Január 5-én a makranci Szent István királyról elnevezett filiális templomban zenés áhítatot tartott a hími templom Tékozló Gyermekek ifjúsági zenei együttese Martinas Monyok Zita szervezésben és rendezésében.
A hely és az időpont választása nem volt véletlen. A karácsonyi liturgikus időszak nagyon jó alkalom volt az elcsendesülésre és a közösen megélt meghitt pillanatokra. Az evangélium eseményei, az angyali kórust visszhangzó zeneművek hallgatása, a felállított betlehemi barlangistállók szemlélése nagyban elősegítették az élet eseményeinek másként való értékelését.
Példa erre a Szent Család Egyiptomba való menekülése. Életútjuk napjaink keresztény családjainak útját is jelzi, akiknek szintén gyakran kell kimenekülniük környezetük pogány világából, ha valóban Isten törvényei szerint akarnak élni.
Ki tagadná? A keresztény házastársaknak ma még inkább összébb kell kapaszkodniuk, és gyermekeiket is magukkal víve kell beállniuk az üdvtörténet sodrába, hogy el ne sodorja őket a jelen világ értékvesztéstől és bűntől megáradt, zavaros folyama.
Ki tagadná? Vajon nem ettől az evangéliumi hivatástól riad vissza az az asszony, aki nem meri vállalni az anyaságot? Nem ettől az értékrendtől futamodik-e meg az a férfi, aki Isten és ember előtt nem akar, nem mer apává lenni? Nem ettől a méltóságtól ijed-e meg az a pap, aki miután tovatűnt a primíciás hónapok bizsergető édessége, embertelennek érzi a hivatásában való kitartást és otthagyja az oltárt és a nyáját?
Fotó: Plébánia Makranc
„Valójában nem arról van-e szó, hogy az ember azért érzi magát „méltatlannak”, kicsinek és erőtlennek, mert nem hisz és nem bízik az őt meghívó Istenben, ezért kitér a rábízott hivatása, küldetése elől?” – hangzott a bevezető elmélkedés.
Jó volt látni a templomba betérő sokaságot, akik most könnyebben megértették, hogy csak az igazán gyermeki, ártatlan értelmű, tiszta szívű ember képes elfogadni azt a méltóságot, feladatot, hivatást, amelyet Isten ad az embernek.
A kevély, a gőgös, a megalomániás ember nagyravágyása miatt ugyanis képtelen észrevenni, hogy Isten sokkal többet akar adni neki, mint amire valójában vágyik és törekszik.
Isten Szent Józsefre sem mulandó és illuzórikus ügyet bízott, hanem legdrágább kincsét: egyszülött Fiát. Hasonlóan, a történelem Ura az első szent magyar családra: Szent István királyra, Boldog Gizellára és Szent Imrére is – akiknek ereklyéi a templom oltárának féltve őrzött kincsei – nagy ügyet bízott, amit ők megértettek, elfogadtak és továbbadtak áldott elődeinknek, akinek nagy köszönet és hála, de most mi következünk… A kapott értékeket nekünk kell befogadni és továbbadni… – fogalmazódott meg sokakban a válasz.
Örömmel hallottuk és hallgattuk a zenei együttest. Köszönjük, hogy fiataljaink zenés áhítatukkal nem kis mértékben elősegítették az evangéliumi értékrend mélyebb megértését. Köszönjük, hogy a délutáni együttlét Istennel és egymással az Úr nagyobb dicsőségét szolgálta, az Egyház javát, a lelkek üdvösségét, ezzel is elősegítve a hitbeli, a kulturális és a zenei értékek ápolását, kamatoztatását és továbbadását, nemzedékről nemzedékre…
