József Attila születésnapja, április 11-e, 1964-től a költészet napja, amelynek alkalmából számos megemlékezést és irodalmi programot tartanak. A költőnek, aki 106 évvel ezelőtt született, nemcsak rövid élete volt zaklatott, hanem most már közel hét évtizedre kiterjedő utóélete is. József Attila szellemét az adott hatalom gyakran próbálta kisajátítani a mögöttünk lévő csaknem hét évtizedben.
József Attila szüntelenül meghalt és szüntelenül feltámadott, evilági Krisztusként, mondhatnám: ,,lázadó Krisztusként”, akivel mindig kénye-kedve szerint járt el a történelem, a hatalom és a politika. Pedig ennek a mindig megerőszakolt és megalázott szellemnek a valódi, a földi létben is felismerhető transzcendenciája van – és ez a költészete. József Attila sorsát a költészete szabja meg, amely küzdve a világgal és a szenvedéssel, költőként mindig diadalmasan létrehozott. Van persze ennek a költészetnek eszmei, közéleti üzenete is. Figyelni mégis magára költészetére kell mindenekelőtt: arra az értékvilágra, amelynek maga a költészet – a filozófus Johann Georg Hamann szerint: ,,az emberiség anyanyelve” – ad a hétköznapi világnál, vagyis a politika és az ideológia világánál magasabb értelmet és küldetést. József Attila költészete az Istennel, történelemmel, az emberiséggel és a magyar nemzettel folytatott és folytat dialógust. Ez az a nap, amikor fejet hajthatunk azon értékek előtt, amelyek József Attila művében és szellemében örökké érvényesek maradnak.
