A napokban zárult a Várkert Bazár azon szabadtéri fotókiállítása, amely Habsburg Ottó életét összegzi. A Palotából a parlamentbe című kiállítást az utolsó magyar trónörökös születésének 110. évfordulója alkalmából szervezték meg.
Mint a Várkert Bazár hivatalos honlapján Habsburg Ottóval kapcsolatban olvasható: „bár a 20. század történelmi változásainak következtében soha nem vezethette palotából az alattvalóit, de mindent elkövetett annak érdekében, hogy a keresztény civilizációra épülő, egyesülő Európa parlamentáris keretek között teljesedjen ki.”
A szabadtéri tárlaton megelevenedett az utolsó trónörökös teljes élete. Sorsfordító történelmi pillanatok jelennek meg a paneleken. A magánéletbe bepillantást engedő családi fotók mellett munkahelyi hivatalos fotók elevenítik fel a nem mindennapi életutat.
Látható volt a kis fürtös Ottó édesapja ölében, majd IV. Károly halála után gyászruhában Zita királynéval. Felelevenednek a belgiumi egyetemi évek, utazások, tanácskozások pillanatai. Megjelent a felesége és gyermekei körében önfeledt családfő, valamint munkájába belefeledkező diplomata is.
A fotótárlatot a Habsburg Ottó Alapítvány rendezte meg. Az alábbi képriporttal tekintsünk vissza a kiállításra, emlékezve az utolsó magyar trónörökös életútjára.
A szerző felvételei.
- IV. Károly és fia, Ottó főherceg (1916)
- Ottó és Zita királyné Károly halála után (1922)
- Ottó és húga Adelheid a száműzetésben a baszkföldi Lequetióban
- Habsburg Ottó egyetemistaként Belgiumban (1932)
- Utazásra készen (1950-es évek)
- Habsburg Ottó Madridban (1950-es évek)
- Habsburg Ottó és Regina az esküvőjükről szóló híradást olvassa (1951)
- Habsburg Ottó, mint az Aranygyapjas Rend nagymestere (1962)
- Hintázás a lányokkal (1958 körül)
- Habsburg Ottó és az elsőszülött fiú, Károly (1965)
- Habsburg Ottó pöckingi otthonában Károly királyról készült festmény előtt (1965)
- Habsburg Ottó útja Ausztriába (1965)
- Előadókörúton az Egyesült Államokban (1976)
- Képviselőként az Európai Parlamentben (1981)
- II. János Pál pápa és Habsburg Ottó a Vatikánban (1988)
- A Páneurópai Unió elnöke dedikál (1987)
- Habsburg Ottó Nyugat-Berlinben (1989)
- Habsburg Ottó a pécsi sportcsarnokban (1989)
(PP/Felvidék.ma)