Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Magyarországi és Kárpát- Medencei Szakmai Konferenciatámogatási Program

július 13 @ 20:10

A Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány közgazdasági, pénzügyi, valamint bankszakmai és oktatás innováció témájú konferenciatámogatási programot hirdet a 2018-as évre.

A megrendezésre kerülő konferencia időpontja lehet a következő évben, de a pályázatot 2018-ban kell benyújtani az Alapítványhoz.

A programra jelentkezhetnek a magyarországi és a határon túli, Kárpát-medencei jogi személyiséggel rendelkező szervezetek, akik közgazdasági, pénzügyi, kiemelten bankszakmai és oktatás innováció témájú szakmai konferenciákat, fórumokat kutatói hálózatokat kívánnak szervezni, lehetőleg nemzetközileg is elismert előadók bevonásával.

A pályázók rendezvényenként maximum 5 millió forint támogatásra pályázhatnak. A pályázatok elbírálása során előnyt élveznek a nemzetközi konferenciák.

A PÁLYÁZÁS FELTÉTELEI

  1. Ezúton felhívjuk a Pályázók figyelmét, hogy a Pallas Athéné Domus Educationis Alapítványhoz csak és kizárólag az alább felsorolt „NYITOTT PÁLYÁZATI IDŐSZAKBAN”nyújtható be pályázat: február – június; szeptember – november.

2. Kizárólag jogi személyiséggel rendelkező magyarországi és határon túli, Kárpát-medencei szervezetek jelentkezhetnek.

  1. A pályázatnak az alábbi dokumentumokat kell tartalmaznia:

Részletes költségvetési terv az Áfa/HÉA nyilatkozat figyelembevételével, mely tartalmazza a pályázatban szereplő projekt:

  • Esetleges várható bevételét;
  • Teljes költségterv, melyben részletezve van az igényelt támogatás és a biztosított Önerő teljes összegét;
    (A költségtervben szerepeltetni kell a projektben résztvevő alvállalkozók nevét is.)
  • Önerő mértékét (pályázatoknál kötelező, a teljes projektösszeg minimum 10%-ának megfelelő Önerővel rendelkeznie);
  • A kért támogatás összegét;
  • Az esetleges egyéb elnyert, illetve megpályázott források mértékét (Egyéb forrás);

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mivel alapítványunk szakmai projektek szakmai részét tudja elsősorban támogatni, így a catering költségek (reprezentációs költségek, üzleti ajándékok együttesen) nem haladhatják meg az igényelt támogatás 20%-át, valamint a szakmai költségeket!

Felhívjuk figyelmüket, hogy nyertes pályázat esetén a projekt teljes költségvetésével – a támogatással és az önerővel is – számviteli bizonylatokkal kell elszámolni!

  1. Nyilvántartásba vételt igazoló okirat (60 napnál nem régebbi cégkivonat vagy alapító okirat vagy bejegyzésről szóló jogerős végzés);
  2. Előző lezárt üzleti évi eredmény kimutatás;
  3. Aláírási címpéldány;
  4. 30 napnál nem régebbi adóhatósági igazolás a köztartozásmentességről
  5. Pályázati nyilatkozat
  6. Áfa/HÉA nyilatkozat
  7. Ha jogosult Áfa/HÉA visszaigénylésre
  8. Ha nem jogosult Áfa/HÉA visszaigénylésre
  9. Nyilatkozat – a pályázat megvalósulásával kapcsolatos bevételekről

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Pályázó a projekt végrehajtása során a projekt megvalósításának időpontjában hatályos magyarországi közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.), illetve annak vonatkozó végrehajtási rendeletei szerint köteles eljárni.

A közbeszerzési eljárások szabályos előkészítéséért, lefolytatásáért, a közbeszerzési törvény alanyi hatálya alá tartozással kapcsolatos döntésért, valamint a közbeszerzési eljárás lefolytatására vonatkozó kötelezettségről hozott döntésért kizárólag a Pályázó, mint ajánlatkérő felel. Ennek megfelelően bármely, közbeszerzési eljárással kapcsolatos szabálytalanság megállapítása esetén a támogatás egészére, vagy egy részére vonatkozó visszafizetési kötelezettség, illetve a Kbt. megszegéséből eredő bármely további jogkövetkezmény is kizárólag a Pályázót terheli.

A pályázatot legalább a tervezett konferencia előtt 3 hónappal be kell nyújtani.

Pozitív támogatási döntés esetén az Alapítvány támogatási szerződést köt a nyertes pályázóval.

KAPCSOLAT

A pályázatokat a költségterven kívül egy PDF fájlban (jelentkezési űrlap és a kötelezően benyújtandó dokumentumok) kell megküldeni maximum 30 oldalban a „PADE konferenciatámogatási program 2018” megjelöléssel a palyazat@pallasalapitvanyok.hu e-mail címre!

FIGYELEM!

Azon pályázók, akik a pályázatuk elküldésekor a tárgy mezőben nem tüntetik fel a „PADE konfe­renciatámogatási program 2018” megjelölést, valamint nem a jelentkezési űrlap és a költségterv táblázat alapján, továbbá nem az Alapítvány által megadott időszakban nyújtják be a pályázatukat, azok sajnos automatikusan elutasításra kerülnek.

Bővebb információ ITT.

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Dátum:
július 13, 2025
Időpont:
20:10
Esemény kategória: