Amikor azt látjuk, hogy az MKP és a Most-Híd közötti antagonisztikus – de inkább személyi – ellentétet oldani kéne, hogy egy közös magyar képviselet legyen, gondoljuk végig, kinek lenne ez jó? Kövesdi Károly jegyzete.
Rengeteg okos és szellemes, olykor tendenciózus elemzést, megnyilatkozást olvashattunk a parlamenti választások eredményeiről. Azon túl, hogy Szlovákia a március 5-i választáson szinte egy kormányozhatatlan hajóvá vált, minket nyilvánvalóan elsősorban a magyar közösség érdekképviselete, a választók passzív részvétele és elesett állapota érdekel. A lehetséges magyar képviselet 1/3-a jutott be a parlamentbe, ami az eredmények és a bejutottak ismeretében lesújtó. Míg Szlovákia szlovák nyelvű szavazópolgárainak közel 60 százaléka élt szavazati jogával, addig a magyaroknak alig 50 százaléka.
Ez azt eredményezte, hogy az MKP a 4,04%-os eredményével nem jutott be a parlamentbe, és ismét elveszett százezer magyar szavazat, amelyet a győztesek között osztottak szét. Ezért azonban balgaság lenne az MKP-t kárhoztatni. Míg a 2006-os parlamenti választásokból az akkori MKP negyedik legerősebb pártként került ki a maga 11,68%-ával és 20 képviselőjével, addig a 2010-es választásokon a Most-Híd 14 képviselőt tudott a parlamentbe juttatni. Az 2012-es előrehozott választásokon már csak 13-at, most pedig 11-et. 2016. március 5.-e után 7 magyar képviselő politizálhat a vegyespárt színeiben. (Hozzájuk járul még más pártok színeiben bejutott 2 magyar képviselő.) A matematika tehát azt diktálná, hogy vissza kell állítani az egységes magyar szavazótábort. Csakhogy az élet nem olyan egyszerű, mint a matematika.
Az elemzők többsége (teljes joggal) azt állítja, hogy a felvidéki magyarok távolmaradásukkal büntették az MKP-t és a Most-Híd-at, mert megosztották őket, vagy mert nem tudtak közöttük választani. Ez tény. Ám a tények mögött látnunk kell azt is, hogy miért és kinek szólt a „büntetés”. Miről szólt a passzivitás?
Míg a szlovákok a sztenderd pártokat büntették a tehetetlenségükért s az országban uralkodó áldatlan állapotok miatt, és szavaztak bizalmat a nacionalista nemzeti pártnak és Kotlebának (a két párt összesen 17%-ot szerzett), a magyar szavazók mindkét pártunkat büntették. Az MKP is kevesebb szavazatot kapott, de a Most-Híd is sok ezer szavazatot veszített a déli magyar járásokban.
Ma már a szlovákiai magyarságot sem lehet zsinóros mentével és kokárdával táncba hívni. Hiszen a legmagasabb munkanélküliséggel sújtott járások magyarjai is szeretnének európai módon élni és boldogulni. Nem elvándorolni a munka után, hanem a szülőföldjükön dolgozni, családot alapítani, gyermekeket nevelni. S talán joggal érezhették úgy, hogy ennek biztosításában a két (MKP, Most-Híd) párt vajmi keveset tudott vagy akart tenni. A hangsúly ebben az esetben a tudott és akart igéken van.
Az MKP parlamenten kívüli pártként az utóbbi években nem tudott beleszólni a kormány politikájába. Nem tudta felemelni a szavát a parlamentben, hogy hol létesüljenek beruházások, hol épüljön infrastruktúra, mennyi adó nyomorítsa a kisvállalkozókat, vagy hogyan kellene finanszírozni az önkormányzatokat, esetleg az iskoláinkat. A Most-Híd-nak azonban parlamenti pártként igenis volt beleszólása az országos ügyekbe. Ám amikor azt tapasztaltuk, hogy a Most-Híd pártnak fontosabb kérdés például az, hogy ki legyen a főügyész, mint az, hogy ne Nyitrára jöjjön az újabb nagybefektető (ami munkahelyeket jelent), hanem például Komáromba, az emberekben joggal fogalmazódott meg a kérdés: ki képviseli az ő érdekeiket? Az országos ügyekről nyilvánvaló, hogy a kormány dönt, de azért az sem mellékes, hogy az utóbbi négy évben nem volt hangos a parlament a magyar interpellációktól.
Amikor azt látjuk, hogy az MKP és a Most-Híd közötti antagonisztikus – de inkább személyi – ellentétet oldani kéne, hogy egy közös magyar képviselet legyen, gondoljuk végig, kinek lenne ez jó? A Most-Híd szemmel láthatóan csapdába került, hiszen akár bal-, akár jobboldali kormánykoalícióba kényszerül, egy kormányban kellene ülnie például a Szlovák Nemzeti Párttal. Bármelyik konstellációnak csak a vesztese lehetne. Erre csak egy jó válasz van: nem kell minden áron kormányba menni.
Nem állja meg a helyét az az érv, hogy a nagyrészt kisebbségi szavazók által preferált pártnak kellene megmentenie az ország renoméját. Ez – mindamellett, hogy a szlovákiai magyaroknak sem mindegy, milyen országban élnek (ennek számtalanszor adták tanújelét) – elsősorban a többségi társadalom problémája. Nekünk, felvidéki magyaroknak, profánul szólva, annak arányában probléma ez, amilyen arányban a többség viszonyul a jogainkhoz. Magyarán: olyan mértékben kell hozzájárulnunk a szlovákiai demokrácia alakulásához, amekkora mértékben kijut számunkra a demokratikus jogokból.
Mindezek után véleményem szerint nem kell pánikszerűen és azonnal összeölelkezni. Az egység visszaállításának ugyanis két feltétele van (volna). Az egyik teljesült: az MKP elnöke lemondott. Ugyanez elvárható a másik „megosztó” vezetőtől, a Most-Híd elnökétől is. Onnantól kezdve lehetne őszinte közeledésről beszélni. Azt a néhány napot, ami a kormányalakításig hátra van, nyugodtan ki lehet várni. Ha a Most-Híd nem köt elvtelen alkut (nem akar minden áron kormányban lenni), akkor az előrehozott választások előtt lehetne szó valamilyen egyesülésről/együttműködésről. De nem a pártok, hanem a szavazók érdekében.
A dolog logikája is sántít. Együttműködést, koalíciót, vagy bármi más közösködést választások előtt szoktak kötni a pártok, nem választások után. És nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Simon Zsoltnak, a Most-Híd alelnökének még a reggelt sem volt türelme kivárni, már a választások éjszakáján azt „üzente”: az MKP vonja le a konzekvenciát, és oszlassa fel magát! A lehetséges összefogásnak tehát nem az egyik vagy másik párt megmentéséről szabadna szólnia, hanem a magyar közösség akaratáról. Egyes vélemények szerint a Most-Híd szavazótáborában egyre nagyobb arányban vannak a szlovákok. Más vélemény szerint „csak” 1/3 a szlovákok aránya. Ha a párt eredményét harmadoljuk, kiderül, hogy a magyaroktól kapott szavazatok Bugár Béláékat sem juttatták volna be a hőn áhított parlamentbe.
Kövesdi Károly/Felvidék.ma
