Pár hete, amikor Nagy Olivér tiszteletes úrral Alsószeliben arról beszélgettünk, hogy jó lenne, ha felkínálnánk az évnyitók alkalmából a gyermekeknek és szüleiknek egy ökumenikus istentiszteleten való részvételt, a következő meggyőződés motivált bennünket:
– a tudat, hogy Isten szeret,
– a közös ima, hogy ne feledjük Őt, akinek a legnagyobbat köszönhetjük: az életet,
– Isten szerető jóságának megpillantása a keresztben.
Ki gondolta volna, hogy kicsiny falunkban is megszólal a liberalizmus harangja… Emberek érkeztek, mosolyogtak és imádkoztak. Elkattant pár fénykép is Szabados László jóvoltából, akinek köszönjük a felvételeket. A hívő hozzászólásokat ugyancsak, amelyek megjelentek a közösségi oldalon. A tudományos ateizmus talaján kisarjadt bogáncsos, ám sablonos megjegyzéseket – melyek nem utolsósorban a hegeli dialektika „melléktermékei” voltak – tisztelettel és szépszerével meg lehet cáfolni:
1. „Fő, hogy az oktatás alapja az ideológiamentesség és a tudomány.”
Ezzel teljesen egyet is értenék, ha ön, kedves semlegességet óhajtó, az egyházat nem mint ideológiai alapon nyugvó intézményes rendszert képzelné el csupán. Az eszmeiség és az eszmény képe nem egy ideológiába van beleágyazva, hanem tizenegy írni és olvasni nem tudó, de mélyen hívő zsidó halászember (jó, az egyik igazából vámos volt, de ez most nem lényeges) tanúságtételébe. „Nem ravaszul kieszelt mesék (μύθοις) nyomán adtuk nektek hírül Urunk Jézus Krisztus csodálatos erejét, hanem mint megdicsőülésének szemtanúi.” (2 Pt 1,16). Ugyanakkor, ha figyelembe veszünk pár fogalmat: személy, lelkiismeret – amiről vagy amit ön is említ a megjegyzéseiben, tisztelettel emlékeztetném arra a tényre, hogy a „személy” fogalma krisztusi. Mint olyan, az első századok krisztológiai zsinatainak a jó értelemben vett mellékterméke. A 68-as örök keresők tábora már fogyatkozni látszik, de sajnos ez is csak ruhát vált, és amolyan liberális szabadosság mozgatja a szálakat, miközben félnek attól, hogy találnak. Értem ez alatt az örök kérdésekre adott válaszokat, mint az élet végső értelme, szenvedés miértje, hogy csak két példát említsek. Itt érdemes megjegyezni: a teremtéstörténet nem a világ keletkezésének mikéntjére, hanem annak miértjére válaszol. Ennyit a megjegyzéséhez.
2. Általánosan. Rendben. Maradjunk a semlegesség talaján és cselekedjünk ennek alapján: A katolikus ne hangoztassa a szentségeket, mert az sérti a protestáns testvéreket. A protestánsok ne emlegessék nagyon a Szentírást, mert az sérti a zsidó testvéreket. A zsidók se emlegessék JHWH-t, az Örökkévalót, mert az sértheti a muzulmán testvéreket. Ám a muzulmánok se emlegessék, hogy ők is egy Istenben hisznek, mert az sértheti a hindu vallásúakat. No, de a hindu se emlegesse, hogy létezik egy természetfölötti valóság, mert az sértheti az ateistákat. Summa summarum: az ideológiamentes tudományosság már önmagában ideológia. Szókratész óta – megj. a Biblia idősebb még nálánál is – amióta elkezdődött a dialektika anyai tudományának élete, rájöttünk, hogy a gyermekek helyes vezetése a tudás útján egy darab magunkból is. Magunkból, akiknek szülei jószerivel belészerették a hitet a gyermekbe, hogy a természet törvényére épülő tízparancsolatot megtartsa. … „STAT CRUX DUM VOLVITUR ORBIS – A kereszt szilárdan áll, míg a világ forog. Az iskolai oktatásba pedig felkínáltatik mindez, hogy a tanár vezető legyen, ne pediglen kigumizott kísérője a gyermeknek, akinek kérdései vannak… világról, Istenről, az emberről.
Immár 27 éve, hogy köpenyt váltott az emberi lélek. Volt, aki annak idején barnából feketébe, majd 1989-ben maradt valahol a fekete és a márkás nyakkendő és persze a nemzeti tarka. Így a semlegességet óhajtó kedves hozzászólása nem sokban különbözik az örök gyanakvó szőrszálhasogatástól. Mert valahol félnek találni…
(A szerző római katolikus pap, Felsőszeli)
