65 év egy ember életében hosszú idő, ám a történelem mezsgyéjén csak egy pillanat. Az ember a napi eseményeket a saját bőrén érzi, melyek viszont nem ösztönösen alakulnak ki, hanem köztük ok-okozati összefüggések állnak. Ezek lehettek azok az okok, amelyek akkor, és azóta is alakítják a Csemadok múltját? Szüleink, meg nagyszüleink már akkor tudták, hogy a II. világháborúban vesztesek leszünk, mégis váratlanul érték őket a háború utáni politikai fejlemények.
Rögtön kollektív háborús bűnösök lettünk, és megjelent a zsigeri nacionalizmus, a reszlovakizálás beindítása, a kitelepítések, a lakosságcsere. Sokak köpönyegforgatása felülírt minden erkölcsösséget és emberi humanizmust. Ebből a csapássorozatból egy is sok lett volna. De nézzük meg a következményeiben a reszlovakizálást! 135 317 magyar családfő írta alá a nyilatkozatot, aminek alapján családjának minden tagja szlovák nemzetiségűvé vált, összesen 362 679 személy. Tehát az itteni magyarságnak több mint a fele. Az alakuló Csemadok tehát csak a magyarok kisebb felére számíthatott, mert a reszlovakizáltak nem léphettek be.
Ekkor nem csak az elkobzott javak, de a lelkek is romokban hevertek. 1948. februárjában Beneš már teljesen kiesett a hatalomból, s nem fokozódott tovább magyarságunk kálváriája. Mindenki várta az újabb fejleményeket, melyek 1949 tavaszán be is következtek.
A CSKP kezdeményezésére március 5-én létrehozták a Csemadokot. Három év után belátta az ország vezetése politikájának tragikus következményeit? Sajnos nem! Nem bocsánatkérésről, nem jóvátételről, s nem az elkövetett bűnök beismeréséről volt szó, hanem sokkal szélesebb politikai összefüggések hatottak a változás mellett.
A Jaltai konferencia hiába osztotta fel a győztesek között a befolyásos övezeteket, a volt szövetségesekből csakhamar ellenségek váltak. Sztálin nem engedhette meg vazallusainak, hogy terveit holmi csehszlovákiai gondok hátráltassák.
A hazai politikai események lassan teret adtak a csehországi kitelepítettek hazatérésére, s elkezdődhetett a sebek gyógyítgatása. Legsürgetőbb feladatnak a gazdaságilag tönkretett családok és egyéni életek konszolidálása mutatkozott, hogy a szétzilált emberi közösségeket újjá lehessen formálni. Erre egy kulturális egyesület látszott a legalkalmasabbnak.
Az elsők, a kultúráért rajongók tudták, érezték, hogy a kultúra építése közösségépítés is. A politikai hatalom is tervezte, hogy egy kulturális tömörülés kielégítheti a magyarok minimális igényeit.
Kik voltak azok, akik abban a hektikus korban vállalták a bátor kiállást? Essen szó most róluk is, név szerint!
Amikor 1949. március 5-én Pozsonyban megalakult a Csemadok, Zselízről ketten képviselték magukat: Gubricza Sándor és Hegedűs János. Tagtoborzás után 1949. augusztusában szervezetünk 60 taggal a magyar alapiskola tornatermében alakult meg. A vezetőség elnöke Hegedűs János lett, alelnöke: id. Csanaky Károly, titkár: Gubricza Sándor, vezetőségi tagok: Molnár Sándor, Tóth Mihály és Melczer Ferenc.
A színjátszás Zselízen annyira népszerű volt, hogy meg sem várták a Csemadok megalakulását, mert a téglagyári munkások színre vitték a Kézfogó című színművet. Az új vezetőség is ebbe az irányba haladt. Egymás után került bemutatásra a Borbíró, a Revizor, a Sári bíró, az Ingyenélők és a Piros sapkás lány. A kezdet megszállottsága mindenkit magával ragadott, holott az ’50-es évek zselízi színjátszása nem sokban különbözött a Déryné társulat 19. század elejének munkájától. Még a körülmények is azonosak voltak, hiszen 1952-ben még nem volt kultúrhelyisége a településnek, ezért a színpad és a nézőtér a téglagyári sopa volt.
A szereplők ekkor nem csak a szerepüket tanulták, de segítettek a színpad, a kulisszák és az ülőhelyek elkészítésében is. Itt vetődött fel egy szabadtéri színpad felépítésének gondolata. Az 50-es évek második felében folytatódott a színművek bemutatása. Lovicsek Béla: Húsz év után c. darab szereplői között találjuk: Göbő Lajost, Tamás Jolánt, Mede Istvánt, Gulis Vilmost, Tóth Attilát, Rotyík Máriát, Szalai Ernőt és Szalai Andrást. Rendezője: Gerő János volt. A 60-as években jelentkezik az iskolai színjátszás. Gerő János rendezésébensikerrel adják elő a Pál-utcai fiúkat. A színjátszók legnagyobb sikerüket 1963-ban érték el.
Elhangzott Zselízen 2015. november 29-én.
Folytatása következik
Gunyics János, Felvidék.ma
Feldolgozta: Csonka Ákos
