Most, hogy pár fejezetben visszaidézzük egy mindössze 48 évet élt nemzetközi hírű hazai magyar sportember, Gőgh Kálmán (pozsonyi Slovan) életének néhány eseményét, ismét le kell írnom, amit már számtalanszor kinyilvánítottam: nem tudjuk „kezelni” nagyjaink emlékét.
Kálmán nevét is, aki a barátom volt, akárcsak a Szikora Györgyét ( pozsonyi Inter) , Józsa Lászlóét, (kassai Lokomotíva), vagy Móder Lászlóét, (pozsonyi Slovan) a már nem élő ragyogó futballisták közül, hiába említenénk a mai fiatalok előtt: a többség nem is hallott róluk!
Pedig ez a Gútáról indult és Európa-bajnoki arany- meg bronzérmet nyert, ötvenötszörös csehszlovák válogatott hátvéd a hazai és az egyetemes magyarság egyik büszkesége lehetne. Nem csak statisztikailag mérhető az eredményessége, hanem példás sportemberi, családszerető, a szülőföldjéhez és a nemzetéhez ragaszkodó magatartása okán is. Négy nagy halottunk – ki tudja, mi minden, milyen lelki sebzettségek játszottak közre, hogy ilyen kurtára sikerült az életük? – sokkal nagyobb figyelmet érdemelne.
Gőgh Kálmán, mint már utaltam rá, 48, Józsa László 51, Szikora György 58, Móder László mindössze 61 esztendőt töltött el földi pályáján…
Gőgh – valószínűleg minden idők egyik legarányosabb testű, legkidolgozottabb izomzatú labdarúgója – szabad idejében gyakran felkereste a kondicionáló termet, súlyzózott, és túl a negyvenen is tartotta a súlyát, őrizte erőnlétét. Kálmán korán elvesztette szüleit, a hat testvér sorában ő volt az ötödik.
Gútán gyermekkorában törte a kukoricát, legeltette a teheneket és „sárpuskával” lövöldözött. A katonaságnál a legkeményebb kiképzésben részesült, de ott is helytállt. Eleinte birkózott a szlovákkal, de később ezen a nyelven szakérettségizett, majd nyert első osztályú minősítést a labdarúgó-edzői szakon. Aztán megtanulta a németet és kacérkodott az angollal. Bár európai hírű játékossá vált, a nevét országában mégis szabálytalanul, rövid ö-vel írták és ejtették a szakírók.
Gőgh a legtanulékonyabb és legcéltudatosabb sportemberek közül való volt, aki szilveszter éjszakáján sem fogyasztott többet fél liter bornál, s a földkerekség egyik legízesebb füstölt kolbászából – a gútaiból – is mértékkel evett… Gútáról választott házastársat is – jövendő feleségébe még kamasz fejjel szeretett bele. Vonzották a történelmi tárgyú olvasmányok. Emléktárgyai között Uli Hoeness német válogatott mezét is őrizte…
De beszéljen ő:
„Gútán az én gyerekkoromban saját csapata volt a legtöbb utcának, s ezek rendszeresen megmérkőztek egymással az utcabajnokságban. (A kölyök meg ifjúsági tizenegyeket ezekből a játékosokból válogatta össze a komáromi Csicsely Pali bácsi.) A bajnokikat a nagy pályán rendezték, általában nyolc utca képviseltette magát. Minden gyerek beszerzett magának valamilyen mezt, ez volt a felszerelés. Fűzős labdánk volt, mi magunk vettük az összeadott pénzből. Az egyik ilyen utcai csapatban kezdődött a pályafutásom.
Később, az iskolában, alakítottak egy válogatottat, abban is szerepeltem, jobbfedezet voltam. A járás többi iskolai csapatával focizgattunk. Innen a kerületi versenyben küzdő gútai ifibe vezetett az utam. Itt is a jobbfedezet posztján találtam magam. Már akkor is sokat futottam, dolgoztam a pályán. A kis növésű, apró kölykök közé tartoztam – tizenhat évesen mindössze 146 cm volt a magasságom. Ez a játék során nem okozott különösebb gondot, rendre lefejelgettem a nyúlánkabbakat is, mert jobban ki tudtam számítani, mikor ugorjak fel a labdára” – mondta.
(Folytatjuk)
Batta György, Felvidék.ma
Fotó: A sorozat írója és Gőgh Kálmán az újságírók csapatának szőgyéni találkozója előtt. (Gőgh többször is szerepelt velünk.) M. Nagy László felvétele.
