Jót tett az önállóság a másfél évtizede független Csehországnak és Szlovákiának: kapcsolataik javultak, és sokat nyertek azzal, hogy útjaik szétváltak.
Talán soha nem volt olyan felhőtlen a cseh-szlovák viszony, mint a két ország szétválása óta – hangoztatják vezető prágai és pozsonyi politikusok a szövetségi Csehszlovákia felbomlása, az önálló Csehország és Szlovákia megalakulása után 15 évvel. Okafogyottá vált a cseheknek az a korábbi meggyőződése, hogy gazdaságilag ráfizetnek a kisebb testvérre, a szlovákok pedig önálló államuk létrejöttével végre hazának érzik országukat, ahol már nem másodrendű állampolgárok. A 74 éven át tartó házasság mindennapi gondjaitól megszabadulva a csehek és a szlovákok kapcsolatából eltűntek a korábbi feszültségek, viszonyuk ma szabadabb és nyitottabb.
Mindebben fontos szerepet játszott, hogy a válás – kisebb-nagyobb vagyonvitáktól eltekintve – zökkenőmentes volt: a rendszerváltó bársonyos forradalom mintájára a szövetségi állam felbomlása is bársonyos válásként vonult be a köztudatba. A tagországok akkori kormányfői – a cseh Václav Klaus és a szlovák Vladimír Meciar – viszonylag gyorsan kiegyeztek. Prága – részben a jugoszláv példából okulva – könnyen engedett a szlovák önállósodási törekvéseknek, annál is inkább, mert úgy vélte, neki is könnyebb lesz a „szegény rokon” nélkül.
Az 1997-ig kormányzó Klaus el is hitette a Nyugattal, hogy Csehország a térségbeli átalakulás mintaképe, ellentétben Szlovákiával, amelyet az 1998-ig regnáló Mečiar nacionalista, populista politikája miatt a régió fekete bárányaként emlegettek. Mindkét politikus egyébként máig hatalmi tényező: a kétszeres kormányfő Klaus 2003 óta államfő – és az idei választáson is ringbe száll -, Mečiar pártja pedig másfél éve tagja a Robert Fico vezette szlovák koalíciónak.
Az évforduló egybeesett a schengeni határnyitással, ami sokakban felidézte a közelmúltat. Fico – persze Budapestnek is üzenve – fontosnak is tartotta megjegyezni, hogy Schengennel nem az országhatárok, csak a határellenőrzések szűntek meg. A szlovákoknak máig egészen mást jelent a válás, mint a cseheknek. Pozsonynak az önálló állam megalakulása történelmi jelentőségű dátum, piros betűs ünnep. A turócszentmártoni évfordulós ünnepségen mondott nemzetébresztő beszédében Fico odáig ragadtatta magát, hogy a Nagymorva Birodalmat nem a szlávok, hanem a történészek többsége előtt ismeretlen ősszlovákok államaként említette, majd meghirdette a fiatalok hazafias nevelésének programját. Nosztalgiával gondolnak ugyanakkor a szlovákok máig az együttlétre. A pozsonyi SME liberális napilapban minap megjelent felmérés szerint közel annyian támogatnák, mint ahányan elutasítanák a két állam esetleges újraegyesítéséről kezdődő tárgyalásokat – nem mintha ez bármelyik fővárosban is komolyan szóba kerülne.
Hivatalosan állami ünnep ugyan, de nem szentelnek különösebb figyelmet Csehországban a szétválásnak. Egyszerű történelmi tényként kezelik 1993. január 1-jét, az önálló cseh állam felújításának napját – ahogy hivatalosan nevezik – nem ünneplik, az idén sem tartottak ez alkalomból állami rendezvényeket. A csehek az egykori Csehszlovákiát teljes egészében a saját államuknak tartották, és ez az érzés máig él bennük. A két világháború közti időszakban Prága gazdaságilag fellendítette Szlovákiát is, de a beígért autonómiát nem adta meg. Az aszimmetrikus politikai-gazdasági modell a szocialista időkben is megmaradt, igaz, 1968 után szövetségi formában. Aligha véletlen, hogy az 1968-as prágai tavasz idején Csehországban „először demokráciát, azután föderációt”, míg Szlovákiában „először föderációt, aztán demokráciát” volt a jelszó.
Szinte teljesen eltűnt minden a cseh mindennapokból, ami a szlovákokra emlékeztetne. A tévé- és rádióműsorokban ma már egyáltalán nem hallani szlovák szót, szlovák nyelvű újságokat, könyveket még a nagyvárosokban sem árulnak. Pedig a 300 ezer, Csehországban dolgozó külföldi több mint harmada szlovák állampolgár. Szlovákiában viszont – ahol Csehország mindig is egyfajta példaképül szolgált – más a helyzet: a tévében cseh nyelven vagy felirattal is sugároznak filmeket, a szomszéd ország sajtóját bárhol lehet kapni, a könyvesboltok kínálatának általában fele cseh nyelvű kiadvány.
Gond nélkül értenek csehül a szlovák fiatalok, ami fordítva nem mondható el. Legalábbis ez derült ki a Mladá fronta Dnes napilap megbízásából a csehországi Pardubice és a szlovákiai Poprád város egy-egy gimnáziumában ötven-ötven diák bevonásával nemrég készült felmérésből. A szomszéd országra vonatkozó alapismereteket és nyelvi kérdéseket tartalmazó kérdőív maximális 16 pontjából a szlovák diákok átlagban 11-et, a csehek csak ötöt szereztek. A cseh oktatásügy szégyene – véli Robert Pejsa, a prágai Károly Egyetem történésze -, hogy a középiskolai tankönyvek nem foglalkoznak a szlovák történelemmel és irodalommal, ami arra utal, a cseheket nem igazán érdekli a szomszédjuk.
Pedig egyre inkább érdemes lenne odafigyelniük Szlovákiára. A szlovákok gazdasági téren olyannyira ledolgozták lemaradásukat, hogy a kelet-közép-európai térség uniós tagállamai közül ma már egyedül Pozsonynak van esélye arra, hogy elsőként, akár jövőre bevezesse az eurót. Bár a gazdasági kritériumok teljesítésétől Prága sem áll távol, és 2012-re elérhetőnek látszik a bevezetés, a kormány egyelőre nem sürgeti a dolgot. Zdeněk Tůma jegybankelnök pedig a minap kissé meglepő módon a politikai akarat hiányára hivatkozva 2019-et jelölte meg a legalkalmasabb évnek, mondván, akkor ünneplik a cseh nemzeti valuta, a korona bevezetésének 100. évfordulóját.
Szlovákiában a gyors euróbevezetést a reformokat halogató, ám a gazdaságot növekedési pályára állító Mečiar-kabinetet 1998-ban felváltó, 2006-ig kormányzó Mikuláš Dzurinda vezette jobbközép koalíció reformjai – a több kelet-európai országnak mintául szolgáló egykulcsos adórendszer, valamint a nyugdíj- és egészségi rendszer átalakítása – alapozták meg. Csehországban viszont – ahol az 1997-ben megbuktatott Klaus tévesnek bizonyult politikája miatt a gazdaság közel két évre recesszióba süllyedt – csak most januárban indultak a szlovákiaihoz hasonló reformintézkedések.
A kedvező gazdasági klíma és nem kis részben az olcsó munkaerő tömegével vonzotta Szlovákiába a külföldi befektetőket – főként az autógyártásba és az elektronikai ágazatba -, ami stabil növekedést indított el. A lendület azóta sem tört meg, hogy másfél évvel ezelőtt a reformokból kissé visszavevő – a szélsőséges és nacionalista pártokkal koalícióra lépett – Fico került hatalomra. A szlovák gazdaság relatív teljesítménye másfél évtizeddel ezelőtt a cseh 70 százaléka volt, ma már eléri a 80 százalékát. Az átlagbérek közti különbség viszont nagyobb lett: 1993-ban 7,5 százalék volt, ma 25 százalék a csehek javára. Bár a szlovák növekedés üteme meghaladja a csehországit, elemzők szerint a jelenlegi tempókülönbség mellett is újabb másfél évtized kell ahhoz, hogy az egy főre jutó GDP tekintetében egy szintre kerüljön szomszédjával.
Kokes János, Tálas Andrea, HVG
