Minden közösségnek szüksége van közös múltra, ikonikus alakokra. Erre alapozva mondják meg kik, honnan jöttek, mi és ki formálta őket. A magyar nemzet is elkezdte felépíteni nemzeti mitológiáját, panteonjában elhelyezte fontos alakjait: Szent Istvánt, Mátyást, Kossuthot, Széchenyit, Deákot stb. A trianoni rendezéskor a határon túlra került magyarok ezt nem tudták tovább építeni.
Nem, vagy csak kevés olyan alakjuk lett, akikről elmondhatták, közülük nőtt ki, hozzájuk tartozott, őket vezette. Simon Attila és Tóth László Szent-Ivány Józsefről szóló Kis lépések nagy politikusa című monográfiája ezt a panteont igyekszik bővíteni.
A két háború közti csehszlovákiai magyar kisebbség talán legfontosabb szereplője a birtokos, politikus, művelődésszervező, köz- és szépíró, mecénás, aki nem mellesleg jó családapa. Élete egyfajta szimbóluma a 19–20. századi klasszikus liberalizmus bukásának, annak, hogy a fasizmus katonás léptei alatt a szabadság, a polgárosodás, a demokrácia miként porlad szét. Kelet-Közép-Európa, főleg Magyarország mostani helyzetében érdemes lenne sorsát nem elfelejteni.
1884-ben született Szentivánon (a mai Szlovákia területén), jogi, mezőgazdasági tanulmányokat végzett. Innen egyenes út vezetett a politikusi pályához, Nagyatádi Szabó István Kisgazda Pártjához. Aktív közéleti szerepet vállalt az őszirózsás forradalomban, majd a csehszlovákiai fordulat után alapítója lett az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Pártnak (Később Magyar Nemzeti Párt). Bár a párt elnöki tisztségéről idővel lemondott, a tényleges vezető mégis ő maradt a harmincas évek közepéig.
Mint a legtöbb dualizmusban szocializálódott politikus, ő is patrióta volt, szerette, büszke volt magyarságára, de hitt az egyenlőségben, nem volt kirekesztő, fontosnak tartotta a polgárosodást, miközben felismerte a mezőgazdaság fejlesztésének jelentőségét is. Mint mindenki, a huszas évektől ő is szorgalmazta a revíziót, de csak az igazságtalan döntés ellen tiltakozott, nem gyártott hozzá ellenségképet. Professzionális politikusként a harmincas évek elején megpróbált a közvélemény és párttársai nyomására nacionalistább hangot megütni, de ezt nem tudta szívből, hitelesen képviselni. Így a nacionalizmus, a fasizálódás hulláma őt épp úgy elsodorta, mint Bethlen Istvánt. Szent-Ivány haláláig nem hagyott fel a politizálással, de a harmincas évek közepétől nem kapott nagy figyelmet.
Higgadtsága, reálpolitikai érzéke, amivel többé-kevésbé sikeresen irányítani tudta a huszas években a csehszlovákiai magyar kisebbség vezető pártját, a populista harmincas években bukásra volt ítélve. A reményekkel egy időben, 1941-ben halt meg.
Ám nem csak politikusként volt jelentős: Gyógyfürdőt épített birtokán, komoly figyelmet fordított a mezőgazdaság fejlesztésére, elnöke volt a Kazinczy Könyvkiadónak, ő kezdeményezte a Szentiváni Kúria létrejöttét, alapítója, háttérből irányítója volt a legfontosabb korabeli felvidéki magyar újságnak: a Prágai Magyar Hírlapnak. Vagyonával támogatta a csehszlovákiai magyar irodalom fejlődését, amelyhez saját írásaival is hozzájárult. Alkotásai ugyan változó színvonalúak, de nem egyszer kapott elismerő szavakat a Nyugat nagyjaitól, főleg Móricztól. Írásai egyben a korabeli magyarság pontos bemutatása és kritikája.
Simon Attila és Tóth László sikeresen bővítették a kisebbségi nemzeti panteont. De könyvük nem csak ezért érdemel dícséretet. Nem egy gáncstalan lovagot ismerhetünk meg, nem egy ikonná felfújt kis embert, hanem egy esendő nagy embert sikereivel, tévedéseivel, jó és rossz tulajdonságaival együtt. Aki így is egy karizmatikus egyéniség, egy korszak meghatározó figurája, egy gondolkodásmód szimbóluma volt.
Most, mikor Kelet-Közép-Európában a populizmus ismét hódít, és sokan a harmincas évek visszatértét vizionálják, Szent-Ivány József alakja, élete példaértékű. Arra figyelmeztet, a változást nem érhetjük el az érzelmek, az ellenségkép korbácsolásával, csak kis lépésekkel, egymás támogatásával, de legfőképp higgadtsággal. Az óriásplakátok jelszavaitól csak megtántorodunk, majd pofára esünk. De hiába indulunk ismét kis lépésben, ha túl nagyot léptünk hátra.
(Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 246.)
