A Magyar Diaszpóra Tanács, mely 2011 novemberében alakult, szerdán, november 6-án ülésezett Budapesten. Alapító okirata szerint, a kormány elkötelezett, hogy az alaptörvényben az egységes nemzetre megfogalmazott felelősségviselést a diaszpóra vonatkozásában is megvalósítsa.
A diaszpórában élő magyarságnak – két évtizeddel a rendszerváltozás után – végre kellő figyelmet kell kapnia a nemzetpolitikában. A tanács a szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek közös fóruma, amely a diaszpórában élők sajátos igényeit és érdekeit tartja szem előtt és megteremti annak önálló képviseletét.
Ennek keretében több program indult és indul.
A Kőrösi Csoma Sándor-program keretén belül, mintegy száz fiatal ösztöndíjas utazik majd a diaszpóra területeire, hogy az ott élő magyarságot segítse, magyar nyelvet, néptáncot vagy történelmet tanítson.
Az induló Mikes Kelemen-program célja, a diaszpóra területein fellelhető, a megsemmisülés, elkallódás által fenyegetett könyvtári hagyaték összegyűjtése. Ehhez első körben hét nagy raktárt bérelnek Ausztráliától Amerikán át Kanadáig, ahol összegyűjtik a fellelhető hagyatékot. Egy részét az Országos Széchenyi Könyvtárban helyezik el, a többit a Kárpát-medencei iskoláknak juttatják el.
A Julianus-program célja, a világban fellelhető magyar értékek, emlékek összegyűjtése és katalogizálása. Egy jövőre induló programmal is számolhatunk, amely a diaszpórában található hagyatékok felmérését és hasznosítását célozza.
A tanácskozáson szó esett a honosításról és a jövő évi választásra való felkészülésről.
Ezen a tanácskozáson részt vett Urbán Ákos, aki ma Hollandiában él. Református papi családból származik, hét testvére közül a legtöbben Szlovákiában élnek. Amikor nyugatra emigrált, az utolsó éjszakát prágai kollégiumi szobámban töltötte. E Tanács ülésén fölszólalt. Gondolatai széles publicitást érdemelnek, hiszen ügyeinkről is szólt.
„Urbán Ákos a nevem, a felvidéki Bátkában születtem 1946-ban. 1969 óta élek Hollandiában. A Diaszpóra Tanács III. ülésén a Hollandiai Magyar Szövetség képviseletében alelnöki minőségben veszek részt. Első alkalommal vagyok itt. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek!
Hozzászólásom egy pár témát érint, röviden, hisz mindenről nagyon sok okos gondolat hangzott már el itt is és különböző fórumokon.
Ami a Kőrösi Csoma programot illeti a hollandiai ösztöndíjas Csanád Márton és a szeptemberi rigai Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége évi közgyűlésen hallott ösztöndíjas beszámolókból bennem megérett, a következő. Ilyen elkötelezettséggel és attitűddel tevékenykedő intelligens fiatalokat, közülük a legjobbakat, meg kell tartani az államigazgatás kereteiben, némelyek olyan tapasztalati ismeretre tettek szert, belső betekintést kaptak (miniszterelnök helyettes úr szerint is felbecsülhetetlen értékre) amit veszni hagyni, nagy pazarlás és vétek lenne. További tanulmány és állás biztosítása mellett, belőlük lehetnek a jövő nemzetpolitikai szakértői, de már most is éljenek adott esetben tanácsukkal. A program folytatását üdvözöljük, megvalósítását szervezeteinkkel közös egyeztetés mellett differenciálva képzelem el.
Engedtessék meg nekem az összehasonlítás a nyugat-európai és a felvidéki magyarság megmaradásáról, különösen az erősen kisebbségben élőket illetően. A magvető példázatából a nyugatiak a tövisek közé hullott mag; a gazdagság a világ gondja ami a veszély a megmaradásra.
A felvidéki kisebbség inkább a sziklás talajra hullott mag, beleszületik örömmel fogadja, de a nyomorúság a kigúnyolás, lenézés eltántorítja, ha kell még a hivatott képviselőiket is. Ezt Papp Sándor kalondai EU-s projektjére a Nyugat-Európa Kelet-Európáért és saját tapasztalataimra alapozom. Nyugaton önként választják, vagy hagyják parlagon magyarságukat a fiatalok, a Felvidéken ehhez erősen besegít, nem az erdélyi „erös ellenszél” (tisztelt államtitkár asszony), hanem az ellenséges közeg; igenis amennyiben a közélet talajára lép az egyén.
Közös jellemzőnk, hogy a Felvidéken is és Nyugaton is nekünk többet jobbat kell teljesítenünk, ha kell, kétszer annyit, de ettől, mint öntudatos magyarok csak gazdagabbak leszünk.
Magyarságunk öntudatos vállalása szegletkő nemzeti megmaradásunkban. Ebben kérem az általam nagyra becsült Nemzetpolitikai Kutatóintézet segítségét, már akár konzultálva is egy két Körösi Csomással. Foglalkozzon mélyrehatóan a magyarság öntudatos vállalásának minden elemével Kárpát-medencén kívül és belül.
Szükségesnek látom egy érzékeny nemzetpolitikai szeizmográf (nemzetpolitikai bizalmas) intézményét. Ennek a kidolgozására is a Nemzetpolitikai Kutatóintézetet (NPKI) tartom elhivatottnak. Ne fordulhasson elő, hogy a finom rezgések nem érik el a felelős közéleti személyeket, vagy ha igen, esetleges gyengeségük révén nem merik az érdekképviseletben a konfrontációt vállalni. Legyen erre példa a közelmúltban a felvidéki sajtóból is ismert, rozsnyói és kassai gimnázium ügye. Nem is beszélve a kassai gimnázium belső meghasonlásáról.
Természetesen a témának több vetülete van, éppen ezért ebben is az NPKI-re van szükség.
Közvetlen a fentiekhez kapcsolódva. Kitűnő az óvodák-, a kisiskolások-program, de szükséges odafigyelni a teljes palettára. Az egyiket tenni a másikat nem mellőzni, mondja a holland bölcsesség.
Quod dixi, dixi! Amit mondtam, megmondtam!” – mondta Urbán Ákos.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42511″}
