Tóth László és G. Kovács László (Fotó: Cservenka Judit)

A szabadtéri kulturális rendezvények fő ellensége, az eső a Budavári Könyvünnep második napján már délelőtt megérkezett, és alaposan átalakíttatta a szervezőkkel a programot. A Tóth Árpád Műfordító Díj délutánra hirdetett átadása a Zenetudományi Intézet dísztermébe került át, szerencsére a szereplők és a díj is megérkezett, sőt, a helyszínváltás miatt ugyan némi késéssel, de a közönség is.

2011-ben alapította a műfordító díjat a Budavári Önkormányzat, hogy a magyar irodalmat a nagyvilággal, a külföldi alkotásokat pedig a hazai olvasókkal megismertesse. Az első kitüntetést Tandori Dezső kapta, akinek emlékére két nappal ezelőtt kiállítás nyílt a Tabáni Kuczkóban.

A díj átadása (Fotó: Cservenka Judit)

Budavár idei díjazottja Tóth László felvidéki magyar költő, író, műfordító lett. Őt Pozsony főpolgármestere is köszöntötte levélben, amit Miroslav Vrabel, a szlovák főváros első kerületének polgármestere olvasott fel, ő a korábbi tudósításunkban említett V4-es találkozóra érkezett a budai Várba. A Budapesten született, de Dunaszerdahelyen élő Tóth László – áll az üdvözlő levélben – munkájával hidakat épít, hogy az irodalmon keresztül megértse egymást a két nemzet.

„Tóth László az a szlovák költő, író, aki magyar” – kezdte méltatását G. Kovács László pozsonyi történész, műfordító, majd részletes és alapos pályaképet rajzolt a rövidesen 70. születésnapját ünneplő kitüntetettről.

Összesen 34 saját kötet, 10 műfordítás, továbbá számos antológia szerkesztése fűződik Tóth László nevéhez, de jó néhány egyéb területen is tevékenykedett szervezőként is, szereplőként is, foglalkozott könyvkiadással, volt dramaturg a komáromi színházban, s hasonlóan sokféle munkát végzett Budapesten, amikor összekülönbözvén a szlovák hatalommal, visszaköltözött szülővárosába. 2005-től ismét a Felvidéken lakik, de valójában párhuzamosan él Szlovákiában és Magyarországon. „Élete szünet nélküli határátlépés, és ez vonatkozik műfaji gazdagságára is” – mondta G. Kovács László.

Pálfi Zsolt tolmács, G. Kovács László laudátor és Csűrös Csilla, a könyvünnep háziasszonya (Fotó: Cservenka Judit)

A műfajok felsorolására – a verstől az esszékig, a meseregénytől a drámáig – még kísérletet tett a laudáció, de a művek cím szerinti említése már minden időkeretet szétfeszített volna, csakúgy, mint azon szlovák, cseh és lengyel költők névsora, akiket Tóth László fordított. „Egész életében hajlíthatatlanul szolgálta a magyar közösséget, és odaadóan szolgálta a szlovák és a cseh kultúrát is. Nála többet aligha tett valaki a két nép költészetének megismertetéséért.”

A hosszú laudáció után, amelyet Pálfi Zsolt szinkrontolmács fordított a szlovák vendégek számára, az ünnepelt átvehette a Budavári Tóth Árpád Műfordító Díjat Nagy Gábor Tamás polgármestertől. A díj, Csikai Margit Tükröződés című kisplasztikája és az oklevél Sára Ernő Verzio-inversio grafikája, valamint 3 ezer euró.

Miroslav Vrábel, Pozsony 1. kerületének polgármestere, a háttérben Csűrös Csilla, a könyvünnep háziasszonya (Fotó: Cservenka Judit)

A humorérzékéről is ismert Tóth László köszönetét azzal kezdte, hogy aggódott, hogy a laudációtól már nem jut idő a díjátadásra. Nem gondolta volna, hogy munkájának éppen azt a részét ismerik el, ami szinte észrevétlenül született, hiszen a többnyelvűség már gyermekkorától kezdve élete része. Magyar anyanyelve mellett természetes közege volt a szlovák és a cseh nyelv és kultúra, ezek irányították érdeklődését a lengyel felé. „Én már akkor feltaláltam a V4-eket, amikor a politikusok még nem is álmodtak róla.”

Szerencsésnek tartja magát, hogy eszmélése a 60-as évek második felére, a cseh és szlovák szellemi pezsgés idejére esett, amikor Magyarországot még a levert 56-os szabadságharc és megtorlás bénította. Majd fordult a kocka, Husák idején a neves cseh és szlovák írók művei Magyarországon jelenhettek meg előbb, mint saját hazájukban. Ez is bizonyítja, hogy csak együtt lehetünk erősek és önazonosak is.

Végül így köszönte meg a díjat: „A magyar műfordításnak számos óriása van, egyikük Tóth Árpád. Nagyságához bár fel nem érhetek soha, de arra törekszem, hogy méltatlan se legyek a hátralévő időben.”