesítményük. Sokkal inkább az egy szív, a közös eszme! Egyedül egy szép, nemes, közös, szent eszme és akarat az, amely bennünket – személy szerint, de közösségként is – a válságból kivezet! És ez a szép, nemes, szent eszme – mondja a mai ünnep – a testvériség!
Ennek pedig a Szentlélek a forrása! Ahol együttműködnek Vele, ott kapcsolatok szövődnek, szövetség alakul, egység formálódik, közösség jön létre, testvériség születik. Isten Lelke ugyanis egyesít, összegyűjt, közösséget teremt, testvériséget szül. Ez az Ő jellemvonása. Mint ahogyan a szétszórás, a széthúzás, a pártokra szakadás, az egymás elleni acsarkodás – bármilyen álszent érdekek köntösébe bújuk is – mind a gonosz lélektől van…
De ezt a testvériséget nekünk is akarnunk kell. Érte meg kell küzdenünk! A legkisebb közös nevezőt is szenvedélyesen kell keresnünk! Meg kell tanulnunk közösségben és legkisebb közös nevezőben gondolkodni! Egy új testvériségben kell megújulnunk, mert csak így van esélyünk a válság legyőzésére és az erkölcsi fölemelkedésre. Senkinek sem szabad elengednünk a kezét, válasszon el bár – látszólag – vallás, világnézet vagy politikai meggyőződés!
Az I. világháborúban 1918. június 15-én éjjel a Monarchia támadást indított Piavenál az olaszok ellen. Azok felkészülten várták, és az előrenyomuló csapatoknak nagy veszteségeket okoztak. A tá-madás – bár a folyón sikerült átkelni – június 17-én összeomlott. A visszavonuló katonákra pedig egy újabb veszély leselkedett. Az antant csapatai felrobbantottak egy gátat a Piave folyón, és a hatalmas víztömeg mindent elsöpörve zúdult a katonákra. Erre a magyar csapatparancsnok elkiáltotta magát: „Napi parancs: Megfogni egymás kezét!” S míg az osztrák csapattestet elsodorta az ár, a 200 magyarnak, akik egymás kezét szorították, sikerült megmenekülni, mert összetartottak!
Csak Pünkösd szellemében valósulhat meg végre az az új testvériség, amit Isten Szolgája Márton Áron püspök, búcsúkörleve-lében – szent örökségként – így foglalt össze: „Hitünk parancsa, hogy a templomon kívül, az életben is testvérek maradjunk, egymás sorsa iránt érdeklődjünk, és egymás terhét kölcsönös megértésben hordozzuk.”
Azt mondod: „Szép álom?” T! A brazil püspök, Dom Helder Camara (+1999) szavaival válaszolok: „Ha valaki egyedül álmodik, az csak egy álom. Ha viszont sokak közösen álmodnak, az már egy új valóság kezdete.” Álmodjunk sokan, küzdjünk, dolgozzunk és imádkozzunk összekapaszkodva,hogy az új testvériség valósággá váljék!
Ezt is kérjük ma itt, Csíksomlyón!

„Máriával, Jézus Anyjával….”

Végül ennek az új testvériségnek a megvalósításában van nekünk egy hathatós segítségünk. Szűz Mária! Utolsó gondolatként ezt is a mai olvasmányból veszem. Hadd idézzem Neked ismét az evangélista Szent Lukácsot: „Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak … Máriával, Jézus anyjával … együtt.”
Érdekes, a Szentlélek kiáradásánál Mária is jelen van, pedig őt az angyali üdvözlet alkalmával már eltöltötte a Szentlélek. Miért? A teológusok azt mondják: Azért van jelen, mert az egész Egyház – és minden nép édesanyja akart lenni. Gondját szerette volna viselni mindnek, és mindegyiket Szent Fiához, Jézushoz akarta vezetni. Közbenjárásával, negédes nógatásaival – és üzeneteivel…
Nem tudom, megfigyelted-e már: minden Mária-kegyhelynek megvan a maga jellegzetessége és egyedi üzenete. A portugál Fatimában Oroszország megtérését sürgette Mária. A francia Lourdesban a bűnbánatot és az imát kérte. A mexikói Guadalupéban az volt a kívánsága, hogy „megmutathassa az emberek iránti teljes szeretetét, együttérzését és irgalmát”… és így tovább.
Meg vagyok győződve arról, hogy Csíksomlyó nekünk sem véletlenül válik lassan nemzeti szentélyünkké. Itt, a végeken, Mária üzenete ugyanis most már egy fél évezred óta így szól, és aktuálisabb, mint valaha: „Tartsd meg és védd meg a hitedet! És ha élni akarsz, ha továbbra is helyet akarsz magadnak a nap alatt: Töltsd meg lélekkel! Újulj meg benne!”
Szentatyánk, XVI. Benedek pápa ezt az esztendőt a Misszió Évének nyilvánította. „Látta, mint írja, „hogy milyen nagy méreteket ölt a vallási analfabétizmus. Egyre többen nem ismerik hitünk alapjait. Ahhoz viszont, hogy Istent szeressük és rá hallgassunk, tudnunk kell, hogy mit mond nekünk, és mit kíván tőlünk?” A Misszió Éve éppen ezt célozza. tudnunk kell, hogy mit mond nekünk, és mit kíván tőlünk Isten?
A Szentatya felhívását követik a magyar egyházmegyék is. A-mi a Gyulafehérvári Főegyházmegyében sajátos: a hitben való megújulást Szűz Mária oltalma alá helyezte, és programját az előbb felolvasott szentírási rész ezen mondatában foglalta össze: „Máriával, Jézus Anyjával!”
Milyen bölcs mottó! A hitben való megújulás ugyanis legalapo-sabban annak a Szűz Máriának a segítségével történhet, aki mindig Isten akaratát kereste és teljesítette! Tudtákezt a szentek is…
Nem is gondolná senki, hogy a rendalapító, Loyolai Szent Ignác (1491-1556) milyen nagy Mária-tisztelő volt. Élete végén rend-társai arra ösztökélték: írja le hitével és megtérésével kapcsolatos tapasztalatait. Sok rábeszélés után végül is tollba mondta visszaemlékezéseit. „Montserrat felé indult, és… szokása szerint, azokra a nagy tettekre gondolt, amelyeket Isten szeretetéért végre kell hajtania… Így határozta el, hogy egész éjszakás fegyveres virrasztást tart… Montserrati Mi-asszonyunk oltára előtt… Miasszonyunk márciusi ünnepének előestéjén, 1522-ben elment letérdelni Miasszonyunk oltára elé. Részben így térdelve, részben állva, (zászló)bottal a kezében töltötte az egész éjszakát”.
Itt van valaki, aki gyökeresen meg akarja változtatni az éle-tét, ezért egy Mária-kegyhelyre zarándokol. Az egész éjszakát a Boldogságos Szűz előtt tölti – állva és térdelve, zászlóval a kezében, hogy megtudja: mit akar tőle Isten? Micsoda bizalom lakhatott Ignácban a Szent Szűz iránt! Ezek után már értem, miért ajánlotta minden egyes lépését Neki, és miért ajánlja lelkigyakorlatos könyvében, hogy minden elmélkedést és imát az „Úrnővel” azaz Szűz Máriával kell megbeszélni.
Igy kell tennünk nekünk is! Ha komolyan gondoljuk a hitben való megújulást, akkor nem elég egy évben egyszer ide eljönnünk. Élethivatásunk felismeréséhez, életmódunk megváltoztatásához, a hitben való alapos megújuláshoz erőt minden nap – a hozzá szóló felajánlási imában – a Csíksomlyói Szent Szűztől kell kérnünk! Csíksomlyó neve ne csak egy egyszeri eseményhez fűződjék, hanem egy folytonos kiáltvány legyen, amely azt harsogja: „Újúljatok meg hitetekben – Máriával, Jézus Anyjával!”
Ha komolyan gondoljuk a hitben való megújulást, akkor nem elég a folklór, a zarándok-vonatok romantikus hangulata, a megejtő vendégszeretet dicsérete és a résztvevők büszkeséggel eltöltő nagy száma, hanem gyakoroljuk az itt átélteket. Alakítsunk ima-köröket, hívjunk életbe egyleteket és szervezeteket, amelyek felvállalják, hogy a Csíksomlyói Mária üzenetét élik és terjesztik! Csíksomlyó szelleme: a hit megtartása, a közös testvériség tudata fogjon egybe bennünket, bárhol is éljünk ezen a világon!
Végül ha komolyan gondoljuk a hitben való megújulást, akkor nem elég az itteni lelkesedés, hanem Csíksomlyó legyen számunkra otthon is program, amely abból áll, hogy ott, ahova állított minket Isten, emeljük magasba a zászlót! Hogy lássák: vagyunk – itt vagyunk – és kik vagyunk?
Emeljük magasba a zászlót!

A megújult hit zászlaját, amely azt hirdeti, hogy a Szentlelkes embert és a Szentlelkes népet nem lehet megtörni és legyőzni, mert küldetéstudata van, mert soha nincs egyedül: Isten Lelke vele és benne van, és mert egy közös, mindent egyesítő szent eszme: egy új testvériség tudata tartja össze…

Ehhez segítsen el bennünket a Lélek és a Csíksomlyói Mária!

Ft. dr. Tempfli Imre
Forrás: http://csiksomlyo.ro/ft-dr-tempfli-imre-homiliaja-2012-es-punkosdi-bucsun

Tempfli Imréről, a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség plébánosáról a keresztalja.ro oldalon ez olvasható:
Dr. Tempfli Imre 1954-ben született a Szatmár megyei Kaplony­ban. Középiskolai tanulmányait Nagykárolyban, a teológiát 1973–1979 között a gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolán végezte. 1979. június 24-én szentelte pappá dr. Jakab Antal gyulafehérvári püspök. Papi működését Máramarosszigeten kezdte, majd Nagybánya és Alsóhomorod következett. 1990-től teológiai tanár és fe­gyelmi prefektus lett a gyulafehérvári teológián. 1991–1993 között Rómában egyháztörténelmet tanult, a Gergely Egyetemen licenciátusi fokozatot szerzett. Rövid szatmári plébánoskodás után 1994 áprilisában kinevezték a Frankfurt melletti Königsteinban a Kirche in Not/Ostpriesterhilfe katolikus nemzetközi segélyszervezet osztályvezetőjének. Ebben a minőségében Albánia, Bulgária, Lengyelország, Magyarország és Románia katolikus egyházainak segélyezését vezeti. 1994-ben a budapesti Pázmány Péter Hittudományi Akadémián teológiából megszerezte a doktori fokozatot. Königsteini hivatala mellett 2001. május 1-jétől Reizer Pál szatmári püspök haláláig (2002. április 18.) a Szatmári Egyházmegye püspöki helynöke volt. 2007. július 1-jétől a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség lelkésze, 2008 decemberétől plébánosa. 

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”34098, 34100″}