Harminchét évvel ezelőtt, ezen a napon visszaadta életét a Teremtőnek Selye János, osztrák-magyar származású kanadai vegyész, belgyógyász, endokrinológus. A stressz világhírű kutatójaként, és az egyik legtöbbször Nobel-díjra jelölt szaktekintélyként méltó munkásságot hagyott maga után, emlékezetét pedig a mai nemzedék is méltóképpen megőrizte.
A fiatal János 1907. 1. 26-án látta meg a napvilágot Bécsben, egy magyar orvos és egy osztrák anya nászából. Bár az osztrák fővárosban született, de
a neveltetése és a tanulmányainak megkezdése már Jókai városához, Komáromhoz kötődtek. 1918-ban,
az újonnan megalakult Csehszlovákia létrejöttét követően Prága városában telepedett le a család. Ebben a városban folytatott Selye János egyetemi tanulmányokat is. 1929-ben orvosi diplomáját kapta kézhez, majd ugyanitt vegyészetből is doktorált.
A friss diplomával a birtokában 1929-től elkezdte egyetemi oktatói pályafutását a Prágai Egyetemen, ahol az egyetem pathológiai intézetében tanársegédként dolgozott. 3 évig oktatott a főváros fő oktatási központjában, mivel 1932-ben lehetősége nyílott arra, hogy a kanadai McGill Egyetemen végezzen kutatásokat. Selye János kijárta a szamárranglétrát, tanársegédi, docensi, tanári kinevezései fokozatosan előrerepítették ebben az országban is. 1945-1976 között Montreálban már egyetemi professzorként működött. Ezen kívül az amerikai hadsereg általános sebészeti tanácsadójaként is megállta a helyét. 1976-ban a stressz kutatással foglalkozó nemzetközi intézet elnöke lett.
Sokszínű munkásságában Selye János tudományos érdeklődésének középpontjában mindig is az állt, hogy azokra a környezeti hatásokra, amelyek bennünket érnek, a szervezet milyen reakciót fejt ki.
Kiindulópontjában a belső elválasztású mirigyek működési mechanizmusa, az endokrinológia voltak. Megfigyelései során arra a következtetésre jutott, hogy különböző káros hatásokra más-más lehet az emberi szervezet nem fajlagos válaszreakciója.
Mindezt három szakaszra osztotta fel. Az első szakasz a felfokozott aktivitás annak érdekében, hogy leküzdjük a külső káros hatásokat akár ellentámadással, akár meneküléssel a veszély forrása elöl. A második szakasz már részleges visszavonulás, vagy alkalmazkodás a megoldatlan helyzet elviselése érdekében. Ezután jön a feladás fázisa, amikor kimerülnek a szervezet belső tartalékai, ez már a pusztuláshoz vezet. 1936-ban, a Nature című folyóiratban az elméletét papírra vetette a nagynyilvánosság előtt is. Lényegében innentől datálható a stressz, mint fogalom megjelenése az élettanban. Kétségkívül ez Selye János tudományos munkájának legnagyobb eredménye.
Bár komoly tudományos karriert Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban futott be, mégis sohasem felejtette el, hogy hol vannak a gyökerei. Sokszor hazajárt a magyar földre, és szerepelt a televízióban, illetve a Magyar Tudományos Akadémián is előadásokat tartott.
Többen nem csak a tudományos eredményeit látván és olvasván ismerték el, hanem azért is, mert magyar nyelven külföldi tartózkodás ellenére is akcentus nélkül, tisztán kommunikált. A tengerentúlon élt, mégis 1982-ben bekövetkezett haláláig megmaradt magyar embernek.
Emlékezetét több helyütt is megőrizték. Komáromban a régi nagy múltra visszatekintő gimnázium az ő nevét felvéve 1994 óta Selye János Gimnázium néven létezik, és neveli a jövő nemzedékének tagjait egykori diáktársukhoz méltóan. 2004-ben a felvidéki magyarság első magyar nyelvű egyeteme, a Selye János Egyetem is felvette az ő nevét. A róla elnevezett egyetemnek otthont adó Tiszti pavilon udvarán Berek Lajos Selye Jánosról készített mellszobra is emléket állít neki.
