A Kassai Polgári Klub Lorántffy Zsuzsanna (1600 – 1660) születésének 410. és halálának 350. évfordulója alkalmából kamarakiállítással egybekötött emlékestet rendezett a Nemzetiségek Klubjában és Márai Sándor Emlékszobában (Mészáros utca 35. sz.), melyre március 25-én került sor. Balassa Zoltán Lorántffy Zsuzsannáról szóló előadása olvasható alább.
Első pillantásra úgy tűnik, hogy egy-egy kora-újkori asszony alakjának megragadásához szűkösek a forrásadottságok, hiszen a 16-17. századi mindennapi élet részletes bemutatásához rengeteg aprólékos forrásfeltárás szükséges. Pedig kevés olyan korszaka van a magyar történelemnek, amely annyi jelentős női hőssel dicsekedhet mint ez. A magyarországi, valamint az erdélyi politikai, gazdasági és kulturális életet vizsgálva, az ismert politikusok, főméltóságok és katonák mellett mind jobban kirajzolódnak a szintén jelentős szerepet játszó asszonyok. Gondoljunk akár Nádasdy Tamás nádor feleségére, Kanizsay Orsolyára, vagy Esterházy Miklós nádor nejére, Nyáry Krisztinára, Batthyány Ferencné Lobkowitz Poppel Évára. Zrínyi Ilona közülük a legismertebb, mert a politikában is szerepet játszott. Lorántffy Zsuzsannáról keveset beszélnek, pedig nagy akaratereje, szervezőkészsége nélkül talán másként alakult volna a 17. század Erdélyének története.
410 éve született Lorántffy Zsuzsanna
„Im, a dicső fejdelmi asszony
Két századév hogy sirba szállt,
De volt, ki sirjánál virasszon,
S hallassa fenn csengő szavát;
Emlékezet! az érdem édes,
Az érdem méltó magzata,
Attól e perc oly ünnepélyes,
Érzelmünknek szót az ada.Fejdelmi nő, az volt bizonnyal,
Világ szerént, lélek szerént!
Több díszt nem nyert bársony- s biborral,
De ő hintett ezekre fényt!
Korát előzte, mint az égen
A tündérhajnal a napot,
Hogy akkor is ragyogjon, élje,
Midőn a nap lenyúgodott.Holófernes vérző fejével,
Vagy a zászlót lengetve fent:
Ragyoghat a nő hirnevével,
Lehet bámult és ünnepelt;
De más, igaz becsét mi adja:
Lélekfönség, sziv és kedély…
Kicsiny, gyöngéd a menny harmatja,
De benne áldást szül az éj.Ilyen volt ő; – s mint címerében
Fatörzsön zöld ág kanyarúl:
Családja mellett, nagy tervében
Állott szelíd őrangyalúl.
S fedé, ha gyult a harcok üszke,
Szerencsében s ármány között:
E szép, erős, nemére büszke,
De végzet-teljes törzsököt.Mint nő s anya hordott keresztet,
Fogyatta kétség, síralom:
Szeretteit félteni kellett – – –
Majd látni a ravatalon;
És a búban, mit sorsa rámért,
Sugár töré át a könyűt:
Hőn buzgott a közügy javáért,
Nagy lelke még termékenyűlt.S mig földi tisztét vitte híven,
Lelkét a vallás emelé:
Igy fut a földről fényes ívben
A szívárvány az ég felé.
Szomjuhozá a bölcseséget,
Mint Dél királyné asszonya;
S a tudományok mécse égett:
Olajat rá bőven hoza.Nagy neve a történeté már,
Megőrzi emlékét a hon:
De rá nálunk legszebb füzér vár,
Mit hosszu éltü hála fon.
Ő a mienk! – Bölcsője álmát
E habmoraj s lég hozta itt;
Patak látta élte nagyságát,
Patak őrzi hült porait.(…)
Sokszor gyermek- vagy gyönge nővel
Eszközle nagy történetet;
A kis Dávid parittya-kővel
Végzé, amért kiküldetett.
Az Úrnak útain titok van…
Oh ember, ezt szivedbe vésd!
És kicsinyekben és nagyokban
Imádd a bölcs gondviselést.”(Tompa Mihály: Lórántffi Zsuzsánna emlékezete – részlet)
Új nőtípus
A 17. század elejére új típusú műveltségeszmény, szokásrend lép porondra, mely a nőktől is sokféle és jól hasznosított ismeretanyagot várt el. Nemcsak a nemesi, hanem a polgárasszonyok számára is új nevelési eszmény, viselkedési minta jelentkezik. A könyvnyomtatás felfedezése után kifejezetten nők számára készített olvasmányok jelennek meg, nemcsak szórakoztatásul, hanem a mindennapi élet tudnivalóit is összegezve. A vallásos elmélyülést segítő könyvek mellett a divatos öltözeteket bemutató és egyben elítélő kiadványok, és a helyes feleségi és anyai mintákat ajánló tanulságos könyvek egyaránt a női olvasókat célozták meg. A kiadványok szórakoztatóan, de nagyon tudatosan terjesztették az elvárt magatartásformát elsősorban a fiataloknak és a nőknek. S bár a nők is egyre nagyobb számban tanultak meg olvasni, de a közérthetőség és a szórakoztató forma miatt sok a metszettel illusztrált kiadvány. Amint a képek sugallják, csak szellemi műveltség birtokában válhatnak a nők házasságra éretté. A feleségnek reprezentálnia kell férje mellett, értenie kell a díszes kárpitokon megjelenő szimbólumokat, de a férj távollétében a birtokügyeket is kezében kell tartani, s ami a legfontosabb a gyermeknevelésben is meghatározó a szerepük.
A városi felsőbb rétegek hölgytagjai számára részletesebb kiadványok ismertették a helyes viselkedési formákat, és az aktuális társalgási témákat a különböző társasági alkalmakra. A kevésbé előkelőknek és művelteknek zsebbe rejthető könyvecskék mutatták be, hogy milyen viseletet kell ölteniük délutáni vendégségre, vagy ha délelőtt elmennek valahova. Az egyszerűbb asszonyok számára kis metszetekkel illusztrált, könnyen megjegyezhető versikékben foglalták össze, hogy miként kell egy cipésznének, vagy egy rézművesnének férje munkáját segítenie. Nemcsak a hétköznapokra vonatkozó általános viselkedési mintákat jelenítettek meg ezek a kiadványok, az életpálya egészére is megfogalmazódott egyfajta elvárásrendszer. Bemutatták a helyes életritmust, tudatosan felkészítve az élet egyes szakaszaira.
A kívánt magatartásmintát állatszimbólumokkal tették közérthetővé. A férfiakkal most nem foglalkozunk. A nők életét különböző madarak szimbolizálják. Míg a kislányt egy bimbózó rózsafa jeleníti meg, a tízéves leánykának már a kezében van a rózsa, de még csak kismadár a családban. A húszéves leány a begyekhez hasonlóan büszkén lépked, a harmincéves asszony már pávaként élvezheti az élet örömeit. A negyvenévest sok gyermek veszi körül, mint egy tyúkanyót, az ötvenéves okos és jelentőségteljes, mint egy darumadár. A hatvanévesnek a lúdhoz hasonlóan sok mindenhez kell értenie, míg a hetvenévesnek a lelke sasként égre száll. A nyolcvanéves a bagolyhoz hasonlóan bölcs, a kilencvenéves pedig már olyan, mint egy denevér. Elsősorban a viseletben bekövetkező váltások teszik egyértelművé az idő múlását, de azt is, hogy a házastársak együtt érnek el valamilyen társadalmi rangot és állapotot.
Nem idegen a kora-újkori Magyarországtól és Erdélytől sem ez az új típusú műveltségeszmény, és a magatartásminták megjelenése. Bár elsősorban a műveltebb és társadalmilag jelentősebb szerepet játszó nők számára fogalmazódnak meg az elvárások.
Mindezekből következően megváltozik a nemek, a házastársak viszonya, miként elmélyültebb és többrétegűbb lesz a családi élet, s a hitélet is bensőségesebbé válik.
E háttér tudatában vázoljuk föl Lorántffy Zsuzsanna portréját, annak tudatában, hogy pontos születési idejét és helyét nem tudjuk, hiteles arcmását sem ismerjük. Az egyetlen róla fennmaradt festmény hitelessége is kétes. Mégis Lorántffy Zsuzsanna hatalmas levelezéséből: férjével és fiaival váltott, az élet minden területére, még a diplomácia és a hadszínterek kérdéseire is kiterjedő levélváltása, lelkészekkel, iskolákkal, de még az építő mesterekkel is fennmaradt levelezése, az általa gondosan vezetett számadáskönyvek, és gazdasági iratok alapján követhetővé és megismerhetővé válik a fejedelemasszony sokoldalú tevékenysége és rokonszenves személyisége.
Lorántffy Zsuzsanna nem tartott fent szalont, nem kellett táborba szállnia, nem levelezett diplomatákkal, mint a korszak híres francia vagy angol nőalakjai, de mégis ennek az új típusú asszonynak jellegzetes megtestesítője volt. Pedig nem mondható tipikusnak asszonysorsa sem, hiszen a kor mércéje szerint a maga 60 évével hosszú életet élt, s viszonylag érett korúan 48 évesen vált csak özveggyé. S bár a házastársak viszonya a kor szokásain túl is meleg és ragaszkodó volt, sok asszonyi megpróbáltatás érte. Valószínűleg hat gyermeket szült, akik közül négy fiú hosszabb életet élt. Egyikük, aki fejedelem lett, nehéz természetű volt.
A gyökerek
Zsuzsanna Lorántffy Mihály zempléni nagybirtokos főnemes és Zeleméri Kamarás Borbála leányaként látta meg a napvilágot 1600 körül. A Zeleméri család előkelő gyökerekkel rendelkezett, hiszen a Gut-Keled-nemtől származott. Egyébként a Borsi várkastély ősét is ők építették.
Még egy testvére született, 1620-ban Mária, aki Rákóczi György testvéréhez, Zsigmondhoz ment feleségül. Egy év után azonban meghalt.
A Lorántffy család ősi, ám köznemesi sorban maradt családnak számított, melynek családtagjai jelentős szerepet játszottak a vármegyei életben, a végeken és országgyűlési követként az országos politikában is. Anyai ágon a Dobókkal és a Széchyekkel álltak rokonságban.
Apja, Lorántffy Mihály Ónod várkapitánya volt, amikor leánya megszületett. A família 1608-ban Sárospatakra költözött. A várat a Dobók birtokolták, de Dobó Ferenc halála utáni örökösödési perben Lorántffy Mihálynak sikerült megszereznie, melyhez Rákóczi Zsigmond, az akkori borsodi főispán segítségét vette igénybe. A két család sorsa összefonódott. Ez a Lorántffyak jelentőségének növekedését jelentette.
Bár a Lorántffyak családfájukat a Hunyadiak koráig vezették vissza. A család a Ráthold nemből származott, melynek címerében hárslevél található. Egyikük, Loránd, Erdély főkapitánya volt, utódai kezdték használni a Lorántffy nevet. De a főnemesség soraiba mégse tudtak fölemelkedni. Az előkelő kihalt serkei Lorántffy család ősi nemzetségi címere – vörös pajzsban arany hárslevél – a későbbi időkben naturalisztikusabb formát nyert s Lorántffy Mihály 1614-iki pecsétjén a hárslevél már gallyas fatörzzsel rendelkezik.
Egy nem hiteles portré
Draskovich János feleségének, Istvánffy Évának fordíttatja le Antonio Guevara V. Károly számára készített Horologium principium című államelméleti művének kifejezetten a nőneveléssel, a női magatartásmintákkal foglalkozó részét. A teljes művet 1628-ban már a nyomtatás költségeit fedező I. Rákóczi Györgynek és Lorántffy Zsuzsannának ajánlva adja ki Bártfán – Magyarország első nyomdájában – Prágai András .
A fordító ezért írt köszöntő verset műve elejére melyben leírja a Lorántffyak címerét.
Erről vagyon sok ágaknak nemzése,
Kinek címerében egy szép hárstőke,
Ezen látszik két nyers levél zöldülve,
Ezen feljül koronás sisak téve.Miképpen hogy az hárs árnyéka kedves:
Így az címer két dologgal tettetess
Hasznos tanáccsal, vitézséggel híres,
Lorándú nemzet ezzel tekéntetes.
Az udvari élet viselkedési mintáit is bemutató művet Rákóczi György ajándékként szétküldte udvari embereknek, nemeseknek, városoknak és egyházi közösségeknek.
Ábrázolt arcmásáról Szentmártoni Szabó Géza kiderítette, kit is ábrázol valójában. A XIX. század közepe óta ismeretes egy XVIII. század végi festmény, amelyet Lorántffy Zsuzsanna arcképének tartanak. A 60X47 cm-es fatáblára festett kép jobb felső sarkában címer látható. A pajzs vörös mezejében lebegő barna ágból nő ki egy fekete színű levél. A sisakdíszként ismétlődő címerkép vörös-ezüst színű tekercsen nyugszik. E képet számtalanszor reprodukálták, illetve rajzos formában is felhasználták a kegyes református fejedelemnéről szóló könyvekben és tanulmányokban, sőt Jakobey Károly 1862-ben e kép alapján festette meg Lorántffy Zsuzsanna portréját. A képet 2000-ben, Lorántffy Zsuzsanna születésének 400. évfordulója idején restaurálták. Ekkor vált láthatóvá, az átfestések eltávolítása után, az ábrázolt nőalak rózsát tartó keze. Zichy István régebben komoly tanulmányt írt arról, hogy e kép semmiképpen sem lehet Lorántffy Zsuzsanna hiteles arcmása. Azzal érvelt, hogy a festmény egyrészt nem kortárs mű – valószínűleg a XIX. század elején készült -, másrészt a képen ábrázolt nő főkötője és ruhája a XVI. századi német polgárasszonyi viseletnek felel meg. A magyar főasszonyok egészen másfajta öltözéket viseltek a XVII. század első felében.
Lorántffy Zsuzsanna nem hiteles portréja
Eredetileg azért vetődött fel az, hogy ez a festmény Lorántffy Zsuzsannát ábrázolja, mert a rajta lévő címert családja címerének vélték. A Serkei Lorántffy-címer a pajzs vörös mezejében lebegő barna fatörzsből két aranyszínű hársfalevél nő ki, a pajzsot koronás sisak fedi, amint a fenti vers is utal rá. Lorántffy Zsuzsanna terítőin a családi címerben ábrázolt törzsön csak egy levél látható. Az azonosításnál azonban nem a levelek száma a meghatározó, hanem aranyszínű voltuk, és a címerre helyezett koronás sisak. A vizsgált képen ábrázolt címer fekete levele és szalagos sisakja heraldikailag jelentősen eltér a Lorántffyak címerétől.
Szentmártoni véletlenül egy könyvet lapozgatva, az egyik képmellékletének szemlélése közben vette észre, hogy egy híres XVI. századi 26-éves svájci asszony, a bázeli Wibrandis Rosenblatt arcképe jellegében mennyire hasonlít Lorántffy Zsuzsanna feltételezett portréjához. Wibrandis Rosenblatt (1504-1564) arról nevezetes, hogy egymást követően, egy humanista tanár és három neves reformátor felesége volt. E portrén látható címerrel rózsalevelet jelentő családneve is harmonizál. A Rosenblatt-család címere a beszélő címerek közé tartozhatott, azaz rózsalevelet kellett ábrázolnia. A címerekben a hársfalevél nem zöld, hanem aranyszínű, a rózsalevél pedig ezüst vagy fekete színben jelenik meg, ahogy ez utóbbi címeren is. Ezt a címert a XIX. század közepén valaki tévesen, a Lorántffy család címerével azonosította, majd ebből következően a képen ábrázolt személyt magával Lorántffy Zsuzsannával.
Mindkét helvét vallású asszony, száz esztendő különbséggel, épp 60 évet élt. Mindketten a reformáció ügyét szolgálva támogatták férjeiket, illetőleg férjüket. Mindketten elvesztették több gyermeküket, és özvegyen töltötték életük utolsó évtizedét.
Wibrandis Rosenblatt
Egy bizonyos: Lorántffy Zsuzsanna valóságos arcmását nem ismerjük. Szellemi, intellektuális személyiségét viszont fel tudjuk mutatni. S ez a fontosabb!
A család
Apja, Mihály családjával 1608-ban költözött Sárospatakra. A kislányok korán árvaságra jutottak. Zsuzsanna mindössze 9 éves volt, amikor édesanyját elveszítette. Ezután Lorántffy Mihály Andrássy Katát, a Gömör megyei Krasznahorka urának lányát vette feleségül, akitől szintén született gyermeke, Katalin. Zsuzsanna mostohaanyjával nem állt kiegyensúlyozott kapcsolatban. Apját feladatai gyakran elszólították otthonról, s Zsuzsanna hamar felismerte, sorsát önállóan kell intéznie. 1614-ben elvesztette édesapját is.
Nem sok kézzel fogható adat maradt fent Lorántffy Zsuzsanna taníttatásáról, iskolázottságáról. Mindössze annyi ismert, hogy Lorántffy Mihály támogatta a sárospataki református iskolát, s amint az apa udvari lelkésze, Szepsi Laczkó Máté feljegyezte, Zsuzsanna éles eszű, tanult lányka volt.
Lorántffy Katalin Sárospatakon született 1614. október elején. Lorántffy Mihály alig egy hónappal élte túl legkisebb lányának születését. Így két kiskorú lányának, Zsuzsannának és Máriának hosszadalmas birtokperekkel sikerült csak az örökségüket megtartani. De még az árván maradt lányok is kelendő feleségjelöltek voltak.
Katalinnak első férje karatnai Alia Sámuel, Küküllő vármegyei főispánja (1635-1638) lett. Férje 1638-ban meghalt, ezért testvére, őt nem szívlelhette, mert özvegyként az ő ellenére választott második férjet magának. Apafi Mihály későbbi erdélyi fejedelem öccséhez, Apafi Istvánhoz ment feleségül. Négy gyermekük született: Mária, Zsuzsanna, György és Miklós. Apafi 1657-ben elkísérte II. Rákóczi Györgyöt a lengyelországi hadjáratára, azonban a kudarc után a rokonát egy évtizedre a lengyelek kezén hagyta túsznak. Apafi, miután saját pénzéből a fogságból kiváltotta magát, még visszatért Erdélybe, de röviddel utána, 1668. április 5-én a fogarasi várkastélyban halt meg. Az ismét özvegységre jutott Katalin 1681-ig élt.
1616. április 18-án kötött házasságot a 16 éves Lorántffy Zsuzsanna a 23 éves, kiterjedt felső-magyarországi birtokokkal rendelkező Rákóczi Györggyel. Ez érdekházasságnak is tűnhet, de a levelezésükből kiderül, hogy a két hasonló gondolkodású ember tartós és harmonikus szövetsége alakult ki e szerelmi házasság nyomán. Egyenrangú, egymásra támaszkodó társakká váltak. Pedig a Rákócziak részéről mindent elkövettek, hogy megakadályozzák a házasságkötést, de Györgyöt nem lehetett eltéríteni szándékától. Szerencséjére.
E két ember szerencsésen egészítette ki egymást. Rákóczit inkább a közélet, a politika foglalta le. Ebben az időben indult meg a 30 éves háború, amelyből tevékenyen kivette a részét. Az egyre szaporodó család gondozása, és a kiterjedt Rákóczi birtokok igazgatása Lorántffy Zsuzsannára maradt, aki ebben messzemenően helytállt.
Az ifjú házasok rövid szerencsi tartózkodás után költöztek Sárospatakra. Ettől kezdve a nagyasszony haláláig tartó időszak volt Sárospatak és a Sárospataki Kollégium fénykora. Lelkén viselte annak sorsát.
Rákóczi György borsodi főispánként, és ónodi kapitányként nősült. Feleségével 32 évig boldog házasságban élt. Hozományának legértékesebb része Sárospatak vára és uradalma volt. A vőlegény apja, Rákóczi Zsigmond 1607 – 1608 között Erdély fejedelme volt, s 1608-ban halt meg. Rákóczi Zsigmond ifjú korában a Perényiek udvarában apródként, majd az egri várban szolgált. Felismerhette a gazdasági lehetőségeket, és igyekezett megszerezni a Sárospatak környéki szőlőterületeteket. Hogy jól gazdálkodott, az is bizonyítja, hiszen a királynak is kölcsönt tudott adni, ezért az a főnemesek közé emelte.
Rákóczi pályája meredeken ívelt fölfelé, az ő feladata volt a felső-magyarországi köznemesek érdekeinek egyeztetése, és Bethlen Gábor hadjáratainak előkészítése, illetve hátterének biztosítása az Erdéllyel szomszédos királyi megyékben. S még nagyobb az asszony számára is a felelősség 1630-tól, I. Rákóczi György erdélyi fejedelemmé választásától. Lorántffy Zsuzsanna könnyen megbirkózott egy olyan szereppel, melyre nem készítették, sőt föl sem készíthették.
Az erdélyi fejedelmek és a rokonok
Fordulatokban gazdag életet élt. Lorántffy Zsuzsanna életében házasságkötése után az első jelentősebb korszakhatár 1630, mikor az addigiaknál is egyértelműbben belépett a családi életébe a politika. I. Rákóczi György erdélyi fejedelemmé választása kezdetben több nehézséget, mint örömöt jelentett a família számára. A következő évben a család Gyulafehérvárra költözött, de vagyonuk központja továbbra is Sárospatak maradt, ahol a fejedelemasszony ezt követően is sokat időzött. Férje oldalán tevékenyen részt vett a családi birtokok kormányzásában, majd a Habsburg-ellenes hadjáratok idején a katonafogadásokban és csapatszervezésekben is. Kitűnő gazda és kertész. „Mellékesen” gondoskodnia kellett a két fejedelmi gyermek, György és Zsigmond neveltetéséről is. Ezért Gyulafehérváron külön iskolát szervezett számukra, ahol kiválasztott nemes ifjakkal együtt tanultak meghívott külföldi tanárok irányításával. Ennek lezárásaként mindannyian nyilvános vizsgát tettek. A fejedelmi gyermekeket elveikhez híven tudatosan nevelték, kihasználva tehetségüket. Györgyöt inkább katonaként s az ifjabb Zsigmondot inkább politikusként. Uralkodói nevelésre vall, hogy a Rákóczi ifjakat nem küldik külföldi iskolákba, hanem az erdélyi fejedelmi udvarban kapták meg a magas színvonalú tudásukat és műveltségüket. I. Rákóczi György dinasztikus politikája nemcsak azt jelentette, hogy nagyobbik fia számára előre biztosította az erdélyi fejedelmi trónt, hanem fontos szerepet szánt a kortársak által is kiemelten tehetségesként számon tartott Rákóczi Zsigmondnak is.
Nem volt egészen váratlan, hogy Rákóczi lett a fejedelem, hiszen apja Rákóczi Zsigmond rövid ideig már elfoglalhatta a fejedelmi széket, s Rákóczi György Bethlen Gábor bizalmi embereként, hadjáratait előkészítő hadvezérként, felső-magyarországi szövetségeseként jó erdélyi kapcsolatokkal rendelkezett. A főként magyarországi birtokokkal rendelkező családnak azonban jó ideig tartott erdélyi pozíciójának megszilárdítása. 1636-ig Bethlen István köréből, Esterházy Miklós nádortól és a török részéről is többfelől fenyegették hatalmát. A magyarországi főméltóságok közül ténylegesen csak Pázmány Péter biztosította erkölcsi támogatásáról. Az 1636-os válságot követően, I. Rákóczi György katonai és politikai győzelme után virágzó időszak következett. Bethlen Gábor politikájának folytatója gazdaságilag és politikailag is erős erdélyi fejedelemséget épített tovább, amely új feladatokat jelentett a fejedelemasszony számára is.
A fejedelemmé választás esztendeje még más szempontból is emlékezetes. Az említett Szepsi Laczkó Máté (1576-1633) 1608-ban Lorántffy Mihály ösztöndíjával Wittenbergbe ment tanulni. Majd Erdőbényén telepedett le. Nemsokára Lorántffy Zsuzsanna szolgálatába állt. Ekkor kezdett a tokaji borokkal foglalkozni. Tőle származtatják a tokaji aszú receptjét. Az akkori hadi események miatt a szüretet novemberig késleltette. A szőlők emiatt megtöppedtek, összeaszalódtak, így a borok édesebbek, tüzesebbek lettek. 1630-ban húsvéti úrasztali borként ajándékozta Lorántffy Zsuzsannának a tokaji aszút. Ő ivott elsőnek belőle.
Ha felidézzük a fejedelemasszony alakját, a legtöbbünkben a művészek hamis ábrázolása él. Móricz Zsigmond Erdély című regényében legdurvább a torzítás. Vallásának fanatikusa, aki ki akarja irtani a presbiteriánus puritánokat, s annak örül, ha a katolikusokat szenvedni látja.
Zsuzsanna egy értékválsággal terhes időszakban született, ahol a korszerű tudásnak szerves része volt az új eszmék befogadásának képessége. De ma, nem ugyanolyan értékválsággal állunk szemben? Lorántffy Zsuzsanna valóban képes volt a politika terén is elfogadni és megértetni az új gondolatokat, új magatartási típusokat. Egyrészt élte a hagyományos női életét, fejedelmasszonytól elvárt módon a szokásoknak megfelelően udvarában nemesi lánykák nevelkedtek, úrasztali terítőket hímezve készültek fel a feleségi szerepre. A fejedelemasszony maga is együtt dolgozott Lorántffy címeres terítőkön a hímzőasszonyokkal. De felkészítette a lányokat a gazdálkodásra is, ahogy kellett. Illő módon házasította ki féltestvérét, Lorántffy Katát, vagy adta férjhez a későbbi erdélyi fejedelemhez, az ifjú Apafi Mihályhoz feleségül Bornemissza Annát. Apafi sajnos lassú észjárású, tehetségtelen, részeges, mámorában hirtelenharagú ember volt. Felesége intézte politikai ügyeit és igyekezett helyreigazítani felelőtlen, vagy hibás döntéseit. Bornemissza Anna nemcsak példásan vezetett gazdasági számadáskönyvével vitte tovább Lorántffy Zsuzsanna nevelését, hanem a férje mellett hű társként és véleményalkotóként jelenlévő fejedelemasszonyként is. De az ő mintáját követte – konfliktusaik ellenére -, katolikus menye, Báthory Zsófia is.
S bár sokszor hivatkoztak rá, hogy szerelmi házasságot kötöttek gyermekei, mégis politikai tanulságokkal szolgál György esküvője is. A későbbi II. Rákóczi György fényes körülmények között tartotta 1643 februárjában esküvőjét. Az eseményre az összes jelentős magyar főméltóság, a lengyel király, de kis késéssel a császári udvar és a török szultán is elküldte követét. A menyasszony, Báthory Zsófia ekkor is jelentős, de éppen a Rákócziak által rehabilitált család tagja, ki katolikus vallásával több szempontból problémát is jelentett a protestáns fejedelmi család számára.
Az 1629-ben született Zsófia Báthory András és Anna Zakrzewska lányaként a Báthory család utolsó sarja volt. 1643. február 3-án Gyulafehérváron ment feleségül II. Rákóczi György erdélyi fejedelemhez. 1661-ben, a fejedelem halála után, fiával, I. Rákóczi Ferenccel (*1645) együtt a magyarországi birtokaira költözött, rekatolizált és az erőszakos ellenreformáció vezéralakja lett. Testét 1681. március 1-jén átvitték Kassára és a ferencesek Szt. Antal kápolnájában ravatalozták fel. 1681. március 16-án az általa építtetett kassai jezsuita templom kriptájában, fia mellé temették. Epitáfiumának évszáma szokatlan módon nem a halál, hanem a temetés idejét tükrözi, ami arra utalhat, hogy az elhunyt rangjához képest egyébként szerény epitáfium csak a temetés után készült el. Érdekes továbbá, hogy míg Báthory Zsófia halotti emlékét ismeretlen időben eltávolították a kassai templomból, addig I. Rákóczi Ferencé ma is a volt jezsuita (1811-óta premontrei) templom falán függ. Zsófia epitáfiuma ma a sárospataki vár kiállításán tekinthető meg.
Hamis kép
Zsuzsanna valószínű szülőhelyén, Ónodon, harmadik egészalakos szobrát állították fel. Jóindulattal megalkotott, de mégsem egészen igaz a szobrai által elénk állított, a fejedelemasszony nem hiteles portréja nyomán készült ábrázolás. Zárkózott, befelé forduló, megközelíthetetlen személyiségnek tűnik. Pedig igen valószínű, külsőségeiben és belső világáról is árulkodó érdeklődésében aligha különbözött lényegesen kora hasonló társadalmi szinten élő hölgyeitől. Szerette, ha szép dolgok veszik körül, maga is sokat tett ezért. Saját ízlése szerint építkezett, pompás virágoskerteket ápolt, ránk maradt hímzései szinte egyedülállóan gyönyörűek. Leveleiből kitűnik, hogy érdeklődött a divat iránt, viselt ékszereket, szerette a szép lovakat, gyönyörködött a fülemüle énekében. Milyen szépen írta Rákóczi György a távol lévő hitvesnek: „Az csörgő azolta az házadban meg nem állott, most is igen foly az tartóban, onnét is kimegyen az kertre; mind kis kert s nagyobbik kertedben, édesem, az virágok igen szépen vannak, noha már egyebütt az filemilék nem szólnak, de az filemiléd ma is megmutatá jóságát, mint tavaszkor szinte, úgy szóla hajnalba”. Lírai lélekre vall, ahogyan megragadta a végtelen síkság szépsége: „Én már úgy megszokom az szép tér földeket, már nehezebb leszen, hogy oda be hamar megakad az szemem az hegybe. Ez igen szép hely”– írta férjének, amikor beregi tájakon utazott. Bensőséges érzelmeiben sem volt elzárkózó. Ferenc kisfiának elvesztését a vigasztalások között is élete végéig fájdalommal hordozta, halálának napját rendszeresen megböjtölte. S milyen sokszor emlegette szomorúan a felnőtt korában elvesztett kedves Zsigmondot. Keserűségében is hitvallásosan szép kifakadása éppen a pataki diákok lázadása miatt szakadt fel szívéből: „Idvözült Urammal ifjúságomtól fogva istenesen élvén, de sem annak, sem édes kedves fiamnak Rákóczi Zsigmondnak halálán annyit nem sírtam, keseregtem, mint az ifjúságnak ez rajtam tett méltatlan cselekedetin. Te látod Istenem! mint az édes anya magzatit, az dajka az ő kicsindedit, úgy igyekeztem nevelni Istennek és szegény hazánknak szolgálatjára, de sok dajkálkodásimat ím mivel fizetik”. A Nagyasszony tudott haragudni is, amit Katalin húgával kapcsolatosan már jeleztünk. Ugyanakkor öntudatosan egyenes egyéniség volt, akaratát, esetlegesen eltérő véleményét fejedelem férjével szemben is kinyilvánította.
Az iskolafejlesztő
Az áldott kedélyű, vallásos, művelt nő mindig kiváló figyelemmel kísérte a kálvinista vallási és tanügyi viszonyokat. Lorántffy Zsuzsanna “életműve” talán a sárospataki kollégium.
Az első protestáns kollégium az 1540-es években létesült Perényi Péter birtokán, ebből fejlődött ki később a nagyszerű iskola I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna támogatásával. 1621-ben kezdtek hozzá a pataki iskola fejlesztéséhez. Új szabályzatot alkottak, s benne századokra előremutató gondolattal ezt teszik kötelességévé az igazgatónak: “Az intézetbe minden nemes és nem nemes ifjú felvétessék, aki az igazgatónál jelentkezik.” A szabályzat kiterjedt az iskola belső életének minden mozzanatára. A tudományos fejlődés előremozdítására igyekeztek könyvekkel is ellátni. Családi könyvtárukat az iskolára hagyták, ezzel akkor egy csapásra a sárospataki iskolai könyvtár az ország legnagyobb gyűjteményévé lett. Ez az intézet a fejedelemasszony áldozatkész támogatása folytán európai hírnévre tett szert. Így lett “Sárpatakából” “Bodrog-parti Athén”. Nagyszerű alapítványokat tett a kollégium jövője érdekében. A korabeli író szerint úgy szerette ezt a főiskolát “mint édesanya magzatát, a dajka az ő kicsinydedit és igyekezett nevelni az ifjúságot Istennek és szegény hazánknak a szolgálatjára”. Kitűnő, jól fizetett tanárokat hívott meg, a szegényebb tanulók ellátására tápintézeteket létesített, a jeles tehetségű növendékeknek angliai és hollandiai egyetemeken való teológiai továbbképzésére ösztöndíjakat alapított. A tudósokat előszeretettel hívta meg asztalához és buzgón vett részt ez alkalommal folytatott hittani vitáikban.
A Bethlen Gábor-i hagyományokhoz híven Rákóczi György fejedelemsége alatt is nagy számban jutottak ki erdélyi diákok fejedelmi, városi vagy magán ösztöndíjakkal külföldi egyetemekre. Úgy tűnhetne, az anyagi áldozatok miatt jelentős teher lehetett a külföldi iskoláztatás, ugyanakkor óriási haszonnal is járt a fejedelemség számára a sok külországban tanult diák, akik a legmodernebb eszmékkel, tudományos ismeretekkel és könyvekkel tértek haza többéves egyetemi tanulmányok után német, németalföldi és angliai egyetemekről. Bethlen Gábor uralkodásától kezdve a prédikátorok mellett a közigazgatásban és a diplomáciai küldetésben is szerepet játszó szakemberek képzése meghatározó volt a fejedelmi politikában. I. Rákóczi György pedig elvárta, hogy prédikátorai ne csak a templomok falai között, hanem az iskolákban is továbbadják a külföldön szerzett legmodernebb tudást.
Férjével együtt új épületeket emeltetett, két tanár fizetését magára vállalta, s a külföldre, peregrinációba küldött diákokat anyagiakkal segítette. A pataki kollégium – e tények fényében láthatóan – különösen szívügye volt. Mégis később ellentétbe került az iskolával.
“Miért áldozott annyi figyelmet és pénzt a Rákóczi-család Erdélyben a gyulafehérvári, északon a pataki iskolának? – veti fel a kérdést Lázár István Kiált Patak vára című híres művében. – Mind a birtokkomplexum igazgatásához, mind pedig az erdélyi és a vágyott országos politikai vezető szerep betöltéséhez kiművelt emberfők sokaságára volt szüksége, akiket máshonnan meg nem szerezhetett, és akiknek hűségét, buzgóságát csak erősíthette, ha iskoláztatásukat a fejedelmi családnak köszönheti. Patak páratlan szerencséje, hogy a Rákócziak istápolta két jeles művelődési központ egyike lett. Így lakosai nemcsak a hegyaljai borból, az átmenő kereskedelemből, s a fejedelmi család által – a birtokok, majd a szabadságharc idején a hadsereg szükségleteit kielégítendő – támogatott céhes és manufakturális iparból pénzelhettek, hanem a főiskolából is, a diákokat szállással, koszttal látva el, az akkoriban jól fizetett tanárok házát építve, szőlőjét művelve stb.”
A diákokat sikerült fellázítani ellene, mivel nem tudta megoldani ellátásukat. Végrendeletében mindezek ellenére gondoskodott a pataki iskoláról. A bosszút menye, Báthory Zsófia vitte véghez, aki az ellenreformáció híveként támadást indított az iskola ellen. Annak diákjai sokáig különböző helyeken működtek. Egy időben Kassán is.
Politikájukban az iskolaépítés, az iskolaügy fejlesztése kiemelt szerepet kapott. Új iskolaépületek emelésével vagy akár a híres pataki iskola épületének bővítésével is bizonyították, mennyire meghatározónak tartják az oktatás ügyét. Az anyagi javak biztosítása mellett még fontosabb kérdés volt az oktatás színvonalának és hatékonyságának biztosítása.
A külföldi iskoláztatás mellett I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna is fontosnak tartotta, hogy Erdélyben megteremtsék a korszerű középiskolai és felsőoktatást, a tudományos életet is fejlesztve híres külországi tudósok meghívásával. S jöttek is nagyszámban jelentős tudósok, tanárok, mint például a három Hessenből menekült professzor, Alsted, Bisterfeld, Piscator, akik még Bethlen Gábor hívására érkeztek Erdélybe, de maradtak I. Rákóczi György alatt is. Erdélyi tartózkodásuk megerősítette azt a kapcsolatrendszert és tudományos információáramlást, amelyet már az egyetemet járt erdélyi értelmiség korábban kialakított.
A fejedelemasszony
Mikor erdélyi fejedelemasszony lett, az uralkodásnak és a roppant uradalmak okszerű gazdasági vezetésének fáradságában híven megosztozott férjével. A termelési módokra (földművelés, baromfitenyésztés, bányászat, kertészet) való felügyelet, a terményeknek főleg Béccsel és Konstantinápollyal folytatott kereskedés révén való értékesítése, a nagyszámú kezelő személyzet – tiszttartók, ispánok, cselédek – szigorú ellenőrzése, nagyrészt a fejedelemasszony vállait terhelte. Rákóczi joggal nevezi leveleiben hűséges »gazdasszonyá«-nak. Ilynemű teendői mellett nem hanyagolta el a szellemieket sem. A sárospatakin kívül hathatós támogatásban részesítette a debreceni, nagyváradi, kolozsvári és gyulafehérvári református főiskolákat is. Felekezete lelkészeinek dotációjához, templomainak emeléséhez, nagyobbításához, megújításához mindig hozzájárult anyagilag és befolyásával. A református teológiai írókat örömest pártfogolta műveik kiadásában. Rendelkezésükre bocsátotta a sárospataki családi és a gyulafehérvári fejedelmi nyomdát. Mindenfelé terjesztette könyveiket.
A fejedelmi pár otthonát, a sárospataki várat tovább korszerűsítette. Sárospatak ekkor élte fénykorát. Az úgynevezett Lorántffy szárny egyik díszes ablaka alatt ma is olvasható ez a felirat: “Anno Domini 1543. Lorántffy Zsuzsanna Erdély Dicső Fejedelemasszonya és a Magyar Királyság Részeinek úrnője.” Vagyona, címe, rangja lett, de ő maradt az, aki volt, szolgáló lélek. Mivel férje Erdély fejedelme volt, sokszor kellett neki is Gyulafehérváron tartózkodnia, de amikor csak tehette, visszatért kedves pataki otthonába.
A sárospataki várat, amely akkoriban zord katonai erődítményhez hasonlított, igyekezett otthonossá tenni. Saját elképzelése szerinti építkezésekbe kezdett, s beleszólt a munkálatokba is. Ennek most is látható eredménye a vár Lorántffy–szárnya, melynek lépcsős feljárója és ablaka a magyar reneszánsz építészet szép példája. Virágoskertet alakított ki a vár körül, és ebben az otthonos környezetben a környékbeli nemesek lányait is felkészítette jövendő hivatásukra. Kitűnő gazdasszony volt. „Lictáriumjait” (lekvárjait) gyógyszerként fogyasztották betegei. Értett a gyógyításhoz: ismerte a gyógyfüveket, a csonttörést és a szembetegségeket eredményesen kezelte jobbágyain. A legnagyobb feladatot mégis az uradalom ügyeinek intézése jelentette számára. – Legyetek türelemmel, nem látjátok mennyi beteg vár még a fejedelemasszonyra? – dohogott gyakorta Lorántffy Zsuzsanna hűséges dajkája, amikor a kereskedők előre akartak tolakodni. A teremben nagy volt a sürgés-forgás. Az udvarban nevelkedő nemes kisasszonyok kis üvegeket, tégelyeket adogattak a fejedelemasszonynak, aki a kötözés, s a gyógyszerek mellett nem feledkezett meg a jó szóról, s a simogatásról sem. Minden betegségre volt saját készítésű gyógyszere: a fogfájásra fekete gyopár, a gennyes sebre körömvirágból készített balzsam, a gyomorfekélyre ennek szirmaiból főzött tea. A lányok szederlevélből készült oldattal mosták a hajukat, rózsavízzel és gyöngyvirágvízzel illatosították magukat. A sárospataki vár úrnője kitűnő feleség, jó anya volt, s mint fejedelemasszony a szórakozás, a fényűzés helyett szorgos munkás életet élt. Igyekezett nemes célokra, mások hasznára fordítani anyagi javait, s politikai befolyását. Az ifjak nevelése szívügye volt, ezért is vállalta, nevelésüket. Miközben a nemes ifjak politikával és katonáskodással ismerkedtek az udvarban, a fejedelemasszony betegápolásra, hímzésre, s a háztartás minden csínjára-bínjára tanította a kisasszonyokat. Nagy mestere volt az úri hímzésnek, terítőit a templomnak ajándékozta. Sárospatakon megcsodálhatjuk az általa készített úrasztali terítőt.
A gyenge fiatal lányból tehát erős, határozott asszony lett, aki férjének igazi segítőtársává magasztosult. Felnőtt a fejedelemasszonyi szerepkörbe, de különbözött a korábbi fejedelmek hitveseitől. Háttérből lett férje jó tanácsadója, tekintélyének őrzője, gyarapítója. Holott a kortársak a szegények istápolójának tartották elsősorban.
Ez a két eltérő egyéniség rá tudott hangolódni a másik értékrendjére. Bár Lorántffy Zsuzsannának mindenről volt egyéni véleménye, ennek ellenére férjét nem igyekezett eltéríteni szándékaitól, inkább támogatta azok megvalósulását. Panaszt leveleiben nem találunk, mindig világos, pontos beszámolókat adott otthoni életéről, mondatai nélkülözik a szokásos barokk kitételeket. Bizonyos írói tehetséggel is bírt. Találóan fest le helyzeteket, néhány jellemző vonással életteli jellemeket ábrázol. Leveleiben egy családját szerető, férjéért aggódó, de mégis erőslelkű asszony képe bontakozik ki. Szavain átsüt bensőséges, önfegyelemmel kordában tartott érzelme, ami lelki indulatait sikeresen féken tartja. 1645-ben írt levele is ezt tanúsítja: „Szolgálok kegyelmednek, mint szerelmes Uramnak az Úr Isten áldja meg kegyelmedet szerencsés hosszú élettel és jó egészséggel. Vettem ma kegyelmed levelét, áldom érte az én Istenemet édes uram, hogy egészségben vagyon kegyelmed és jó állapotban kérem Istenemet azután is egészséget kegyelmednek tartsa és szerencséjét jól nevelje az ő tiszteleti mellett való szolgálatba kegyelmednek. Legyen hála az Istennek én is egészségben vagyok gondolom és búsulásom hogy nem lehetne azt nem mondhatom, de az én Istenem gondviselésében megnyugodván az én búsulásom miá még hála Istennek még nyavajám sem volt és csak az Isten oltalmazzon nagyobb búsulástól és kegyelmed felül adjon Őfelsége jó híreket hallanunk, búsulásommal akadályt kegyelmednek nem teszek. Isten segitse velem lévén, csak Isten nyavajától oltalmazzon, mert hamar meghal az ember: mit rendelt Isten felölem, nem tudom, mind azáltal, édes Uram ha én halálommal is probálná Isten kegyelmedet, mégis nem kellene kegyelmednek az Isten tiszteleti mellett való szolgálatba megállni, elhigyje kegyelmed nem is érezném igen sokáig búsulni most, mert sok felé kell választ tennem és gondot pedig, valamire Isten segit jó szivvel viselem, csak cselekedhessem az Isten akaratját és az kegyelmed parancsolatját, az valamire az Isten segít édes uram el nem mulatom az kibe mód vagyon ez után is meglátja kegyelmed, megvannak a nekem irt levelek mindenünnét és azokra válaszomból meglátja kegyelmed mi mult el rajtam…
Kérem kegyelmedet édes uram írjon kegyelmed egészsége s egyéb állapota felöl is az. mi illendő, mert mind távolléte kegyelmednek és előtte álló nagy dolog nem kicsin gondolkodás. Áldja Isten édes uram, halljuk örvendetes hireket kegyelmetek felöl.
kegyelmednek jó szívvel szolgál.
Susanna Lorantffy m.p.” [manus propria = saját kezűleg]
Kemény és igényes asszony volt. Magától és másoktól is sokat követelt. A mulasztásokat keményen számon kérte, de nem volt haragtartó, pláne nem bosszúálló. Vallási közösségében sem úgy viselkedett, mint kegyúr, hanem mint a hívők egyike. Különféle közösségeket úrasztalterítőkkel, serlegekkel, anyagiakkal támogatta, mindenféle vallási elfogultság nélkül. A szombatos Péchy Simon lányát magához vette, nevelte és kiházasította. A munkácsi görögkeleti egyházat pénzzel segítette, csakúgy, mint a kálvinista Apáczai Csere Jánost. Hol van ez a Móricz Zsigmond-féle képtől?
Szintén leveleik bizonyítják, hogy a katonáskodó és országos politikával foglalkozó későbbi fejedelem mindenben kikérte felesége véleményét. A hosszú időt igénybe vevő utazások, s különösen a Bethlen Gábor melletti feladatok sokszor szólították el huzamosabb időre Rákóczit. A fejedelem, amikor csak tehette, leveleiben beszámolt feleségének a történésekről. Ezt tükrözi az alábbi: „Az Úristennek áldásából, édesem, ma 11 órakor ide tűrhető egészségben érkeztem. (…) Innét okvetlen szerdán megindulok, adja Úristen, édesem, szent fiáért lássuk egymást jó egészségben. Ím vagy 12 narancsot és 7 citromot küldtem, adja Isten egészséggel elköltenetek, édesem. A narancshajat megtartsd. Datum Kővár 30. die Octobris Anno 1633. A te szerelmes urad, R. György”
I. Rákóczi György fejedelemsége idején teljesedett ki Erdély aranykora. Lorántffy Zsuzsannában mindenben méltó társra talált. A jobbágyokat is embereknek tekintette. Amikor a hajdúkat letelepítették, külön felhívta a figyelmüket, hogy a környékbeli jobbágyokat nem bánthatják. Azt is elérte férjénél, hogy a görgényi uradalom járványoktól sújtott jobbágyait átmeneti mentességgel segítsék az újrakezdésben.
Levelei arról tanúskodnak, hogy minden ügyet kézben tartott, a legkisebb szállításról is tudomása volt, és maga döntött a munkákról, a beszerzésekről, az értékesítésről. Mindezekről részletesen beszámolt férjének. Két eset különösen jellemzi viszonyukat. Amikor két almát hoztak be neki Munkácsról, az egyiket elküldte férjének. Rákóczi György pedig fia születésekor – a hadakat otthagyva – hazasietett, amiért Bethlen Gábor dörgedelmes levelet is írt, de Zsuzsanna értékelte e gesztust.
Lorántffy Zsuzsanna ellenezte a fegyveres harcot, jobban kedvelte a békét. Nem látta át férje 1636-os, sem az 1643-44-es hadjáratának értelmét. A meghatározó hátországot mégis megfelelően biztosította számára. A mélyen vallásos asszony böjtölt a hadi vállalkozások idején. De aktívan is segítséget nyújtott. Fogadta és továbbította a hadszínterekről és külföldről érkező híreket. Irányította a szüretet, gondoskodott Várad és Jenő ellátásáról, számba vetette a gyalogosokat, egyszerre élte asszonyi életét és az erdélyi politikát. A sokfelé elterülő Rákóczi és Lorántffy családi, valamint a fejedelmi birtokok I. Rákóczi György politikájának meghatározó bázisát jelentették. Kezében összpontosultak a legfontosabb várak és gazdaságilag meghatározó területek. Az otthon maradt fejedelemasszonynak Sárospatak mellett Szerencs, Ónod, Gyulafehérvár, Fogaras, Várad és Munkács várának életét is figyelemmel kellett kísérnie.
Lorántffy Zsuzsanna leveleiből e politikailag válságos időszakban a család mellett az ország gazdasági ügyei, a nemzetközi helyzet, az egyház, az iskolák mindennapos és átfogó problémái bontakoznak ki. Az asszony életében szorosan összefonódik a személyesség, az aggódó feleség és anya, valamint a közösségért felelős fejedelemasszony.
A fejedelmi udvar reprezentációja ugyan megváltozott, kevésbé fényűzővé vált Bethlen második feleségének, Brandenburgi Katalin idejéhez képest, de új, nagyszabású építkezések indulnak meg a fejedelmi udvarban, s Örményesen, Pocsajon, Királyhelmecen, Sátoraljaújhelyen és Munkácson is. Az építkezéseket jórészt I. Rákóczi György irányítja, mégis bizonyos, hogy nagy szerepe volt ebben Lorántffy Zsuzsannának. Mint ahogy a sárospataki vár kényelmessé, lakályossá tétele is a feleség képzeletét és elvárásait tükrözi. Az újdonságnak számító erkélyre nyíló szobák, a Bodrogra és a belső udvarra is kilátást biztosító erkélyek, a divatos emeleti szárny, loggiás lépcsősor, tehát a kényelmet és reprezentációt egyaránt szolgáló vár kialakítása Lorántffy Zsuzsanna érdeme.
Mint ahogy a várakat körülvevő virágos, gyümölcsös, gyógynövényes kertek is elsősorban a fejedelemasszony világát tükrözik. A kertek a kor fontos reprezentációs központjai. A 17. sz. elejétől kezdve, minden jelentős főúri rezidencián különböző pihenő- és gyümölcsöskerteket alakítottak ki. Lorántffy Zsuzsanna nemcsak különleges virágmagokat, oltványokat, citromfákat vásárol, vagy küld ajándékba családtagjainak és barátainak, hanem élvezi is a kert örömeit, sokszor ebédel vagy pihen gyermekeivel a kertben. De nemcsak a test és lélek felüdülését fejezik ki a korabeli kertek. A gyógynövényekkel és füvekkel bevetett táblák a ragályok és betegségek elleni védekezést szolgálták. A kor főúri asszonyainak felelőssége volt kisebb bajokra enyhülést találni, vagy a nehezen beszerezhető orvosok megérkezéséig a saját patikából a családnak és ház népének orvoslását biztosítani. De ami ebben a vonatkozásban még fontosabb, a virágzó kertek a szépség és a gyakorlati hasznosság mellett a kor szimbolikus gondolkodásmódján az ország virágzását és a jövőbe vetett hitét is kifejezték. Ez a fejedelmi házaspár a jövő fontosságát nemcsak szimbolikusan a kertek ápolásával fejezte ki, hanem a jövő generációjának nevelésével is.
Harmincéves háború
A korabeli Európa iránti szellemi nyitottság és a neves külföldi tudósok érdeklődése az ország iránt nemcsak Erdély szellemi színvonalát, hanem a fejedelemség jelentős nemzetközi státusát is tükrözte. Bethlen Gábor és I. Rákóczi György hadjárataival és diplomáciai akcióival tartósan biztosítani tudta Erdély német fejedelemségekhez hasonló jelentőségét a korabeli diplomáciai tárgyalóasztaloknál és hadszíntereken. Igaz, utolsó előtti aláíróként, de Erdély bekerült a harminc éves háborút lezáró nemzetközi vesztfáliai békeszerződésbe. A négy évig tartó tárgyalásokkal megszületett békeművet a kortársak a korabeli Európa keresztlevelének tartották, mellyel, remélték, jó időre tartósan biztosítani tudják a korabeli keresztény világ meghatározó államainak békés együttélését. Hogy amint az égen a bolygók nem keresztezik egymás útját, úgy az európai államoknak se kelljen fegyverrel egymással szemben állniuk. Ebben a békeműben a közép-európai térségben Erdélynek fontos kiegyensúlyozó szerep jutott.
Zsuzsanna állhatatosan folytatta egyháztámogató tevékenységét. Többször is áttanulmányozta a Bibliát. Saját neve alatt adta ki Gyulafehérvárt 1641-ben a Mózes és a próféták című könyvet, egy szöveggyűjteményt, mely bibliai idézetek során keresztül a kálvinista hit 45 tételét, »győzhetetlen igazságtételeit« óhajtják igazolni. Ennek váratlan következményei lettek. A kor még értetlenül fogadja és pasquillusokban gúnyolja Lorántffy Zsuzsanna művét és vallásosságát. Ma nem!? 1642 elején »Nova Transilvanica« cím alatt egy gúnyirat jelent meg a fejedelmi házról, teli élcekkel, gúnyolódással. Egyes kutatók szerint, a nagyszombati jezsuiták körében született meg ez a rendkívül éles névtelen válasz. Olvasták, nevettek rajta, de sokan megbotránkoztak. Rákóczit leginkább az bántotta, hogy a kötet nejét meghurcolta. A felesége durva megsértésén haragra gerjedt fejedelem az aljas munka megkapható példányait összevásárolta és megsemmisítette. Az erdélyi jezsuitákra gyanakodott s elkeseredetten sürgette III. Ferdinánd magyar királynál, és a nádornál diplomáciai jegyzékekkel, hogy a szerző nevét nyomozzák ki és büntessék meg. Ennek pedig eleget kellett tenni, hogy a fejedelem gyanúját elfordítsák a monostori jezsuitákról, szokatlanul rövid idő alatt megírták (aug. 12.), hogy a szerző Széchenyi György esztergomi kanonok, tehát olyan ember, aki fölött nincs hatalma. Rákóczinak el kellett hinnie, hogy nem a monostori jezsuiták, hanem egy az erdélyi viszonyokat nem ismerő ember írta – ki többet a sajtó alá rendezésnél aligha tehetett, de így a monostori jezsuitákat minden további háborgatástól megmentették. Zavarólag hatott e tárgyalásokra, hogy Kereszturi Pál személyét titokban tartva Talio (1642) cím alatt éppen olyan mocskos választ adott ki a Nova Transilvanicara. Rákóczi ezt is elkoboztatta. Ez a kényes ügy a „tettes” megnevezése után befejezést nyert. E két munkákból viszont példány nem maradt fenn napjainkig. Talán nem is kár.
1644-45 között férje bekapcsolódott a 30 éves háborúba. Ebben is példásan helytállt: hadsereget szervezett, lőpormalmot alapított, fegyvereket gyártatott, s mindezeket az élelmiszer utánpótlással együtt eljuttatta a helyszínre. Leveleiből kitűnik, I. Rákóczi György 1644-es felső-magyarországi hadjáratának valóságos célját nem értette meg, a háborút kezdettől fogva ellenezte, s attól tartott, Magyarországon és Erdélyben az akciót férje magánérdekű háborújának fogják tartani. Csakhogy amint a beavatott magyar és erdélyi főméltóságok jól tudták, már a béke érdekében folyt a háború, hiszen Rákóczi is tudott a meginduló béketárgyalásokról, s éppen a jobb tárgyalási pozíció elérése érdekében lángoltak fel az összecsapások. Kezdeti ellenvéleménye ellenére az elindított hadjáratban, az 1636-os időszakhoz hasonlóan minden tekintetben megfelelő hátországot nyújtott férjének. Különös szervező képességének adta tanúságát férjének ekkori felső-magyarországi hadjáratában, amikor Kassa is 4 évre a fejedelem kezére került. Míg a tulajdonképpeni kormányzást György fia vitte, ő fogadta a csapatokat, azokat férje után küldte, a várak felügyeletéről, az Erdélybe küldött foglyok ellátásáról, a hadak pontos fizetéséről gondoskodott. Férje rideg lelkületét, olykor mértéktelen haragját sokszor enyhítette gyöngédségével. Ha kellett, 2500 golyóbis szállításáról gondoskodott a tűzerőt és az ágyúöntés különösen fontosnak tartó férje kívánságára.
Ennek a hadjáratnak szinte mellékes, azonban jelentős állomása volt a kassai református gyülekezet meglapítása.
Kassa abban az időszakban a Luther-féle protestantizmust fogadta el és a város vezetői fennen hirdették, a város egyvallású kell, hogy legyen. Így minden más felekezetet elnyomtak gyorsan megfeledkezve, milyen kellemetlen volt korábbi helyzetük. A várost elfoglaló fejedelmeknek megtiltották, hogy reformátust egyházat alapítsanak. Csak udvari istentiszteletet tarthattak. Bocskai és Bethlen kénytelenek voltak elfogadni ezt a feltételt, I. Rákóczi György azonban túltette magát ezen és 1644. március 27-án, mely nap akkor husvétra esett, megalapították a kassai kálvinista gyülekezetet, mely mindmáig létezik. Feleségével együtt úrasztali edényeket is adományoztak, melyek – minden viszontagság ellenére – mindmáig léteznek és úrvacsora alkalmával szolgálnak.
Érdekes, hogy ez a nap II. Rákóczi Ferenc születésnapja lett.
Történelmi figyelemeztetés is egyben ez a cselekedet. Abban a korban a vallás kérdése osztotta meg az embereket. Ma a nemzetiségi kérdés. Ha akkor nem sikerütl egyvallásúvá tenni városainkat, ma sem fog sikerülni egynemzetiségűvé tenni!
Erdély számára a vesztfáliai béke jelentős eredményeket hozott, de egészen új kihívásokat is eredményezett. Az eddigiektől eltérő taktikát igénylő politikát azonban már nem a tapasztalt fejedelem irányította, ugyanis I. Rákóczi György nem sokáig élvezhette az 1645-ös linzi béke biztosította nyugalmat, mert 1648-ban meghalt. Fia követte a fejedelmi székben II. Rákóczi György néven.
Férje a végrendeletében elsősorban őrá hagyta a családi birtokokat, s talán ez tette lehetővé, hogy Lorántffy Zsuzsanna jól látható módon férje halála után is jelentős státusban maradt. Férje halála mélyen megrázta, de már röviddel a halotti epitáfium ünnepélyes elhelyezése után visszaköltözött gyermekkora színhelyére, Sárospatakra. Sokféle vár és kastély közül válogathatott volna. Ebben szerepet játszhatott a vár szépsége, melynek alakításában kimagasló szerep jutott neki. Ő írta, milyen kedves számára ez a táj, ahol nem akad meg hamar a tekintette a közeli hegyekben. A várat az átépítések után egyik legkedvesebb tartózkodási helyének tartotta, 1642-től a török csempékkel kirakatott fogadóterem, a csodálatos bokályos ház is különösen vonzóvá tehette. Döntésében azonban jól átgondolt politikai és gazdasági érdekek és határozottan kirajzolódó új feladatok szerepet játszottak. Sárospatak és környéke virágzó szőlős területeivel, jó kereskedelmi kapcsolataival kitűnő gazdasági központ volt a sokfelé elterülő családi birtokok számára. Az örökségben Lorántffy Zsuzsannára hagyott birtokok azonban nemcsak gazdagsági, hanem politikai szerepet is róttak rá, melyet szintén férje hagyott rá örökül.
Comenius Patakon – Nemzetközi kapcsolatok
Lorántffy Zsuzsannának a szomorú gyász mellett is újra kellett gondolnia szerepét. Az újabb fordulat más politikát és magatartást kívánt. Amennyire lehetett, vitte tovább a Sárospatak központi helyzetéből ráháruló szerepet. Férje halála után Sárospatakon továbbra is tevékeny életet élt. Erre az időre esik a kollégium virágkora. Hazai és külföldi neves professzorokat hívott meg. A felvidéki Sárospatak diplomáciai hídfőállássá vált. Nemsokkal Patakra költözésük után Rákóczi Zsigmondnak már Pálffy Pál nádorral sikerült komoly kapcsolatot kialakítania. Rákóczi Zsigmond esetében elmondható, hogy Lorántffy Zsuzsanna teljes egészében egyetértett vele, s reprezentációval és az új ara befogadásával is segítette fia politikáját. II. Rákóczi György mint erdélyi fejedelem úgy élte meg ezt az állapotot, mintha anyja Sárospatakon, éppen a családi birtokok felhasználásával egyfajta ellenudvart hozott volna létre.
Erdély és a Rákóczi család jelentőségét jelzi a nemzetközi diplomáciai kapcsolatok megélénkülése is. Talán egyik leglátványosabb jele Comenius sárospataki letelepedése. Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi Zsigmond többszöri hívására érkezett meg a neves gondolkodó Sárospatakra. Újabb kutatások szerint a kapcsolat felvétele fordított irányú volt, és a jelentős svéd, cseh, lengyel, angol kapcsolatokkal rendelkező Comenius kezdeményezte azt. Miközben a magyar származású püspök valóban jelentős virágzást indított el az erdélyi iskolai életben, nem szabad megfeledkezni arról, hogy meghatározó politikai gondolkodója volt a korszaknak.
Hivatalosan az Erdélybe menekült cseh-morva testvéreket kereste fel 1650. évi megérkezésekor, de útja diplomáciai jelentőségű is volt. A kortársak közül Comenius ismerte föl leghamarabb a vesztfáliai béke nagy tévedését, hogy a békeműből kimaradt Csehország, holott függetlenségi törekvésével éppen kirobbantója volt a nagy háborúnak. Erdély diplomáciai jelentőségét mutatja, hogy az új szituációban Comenius Erdélyt tekintette egy újtípusú politika kiinduló bázisának.
A pataki iskola élén eltöltött korszaka életének legtermékenyebb időszakává lett. Itt dolgozta ki a pánszofikus iskolájának tervét. A pánszofia a tudományok enciklopédikus egységét jelenti. Ennek gyakorlata, hogy az első 3 osztályban latin oktatás folyik, az ezt követő felső négyben filozófiát, logikát, teológiát és politikát tanítanak. Comenius óriási irodalmi működésének több mint felét Patakon alkotta meg. Itt írta meg az Orbis Pictust, a szemléltető oktatás első jelentős kézikönyvét. Ennek közel 260 kiadását ismeri a kutatás. A kora-újkortól kezdve bestsellernek számító művet már kiadási évében, 1658-ben újra nyomtatták, s azt követően évente több kiadással is jelentkezett a híres nürnbergi Endter kiadó. A latin, német, angol, francia, olasz változatokkal bővülő példányok után, 1669-ben az Endter kiadó felkérésére egy Altdorfban tanuló soproni diák készítette el a képek mellé a magyar szómagyarázatokat is. Comenius e híres művét sárospataki évei alatt 1650 és 1654 között állította össze, és a rendelkezésére bocsátott sárospataki nyomdában néhány próbalenyomat is készült a kéziratról. Bár az alapvetően metszetekre épülő, a létező világot képekben bemutató művet csak a legjobb technikai felkészültséggel rendelkező nürnbergi Endter nyomda tudta megfelelő minőségben megjelentetni. A Janua linguae reserata képes változata az Orbis Pictus lett. Ez a mű is itt született. A könyvtárban ma is látható. A Januában a kendőzetlen élet is megnyilvánult. Az egyik kép alatt olvassuk magyar fordításban: „A kurvákra seuteo vassal béllyegec seuttettenec” (A kurvákra sütő vassal bélyegek süttettenek.) Mindezekhez a fejedelemasszony olyan anyagi hátteret biztosított, amelyet csak birtokainak jószágigazgatója élvezhetett eleddig, ami két professzor ellátásával is felért bármely nyugati egyetemen.
Comenius abban reménykedett, hogy Rákóczi Zsigmond majd segítségére lesz a csehek és protestánsok felszabadításában.
1651. június 26-án ünnepélyes körülmények között Rákóczi Zsigmond feleségül vette Sárospatakon Pfalzi Henriettát. A vőlegény az Erdélyben éppen uralkodó fejedelmi család tagja, II. Rákóczi György fejedelem fivére, a menyasszony I. Jakab angol király unokája és a cseh felkelésben királlyá választott, majd elűzött Pfalzi V. Frigyes választófejedelem lánya. Az esketést a kor egyik legismertebb személyisége, Johannes Amos Comenius végezte, a cseh emigráns, aki ekkor már nyolc hónapja Sárospatakon élt. Még a lakodalmi ünnepségek szervezése idején megfogalmazta később világhírűvé vált iratait a házassághoz fűződő reményeiről. Ezek Sermo secretus, illetve Sermo secretior címmel együtt szoktak megjelenni. A mű abból az alaphelyzetből indul ki, hogy új kor küszöbére érkeztünk, a század vajúdásában lehetünk Isten munkájának segítői. A pánszófia eláradásával teljesedik ki a fény, amelyet egy titkos szövetség, a hősök gyülekezete, vagy a világosság társasága hord szét, és ezzel megreformálja, boldoggá teszi az emberiséget. Célja rábeszélni a titkos társaság megalapítására. A győzelem magától értetődő, mert az idő alkalmas rá. Zsigmond házasságán töprengve, Comenius talán azért írta le a rózsakeresztes célozgatást, mert a Sermo secretus-t valóban titkosnak szánta. A püspök rózsakeresztes, vagy Messiás-váró ábrándokat kergetve nagy Habsburg-ellenes vállalkozást várt Rákóczi Zsigmondtól. Nem egy világtól elfordult nagy magányost – Zsigmondot korábban így jellemezték – beszélt rá Habsburg-ellenes vállalkozásra, hanem a kor egyik legkoncepciózusabb politikusa mellé szegődött. Zsigmondnál az a legfeltűnőbb, hogy rendkívül rokonszenves, nagyon vonzó, csillogó egyéniség. Lényében ugyanis a mély és őszinte hit erős realitásérzékkel, jó megfigyelőképességgel és e tulajdonságaiból fakadó szkepszissel párosul. Jó emberismerete a világi dolgokban hideg racionalitással egyesül. Hallatlanul merész és hagyományokat könnyedén átlépő politikus.
A vallási viták félretételére építő Habsburg-ellenes vállalkozást Zsigmond a legbefolyásosabb magyarországi arisztokrata politikai csoportosulással szövetségben és az uralkodóház nyugati ellenségeinek támogatásával kívánta megvalósítani. A külföldhöz Bethlen Gábor rokonain keresztül keresett összeköttetést. Követsége 1649-ben Berlinbe hivatalosan mesteremberekért ment, a valóságban menyasszonyt kellett keresnie Zsigmondnak. Valószínűleg a Brandenburgi választófejedelem anyja vetette fel az ötletet: adják hozzá Henriettát. A volt cseh király elszegényedett famíliája örült a gazdag kérőnek. A bizonytalan körülmények között az osztrák ház háta mögött élő és a harmincéves háborúban volt szövetségesüket, Bethlen Gábort idéző Rákóczi Zsigmond megnyerése felbecsülhetetlen nyereségnek tűnhetett. Különösen becses azért, mert köztudomás szerint a svéd udvarhoz is vannak szálai. Henrietta egész Nyugat-Európát behálózó rokonságának a Brandenburg-Poroszország körül egyesült csoportja kötötte le magának Zsigmondot.
Ezek a nemzetközi politikában folyó manőverek, valamint Zsigmondnak a magyar arisztokrácia megnyerésére irányuló törekvései igen reális tartalommal telítik Comenius sokszor kárhoztatott elképzeléseit. Azért jött Magyarországra, mert sok szálon jutott el hozzá a hír: Rákóczi Zsigmond körül nagy tervek alakulnak. A nagy tudós és politikus nem volt ábrándokat kergető fantaszta, amikor Magyarországra jött. A tudomány forradalmian új eredményeinek befogadására éppen felkészült műveltséget Comenius ezek szerint az erdélyi fejedelmi család egyik nagyon rokonszenves tagjában ismerte meg.
Az esküvő alkalmából építtették az egyetértést és virágzó jövőt szimbolizáló, később összeesküvési szerephez jutó “sub rosa” szobát.
Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi György nemcsak családtagjai kiházasítására fordított nagy figyelmet, hanem a fejedelmi udvar jelentős családjainak házassági kapcsolatait is megpróbálták kézben tartani. Pfalzi Frigyes választófejedelem lánya rokonsága tehát új távlatokat nyitott volna a Rákóczi család számára. Ugyanis az 1619-ben II. Habsburg Ferdinánddal szemben cseh királlyá választott Pfalzi Frigyes a cseh felkelés leverése után családjával együtt Hollandiába menekült. Frigyes özvegye, Stuart Erzsébet a kivégzett angol király testvére volt, és svéd rokonsággal rendelkezett.
Ez a házasság egészen új távlatokat nyitott volna a Rákóczi család és Erdély számára. De három hónap elteltével Henrietta váratlanul elhunyt és Rákóczi Zsigmond is rövid időn belül követte. Így ennek a házasságnak – mai szóval élve – kapcsolati tőkéjét nem lehetett érvényesíteni. Ezzel a nyugati tervek végleg szertefoszlottak. Comenius csalódottan távozott Patakról. Will-Erich Peuckert szerint, Comenius, akárcsak Ikarusz, a mélybe zuhant.
II. Rákóczi György
Lorántffy Zsuzsanna nem azonosult fia nehezen megérthető, új kihívásokra felelő politikájával. A változás ugyanakkor éppen Erdély új nemzetközi helyzetéből fakadt. Amint Comenius is érzékelte, Erdély az északkeleti politikai változások meghatározó állama volt, így a lengyel-svéd-orosz konfliktusba, ha státusát fent akarta tartani, Erdélynek is be kell avatkoznia, hiszen Erdély hagyományosan jelen volt a térség politikájában. De ami újdonság a korszakban, az éppen a térség meghatározó hatalmi tényezőjének, az Oszmán Birodalom helyzetének megváltozása. A vesztfáliai béke nyomán átrendeződő európai politikai erőtérben ismét időszerűvé válik nemzetközi összefogással a török kiűzése. Ennek realitását a Porta is hamar átlátta, s már a nemzetközi béketárgyalások megindulásával egy időben, támadást indított a Földközi-tengeren, a Velence birtokában lévő Candia megszerzéséért.
A helyzet értelmezéséhez ismét egy korabeli röplapot hívunk segítségül. Franciaországot a gyermek XIV. Lajos képviseli, Svédországot a már halott, de az ország jelentőségét meghatározó Gusztáv Adolf jeleníti meg. A kép szélén, szinte megfigyelőként ott látható jellegzetes magyar főnemesi viseletben I. Rákóczi György. Szorosan mögötte pedig egy török basa áll, érzékeltetve, hogy Erdély kulcskérdés egy esetleges török elleni akcióban. Feloldhatatlan ellentmondás viszont, hogy Erdély nem vehet részt a török szövetségeseként egy törökellenes nemzetközi háborúban.
Ezt az új helyzetet érzékelte jól a katonaként nevelt II. Rákóczi György, és ez volt az a politikailag ingoványos terület, ahová már nem szívesen követte fiát a fejedelemasszony. Amint az erdélyi társadalom egésze sem tudta elfogadni azt a rosszul kommunikált és a hagyományos erdélyi politikának ellentmondó lépést, hogy Lengyelországot 1657-ben az erdélyi fejedelem és hadserege nem megsegíti, hanem megtámadja.
II. Rákóczi Györgynek török hűbéresként szinte nagyhatalmi ambíciói voltak. Bethlen Gábor útján egy elkényeztetett, nagyravágyó fiatalember próbált haladni és végre elérni azt, amire elődei hiába vágyakoztak. A magyar vagy a lengyel korona megszerzését. Szeme előtt Báthori István példája lebeghetett, aki elsőként mérte föl, hogy Erdély egyedül nem állhat meg és azért a lengyel kapcsolat mennyire fontos. Ám a Magyarországgal való egyesülés is. S az sem maradhatott hatás nélkül, hogy Bogdan Chmelnyickij kozák hetman apjának felajánlotta a lengyel trónt. De elkésett. I. Rákóczi Györgyöt ravatalon találta az ajánlat.
1653-ban fennhatósága alá vonta Moldvát és Havasalföldet. 1657-ben a lengyel trón megszerzéséért indított hadjáratában elfoglalta Varsót, de miután a svéd szövetségesei cserbenhagyták, kénytelen volt visszavonulni s így lengyelországi hadjárata kudarccal végződött. Csapatait a lengyelek a tatár sereg torkába vezették. Csatát vesztve az erdélyiek vagy elpusztultak, vagy krími fogságba kerültek.
Az anya igyekezett fiát lebeszélni erről a vállalkozásról. Az ekkor írt leveleiből megbizonyosodhatunk, milyen széles kitekintése volt a világra, s a politikai erőviszonyokra. Vissza akarta tartani fiát a láthatóan kudarcot ígérő vállalkozástól, meg akarta őt tartani a külfölddel való egyezség – béke politikáját folytató vonalon belül, a gyarapodást biztosító fejedelem útján: „nekem pedig anyád lévén, nagy rettegésem sokképen; egyik fél mellett is, hogy hadakozzál haszonért, szükséged arra nincsen… az hadakozásnak kezdetit tudja ember, de végét csak az Isten tudja.”
Gyakran kért tanácsot anyjától s bizalmas embereitől anélkül, hogy szavukra sokat adott volna. György részletes katonai és diplomáciai beszámolót küldött anyjának a lengyel hadjáratról. Anyja kézben tartotta a sárospataki propagandát, például fia hadjáratának elindulásakor, I. Rákóczi György 1644-es hadjáratához hasonlóan elrendelte, minden egyes győzelemkor rendeljenek el hálaadó istentiszteletet. A nagy labirintusban utat kereső fia mellé állt. Mégha óvta is nagyravágyó terveitől.
Lorántffy Zsuzsanna Amesiusnak szavaival élve „az Istennek élés tudományá”-t művelte. Keresztyénnek lenni gyakorlati dolog, a mindennapok során élni – beszélni, cselekedni, gyermeket nevelni, tanítani, könyvet nyomtatni, virágot ültetni, hímezni – Isten dicsőségére. Tehát a gyakorlat sokkal fontosabb volt számára, minden elvi megfontolásnál. Lorántffy Zsuzsanna így igyekezett élni – Istennek és szegény hazánknak szolgálatjára.
Egész életében engedelmes gyermeke volt Istennek, amit egyik naplóbejegyzése is tanúsít: “És ismét kezdtem el az Újtestamentumot, és életemet e mellé kötelezem, és kérem az én Istenemet, ki elkezdte a jót bennem, vigye véghez”. Fohásza meghallgatásra talált.
1655-ben történt Patakon. Zajlott az új rendtartás vitája, s a Nagyasszony a közelgő húsvéton a puritánus liturgia szerint óhajtott élni a szent jegyekkel. A pataki lelkésznek, Veréczi Ferencnek ezt világosan a tudomására hozta. Veréczi azonban nem volt hajlandó engedelmeskedni, így azután a Nagyasszony nem úrvacsorázott. Az úrvacsorához járulás idején „mi csak ki is jöttünk onnét szívünknek nem kicsiny fájdalmával” – írta később. Mit tesz ilyenkor – a XVII. században, amikor egy falusi bíró és tanács elcsaphatta a papot! – egy csaknem korlátlan hatalommal rendelkező, kegyuraságot gyakorló földesúrnő? Elcsapja az engedetlen papot. Lorántffy Zsuzsanna másképp tett: „Mindazáltal mind az úrvacsorájának osztogatását mint vitte végben, mind penig tanítása után mennyit zajgott, feddődött ellenünk… megírattuk kegyelmednek, melyet az Istennek mintegy ostorául csak békével kell szenvednünk eddig”. El kellett viselnie azt a megaláztatást, mintegy megszégyenítve kellett távoznia a templomból. Mégsem tiltotta el Veréczit az úrvacsorától, amint szokás emlegetni, hanem ő nem élt azzal, mert lelkiismerete nem engedte. Jelzés értékű, hogy az eset után nemsokára Veréczi agyvérzést kapott és nem tudott tovább szolgálni, de haláláig, 1660-ig Patakon élt. Vajon Lorántffy Zsuzsanna akarata ellenére tehette volna?
Fontos feladatnak tartotta azt is, hogy a vallás tanítása mindenkihez anyanyelvén jusson el. Ezért 1657-ben elrendelte a Fogaras-földi román tannyelvű iskola felállítását a román református gyülekezet számára. Ez egyenesen következett emberfelfogásából, hiszen az embert Isten saját képmására teremtette, így abban kell segíteni, hogy ehhez a teremtéshez méltóvá váljon. Ezt az iskolát a románok és magyarok közti közeledést elősegítő intézménynek szánta. Elrendelte, a román iskolát a magyar iskola mellé építsék, s hogy a két iskola jó kapcsolatot tartson fenn egymással, hogy megismerhessék egymás nyelvét, gondolkodását, szokásait. A lányok tanítását ő is fontosnak tartotta, s a gyakorlatban is sokat tett ezért mind Patakon, mind Gyulafehérvárott.
Alázattal összeforrott hívő bizonyosságát a Szentírás rendszeres olvasása mellett a szüntelen imádkozás látta el a megújuló reménység éltető oxigénjével. Isten segítségül hívása szinte egyetlen leveléből sem hiányzik. Különösen beszédes, amit fiának II. Rákóczi Györgynek írt 1658-ban, meglehetősen nehéz időkben. „Az Isten igazgasson, mit kelljen cselekedned, erősítsen meg mind lelkedbe, erődbe, legyen tanácsadód Őfelsége; szüntelen zörgessünk, fiam, az kegyelem ajtaján, és erősítse meg Őfelsége az mi reszketeg kezeink”.
Rákóczi ugyan hazajutott Erdélybe, de serege útközben a tatárok fogságába esett. Végül 1660. május 22-én Szászfenes és Gyalu között vereséget szenvedett a budai pasától. A tatárok feldúlták Erdélyt, s a csapata nélkül hazarohanó fejedelem is fejsebébe pusztult bele. Ezzel az önálló Erdélynek vége szakadt. Rövid, 1613-tól 1657-ig tartó tündöklése végleg véget ért. A fejedelemség nemzetközi jelentőségében és mozgásterében új, hanyatló korszak következett.
Mint jó anya, Lorántffy Zsuzsanna azonnal az engedetlen gyermek segítségére sietett.
Vallásossága
Élete alkonyán majdnem kizárólag a jótékonyságnak, a református vallásnak és a sárospataki főiskolának szentelte munkásságát.
Vallásosságának alapja a bibliaolvasás volt. Elsőként és legfontosabbként a Kijelentést hangsúlyozta, mint Isten személyesen megszólító, üdvösségre hívó és vezérlő szavát. A Szentírás ebben az értékelésben újra a teljes élet kimeríthetetlen, éltető forrása.
A XX. század elején a sátoraljaújhelyi piaristák könyvei között egy 1608-as kiadású (Hanaui) Bibliát találtak, mely egykor a fejedelemasszony tulajdonában volt. Ebben sajátkezű feljegyzés olvasható: „Ez előtt való két esztendővel kezdettem volt el először ezt a Bibliát és az Újtestamentomot negyedikszer, és végeztem el ma, 13. martius Anno 1638. Kiért az én Istenemnek legyen áldott nagy neve, és ismét ma kezdettem el az Újtestámentomot, és egész életemet ez mellé kötelezem, és kérem az én Istenemet, segélykezne, az jót bennem vigye véghez”. A Nagyasszony tehát rendszeresen, mindennapi lelki kenyérként a Bibliát olvasta. Elsősorban az Újszövetséget. Benne számos verset aláhúzott. Az Írás számára valóban nem halott betű, az ortodoxusok „papiros pápája”, hanem kánon, zsinórmérték, amely szabályozza az élet megnyilvánulásait s egyszerre meg is méri az ahhoz való ragaszkodás milyenségét.
Ha Lorántffy Zsuzsanna vallásos életét vizsgáljuk, meglepően fogékonynak tűnik az újra. Még férjével, I. Rákóczi Györggyel is szembehelyezkedve pártolja az Angliából friss eszmékkel, puritán szellemiséggel hazatérő udvari lelkészeket. Ez volt az egyetlen dolog, amiben nem egyezett vele. Pártolta és segítette a presbitariánus, a puritánus lelkészeket, akik az ortodox egyházi irányzattal szemben a néptömegeknek az egyházi kormányzatba történő bevonását sürgették. Az ellentét forrása voltaképpen az volt, hogy Lorántffy Zsuzsanna az Angliából kiinduló, a vallásosságot bensőségessé tevő, a kegyességet előtérbe állító puritanizmus híve volt. Nem a hitelveket tekintette elsődlegesnek, hanem a hit mindennapi megélését, tehát a gyakorlatot. Patakon viszont a kálvinista ortodoxia uralkodott.
A kort, amelyben élt, egyrészt a református ortodoxiával, másrészt a puritanizmussal, illetve e két teológiai álláspont vitájával, harcával jellemzik. A református egyház szervezetében kiépült, megerősödött. Saját hagyományokkal rendelkezett. Teológiájában a reformátori tanítás elmélyítésére törekedett, de az már nem a maga személyesen ható frissességében, hanem a tanbeli tisztaságában volt hangsúlyos. A prédikáció ekkor elsősorban tudományos fejtegetés. Az „életet” háttérbe szorította a tan. Újításnak hatott ebben a helyzetben a puritánusok célkitűzése, amennyiben a hangsúlyt a személyes lelkipásztori gondoskodásra, a kegyesség ápolására tették.
Lorántffy Zsuzsanna nem volt ortodoxus és nem volt puritánus sem: egyszerűen hívő, kegyes asszony volt. Ránk maradt levelei alapján mindkét teológiai irányzat hatása kimutatható vallásos gondolkodásában. Támogatta a puritánusokat, amennyiben áldást, haladást, épülést hoztak az anyaszentegyház életében. S szembe helyezkedett az ortodoxusokkal, ha ezt akadályozták. Mégis sokan úgy látták, tíz éven át harcol a presbiteriánusok élén (akik az egyházban a gyülekezet összességének autonómiájáért küzdöttek) az episkopalisták ellen (akik a püspöki hatalom hierarchiáját akarták megvalósítani). E szabadszellemű törekvései miatt sok gyűlöletes rágalmat kellett elszenvednie ellenségeitől. Számára nem úgy vetődött föl a kérdés, hogy ortodoxus vagy puritánus, hanem mindig a konkrét ügy érdekelte: mit tűz ki célul és mit, hogyan tesz a megvalósítás érdekében.
Összegzés
Csillagtávolságnyira van ez a Móricz-féle fanatikus fejedelemasszonytól! Ugyanis, Patakon rosszul tanult s egyedül érezte magát, anyai nagybátyja magával vitte. Kisújszálláson érettségizett. Kár, hogy a nagy író személyes sérelmeit vetítette ki ennek a kimagasló asszonynak az ábrázolásába. Ő ugyanis így beszélteti a szerinte selypítő Lorántffy Zsuzsannát: „Ki kell irtani a magvát is ezeknek a silány elfajzottaknak, ezek még veszélyesebbek, mint a pápisták. […] Nem szánnám magam kezével meggyújtani a máglyát, amin ezeket az új presbiteriánus konkolyhintőket elégessem”.
Az erdélyi származású Szentmihályiné Szabó Mária értékes, finom vonásokkal megrajzolt és sokkal hitelesebb Lorántffy Zsuzsannája (Lorántffy Zsuzsanna, Budapest, 1938 – egy évre rá Zrínyi Ilona életét adta ki), vagy Victor Gabriella műve, A pataki vár gyöngye (Kecskemét, 1926) alig ismert s még kevésbé olvassák Hegyaljai Kiss Géza munkáját (Lorántffy Zsuzsanna I. Rákóczi Györgyné fejedelemasszony, Tahitótfalu, 1924).
A Szentírás szüntelen, elmélyült tanulmányozásából táplálkozott, hitélményei, megpróbáltatásai, örömei, bánatai közepette kristályosodott ki az a személyes meggyőződése, amely oly jellemző korának jeles református államférfiaira – Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György – mégpedig az eleveelrendeltetés bizonyossága. Ő végrendeletében fogalmazta meg ezt a legtisztábban. „Legelsőben is adok nagy hálákat az mindeneken szabadoson uralkodó szent Istennek, hogy engemet az ő nagy és véghetetlen kegyelméből, az ő személyének hasonlatosságára teremtvén, keresztyén szülék által ez világra adott, és gyermekségemtől fogvást minden én érdemem kível lelki és testi javaival meglátogatott, és ilyen szép élemedett időre juttatván, minden nyavalyáimban és háborúságimban kegyelmesen gondomat viselte, sűrű szomorúságimban vigasztalóm volt s legfőképpen penig, hogy az ő ismeretire vezérlett, az ő szent Fiának, az Úr Jézus Krisztusnak halála érdeméért az ő anyaszentegyházában és választó serege köziben számlált, és az örök életben örökösített: mely kegyelmes Uramnak, Istenemnek, ki az ő szent Fiával és vigasztaló Szentlélekkel egy bizony örök Isten, kezében ajánlom lelkemet, hogy az jövendő feltámadáskor testemmel egyesülvén, melyet igaz hittel és erős reménséggel várok, ő szent fölségét színről színre láthassam és az megboldogult szentekkel az örök dicsőségben vég nélkül magasztalhassam”. Megingathatatlan reménység, szilárd küldetéstudat gyökerezett ebben a predestinációs hitben. Mivel az üdvösség ügye elrendeztetett, nincs más dolgunk, mint Isten akaratát felismerni és cselekedni. Akkor pedig minden jól van, mert annak akaratából van, aki a legfontosabbat – az örök életet – a javunkra elrendezte. A mindennapi élet eseményei örökkévaló összefüggésben nyernek értelmet.
A predestinációs hit nem fatalizmus, amely a megváltoztathatatlanba való belenyugvást hirdeti. Ellenkezőleg: a legnagyobb tettekre sarkall. Mivel Isten megmentett, azt az erőt, amit a magam megmentésére fordítanék, felszabadította, hogy általa éljek az Ő dicsőségére. Ez az Istennek élés tudománya. Ebben rejlett és rejlik nemcsak a XVI-XVII. század pusztító viharai között élő magyarság számára a megtartó erő.
1660. április 18-án, házassága évfordulóján Lorántffy Zsuzsanna elhunyt, egyes vélemények szerint, Királyhelmecen. Sárospatakon helyezték végső nyugalomba. Halála egy korszak végét is jelentette. A szászfenesi csatatéren halálos sebesülést szenvedett fia, II. Rákóczi György június 6-án követte. A „fiatal” Rákóczit a sárospataki vártemplom családi kriptájában temették el 1661. április 24-én. A kriptát később a Rákócziak habsburgiánus ellenségei teljesen feldúlták.
Lorántffy Zsuzsanna valóban megelőzte korát. Talán azért is lehet a mai nők példaképe, mert négy évszázaddal ezelőtt – amikor ez még nem igen jellemezte az asszonyokat -, sikerült teljes, ám tisztességes életet élnie.
Rokonszenves tulajdonságai teszik őt minden magyar nagyasszonyává és élővé, sőt követendő példává.
Felvidék Ma, Balassa Zoltán
PS: Ez az írás Baják László, Dienes Dénes, G. Etényi Nóra, Martinák János, Péter Katalin, Szekfű Gyula, Szentmártoni Szabó Géza, Szilágyi Sándor és Szabó Lajos tanulmányainak felhasználásával készült.
