Az elmúlt hétvégén három napban évtizedeket, évszázadokat, évmilliókat száguldott a lelkem a téridő görbületét is követve. Mert még a téridő is Előtted hajol meg, Uram, Einstein és a kvantumfizika minden szédítő felismerésével együtt. Három nap Váradon a kézzel másolt Covid Biblia 14 kötetének ünneplésével, érintésével a Partiumi Egyetemen, meg a Királyhágómelléki Presbiteri Szövetség régi-új tagjaival, elnökeivel, a testvéri ölelésekkel a járvány kényszerszünete után. És a Nők Világimanapjának ünnepi óráival a bazilikában, görögkatolikus, római katolikus püspöki szolgálatokkal és református lelkésznői vezetéssel. S a három nap hozta a találkozást a református sajtó tisztalelkű, Lélekkel író szerkesztőjével, és a látogatást az Árpád-kori kistemplomban, ami újjászületésének, restaurálásának boldog napjait éli. Majd teológiai beszélgetésekkel, és vasárnapi igehirdetéssel az Isten magjáról bennünk, amit még a Nagy Megosztó ereje sem képes eltiporni bennünk, mert azért jött az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja (1Ján 3,8-9). És az úrvacsorai közösség után a modern és tiszta gyülekezeti különteremben presbiterek, gyülekezeti munkások, bibliamásoló kezek, s egy reformátusokhoz húzó román atyafi jelenlétével, gördítve lelkünkből a szót. A vasárnapi ünnepi asztalnál öt lelkész és teológus, prédikátor és felelős egyetemi vezető, tollforgató istenszolgák izzították fel az Igében és úrvacsorában megtisztult lelküket a testvértisztelet és testvérszeretet kommunikációs kohójában, az önfeledt szószőttesek egyre színesebb történeteivel, az úrvacsorai kenyér és bor maradékának fogyasztása közben.
Három csodanap Váradon, amikor megmutatta a Lélek, hogy keresztyén, bibliás-kátés hitem nyelvi táptalaja is az a vidék, Tövisháttal és hepehupás Szilágysággal, Károli nyelvét szülő, adys szótermékenységével, Érmellékkel és a Pece-parti Párizs (Ady) szellemi aurájával, ahol kálvinista őseim is belélegezték az ős-tiszta ájert, a havasok és erdők szűrte levegőt. Hirtelen megéreztem az Édenkert felől évmilliók óta áradó fuvallatokat, életdúsító erejük megcsapott, s a tavaszra fellélegző föld zöldülést fakasztó szagában a hegyi beszédre Urunk elé a zöld fűre telepedők által is beszippantott zöld illattal telt meg a tüdőm. Megsuhintotta lelkemet az első pünkösdi szél, amikor a Szentlélek zúgó erőként emelt túl mindenkit bűnös, de Krisztusban, feltámadásával megmosott, megtisztított önmagán.
Éreztem, amint a Tibériás-tenger sós illata körüliramolja Jézus lábát, s a tisztító sóillat ideárad Váradra a nagy tengerek felől fúvó szelekben, kisodorja, kisöpri lelkemből a mai Gecsemánék árulásszagú bűnfülledtségét, Péter tagadásának sorsterhelő keserűségeit, s a 30 ezüstpénz kísértésének pénzszerelmét. Minden rossznak az okozóját.
Vele a lélekmocskoló, emberpusztítóan távlattalan, beszűkítő, démoni járomra kötöző anyagiasság maradék csíráját is. És felzúgnak a Lélek, az isteni Szellem riadószirénái, amikor megejtő szirénhangokkal vagy hőstenor áriákkal közeledik a szimpátia álruhájába öltözött Főellenség, az életromboló, akinek csaknem tökéletes öltözéke alól mégis kivillan leleplezőn undorító patája. S hirtelen felizzott lelkemben a hamvadást nem ismerő csipkebokor. Így Isten szent jelenléte napvilágában a Lélek megmutatta napjaink rettentő hatalmi játszmáit is, a napi pokol háborús bugyrait. Lehullott a lepel a tökéletesen tévedő tömegízlésről, amint sokan ma is ezt kiáltják: Barabást nekünk, nem Jézust! A szülőföld hűtlensége, Kajafás, Pilátus, Heródes pillanatnyi érdekkoalíciói ellenére kirajzolódik a Koh-i-Noor-tisztaságarcú, mindennél drágább Jézus, a Szentlélek szél tisztította, vakítóan fényessé edzett isten-embersége, Aki ezért nem jelenlét-hiányos köztünk ma sem. Mindhiába kereszt, korbács, gúny, köpés, töviskorona, kereszt, Golgota, Koponya-hely, s mindhiába a halálba taszító papi és főpapi, politikai intrikák, Ő minden értelmet felülhaladó módon kezdett túllátni, felülemelkedni mindezen. Mennybevitelekor is csak azt adta, mi lényege: áldásra kitárt két kezét, idő fölöttien idői, tér fölöttien földi szívének halhatatlan szeretetét. Hisz neki a menny az a jászolbölcsős föld volt, a kéklő azúrral, a pálmákkal, a fehérlő kalászok égig érő kenyérringatásával, a templommal és a Törvénnyel, az ellenségnek is Békesség veleddel. Igen, felzengtek bennem az ősi zarándokénekek az Ő lépteivel megszentelt földről.
Úgy láttam meg Őt Váradon, Szent László és a Váradi Biblia, meg a kézzel másolt Covid Biblia különös tükrös termében, mint végtelenített jóságot, kegyelmet, Akit számolatlanná sokszoroz a tükrök felülete, s Akiben megtapintotta lelkem a lét és a létezés egyszeri, páratlan, minden értéknek foglalatát jelentő spirituális Koh-i-Noor-gyémántot, Akinél se több, se másabb igazi Isten nincsen, s Akiben már beköszöntött a végső beteljesülés, az eszkatológiai teljessége mindannak, amit itt alant másokban és bennem, nagyokban és kicsinyekben, voltakban és jövendőkben csak rész szerint lelhetünk meg.
De ezért a teljességért élünk, fáradozunk, szeretünk, ölelünk, imádkozunk, nevelünk, tanítunk, emeljük szemmagasságba az emberség mércéjét.
Ó, Te szupratemporális, idő fölötti szív (Dooyeweerd), Koh-i-Noor szülő drága Jézus, a hegyek és vizek felől ősfuvalomban ránk szálló váradi csoda, köszöntelek egész létem hódolásával, s csak egyet kérek: maradj velünk, s égi hazaérkezésünk után is a földdel, minden keresztyénnel és népeddel, akiknek utánunk is Te leszel az Éden felől kerekedő ősfuvalom, és földi létük szellemi Koh-i-Noorja. A Minden, Aki semmiségeinket, ürességeinket megtöltöd gyémántfényű melegeddel, mint azon az őseredeti pünkösdön. Létünk tisztító fuvallata, égi-földi élő Gyémántunk, köszöntünk és hívunk Váradon és Pesten, Munkácson és Újvidéken, Kolozsváron és Kassán, ott, ahol sem a lelkek, sem a folyók még nem apadtak ki és nem váltak sivataggá. S mikor csontszárító emberfergetegek tépték a lelkemet, Te ma is üzentél, nem csak Váradon. A Losung Igéivel üzentél, s ez mindenre elég nékem, hisz’ napjaim értéktöbblete, többletértéke szent Szavad:
Igéimet adom a szádba, és kezem árnyékával takarlak be – Ézs 51,16
Tudok cselekedeteidről. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igéimet és nem tagadtad meg az én nevemet – Jel 3,8.
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
