42952

A tornaljai Madárterem adventi koszorúján az első gyertyát Zsapka Attila gyújtotta meg. Következik Szomolai Tibor, Zsíros Jolán és Erőss Zsolt özvegye. Mind a négy programmal több helyszínen is várják az érdeklődőket.

A Madárterem vezetője, A. Marton Gyula – Don adventben hetente új és új vendéget hív a Galériába, hogy a várakozás örömét emlékezetesebbé tegyék.
Zsapka Attila verséneklő november 28-án látogatott a tornaljai Rákóczi Magyar Házban működő Madárterem Galériába, ahol teltház előtt adott elragadó ünnepváró koncertet. Természetesen nem maradt ki a jól ismert karácsonyi dallamok mellett a kortárs költészet, Böröczki Mihály remek lélekemelő dalai vagy József Attila és Tompa Mihály versei sem.
„A figyelem ragyogott, a tiszta versekre írt dallamok betöltötték a termet, körülölelték testünk, és éreztük az igaz szeretetet. A koncert után szinte senki sem óhajtott távozni” – utalt nyilatkozatában A. Marton Gyula – Don a hangulatra, amikor a közönség Zsapka Attilát többször visszatapsolta.
A kedvelt verséneklővel és társaival, Korpás Évával és Madárász Andrással az adventi időszakban a Kaláka együttes karácsonyi koncertjein is találkozhatunk: Komáromban december 9-én a (SLO) Művelődési Központban 10 órakor, ugyanezen a napon 18.00 órakor Selmecbányán a római katolikus templomban; december 10-én 11 és 18 órakor Párkányban a Városi Művelődési Központban, december 11-én Pozsonyban a Hviezdoslav téren, december 12-én 10 órakor Gútán a Városi Művelődési Központban, majd 17 órakor Dunaszerdahelyen a Városi Művelődési Központban. December 13-án 10 órakor Rimaszombatban a Városi Művelődési Központban, 16 órakor Füleken a Városi Művelődési Központban, december 15-én 17.00 órától Galántán a Városi Művelődési Központban, december 16-án 10 órától Pomázon a Művelődési Házban, majd 19.00 órától Kassán a Thália Színházban, december 17-én Léván a42952 zsapkaMTNY Alapiskolában 13.00 órától, 18.00 órától pedig a Reviczky Házban; december 18-án 10.00 és 18.00 órától Érsekújvárott a Fő téren várják az érdeklődőket.
A tornaljai koncertből ízelítőt és részleteket a Magyar Interatív Televízióban kaphatnak.

Tornalján a következő hetekben sem maradnak program és meghitt gyertyagyújtás nélkül az érdeklődők.
A második gyertyagyújtásra az alsószeli-rimaszombati Szomolai Tibor érkezik december 4-én. Az első családregényével bemutatkozó szerző a következő hetekben is mozgalmas napok elé néz.
Szomolai Tibor Felvidéki saga című művének ősbemutatója Rozsnyón volt, november 8-án a Szövetség a Közös Célokért és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által szervezett családsegítő konferencián. A nagyon szép és exkluzív kivitelben megjelent könyvet november 17-én maga Orbán Viktor is átvette Rimaszombatban (felvételünkön).42952 1
A könyv keresztelőjére november 19-én került sor Dunaszerdahelyen a kultúrházban. Az alkalmon részt vett Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának az elnöke is. December 3-án 17.00 órakor a füleki kultúrházban, dec. 4-én, 17.00 órától tehát a tornaljai Madárteremben, dec. 10-én 17.30-kor a rimaszombati Három Rózsában, dec. 14-én Királyrévben (Králov Brod), dec. 15-én, 17.00 órakor Alsószeliben (Dolné Saliby) a kultúrházban; dec. 16-án Felsőszeliben 17 órakor a kultúrházban találkozhatnak a szerzővel.
Aki nem jutna el a könyvbemutatókra, azok számára is elérhető a karácsonyi ajándéknak is kínálkozó kiadvány. A könyv mára már minden szlovákiai magyar könyvesboltban kapható. Meg lehet rendelni a Családi Könyvklubtól vagy a szerzőtől is a szomolai.tibor@gmail.com e-mail címen. Aki innen rendeli, annak saját kezűleg névre szólóan dedikálja és akár a megrendelő általa kívánt rövid ajánlást is beleír. Az ár 15 euró/db és postaköltséget nem számol fel.
Szomolaival készített beszélgetésünket ITT>>> olvashatják, s ITT>>> tekinthetik meg.

A harmadik gyertyagyújtó, a bátkai Zsíros Jolán is elsőkötetes. Versbe foglalt meséi saját rajzaival, a Matyi cica és barátai kalandja 1. című könyve épp a napokban jelentben. Az önerőből és a Meseország Gömörben polgári társulás kiadványaként napvilágot látott mesekönyv minden bizonnyal nemcsak a gömöriek kedvence lesz.
Zsíros Jolán: A Matyi cica és barátai kalandjai 1. könyv munkafüzettel együtt jelent meg. Az ára 11,- euró. „A könyv mindig nagyszerű és értékálló ajándék, mióta a gyermekeim felnőttek, nálunk ünnepekre más ajándék szóba sem jöhet. Akit magával ragad és megveszi, az egyúttal a Meseország Gömörben polgári társulást támogatja” – tette hozzá a szerző, aki november 30-án Rimaszécsen mutatta be könyvét, s a következő napokra is van már meghívása. December 4-én Bátkában a Község Hivatalban 18.00 órai kezdettel, mint előbb jeleztük, tehát december 12-én Tornalján 17.00 órai kezdettel a Madárteremben, december 13-án Nagybalogon a Mikulás-esten találkozhatnak vele a meséskönyveket szerető érdeklődők és a gyerekek.A nyár folyamán Matyi cicával és barátaival a már a legtöbb táborban, nyári rendezvényen megismerkedhettek a gömöri gyerekek. Erről ITT>>> közöltünk képgalériát, s a videóriportot ITT>>> tekinthetik meg.

Tornalján a negyedik gyertyagyújtás is csupa meglepetést rejteget. Az december 11-én (meghívó ITT>>>) Kassán nyíló Erőss Zsolt: Magaslataim című fotókiállítás december 21-re Tornaljára érkezik. A kiállítást a Bükki Nemzeti Park kölcsönzi Kassának, majd Tornaljának.
Mint ismert az erdélyi születésű székely hegymászó az első magyar állampolgár, aki megmászta a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. Magyarország legeredményesebb magashegyi hegymászója; tíz 8000 m fölötti csúcsot hódított meg (ebből kettőt műlábbal), amivel a nemzetközi élmezőnybe is bekerült. 42952 32013. május 21-én a Kancsendzönga megmászása után a visszaúton eltűnt. Erről ITT>>> számoltunk be.
Férje elhivatottságáról és hegyen túli élményeiről a Madárteremben már csak Sterczer Hilda beszélhet.
Így lesz teljes az idei adventi várakozás a Rákóczi Magyar Házban, ahová sok szeretettel hívnak és várnak minden kedves érdeklődőt.

Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól (görögkatolikusoknál hatodik vasárnaptól) karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.
Az advent szó jelentése ‘eljövetel’. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”.A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” nevezték ezt az időszakot.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”38218,37831,37456″}