Ezekben a gondterhelt napokban, hetekben szolidárisabbak vagyunk mindazon közalkalmazottakkal, akik értünk, a betegekért, gyermekeinkért dolgoznak, szó szerint éjt nappallá téve teszik a dolgukat.
Az ilyen kényszerhelyzetekben a gazdasági, munkahelyi mindennapi gondjaink mellett érezzük, egyre jobban átéljük, hogy a lélek erősítése a legfontosabb az ember számára. Szakemberek igazolják, hogy az erős immunrendszer alapja a stresszmentes élet – amiből most nagy a hiány – s ezt csak egy belső lelki megnyugvással lehet elérni.
Ki-ki a maga igénye szerint keresi, oldja a mindennapi izgalmakat, a mi lesz holnap, holnapután aggodalmait.
A hívő ember, az istenfélő legnagyobb lelki támasza, reménye az ima, a fohász, az elmélyülés az egyházi élet megannyi lehetőségében.
Aki megéli, megérti mindezek értékét, hatását, a heti ünnepeken, szentmiséken való részvétel, s a közös ima lélekemelő élményeit, nagyon nehezen viseli a bezártságot. Leginkább az egyedülállók, magányosok, akik hetente magukhoz vették a szentostyát, s mintegy heti „útravalóként” nyugodtak meg Isten akaratában, s másként élték meg mindennapi terheik súlyát.
Mint Böjte Csaba mondta:
mindentől elzárva, templomaink bezárva, közös imáink eltörülve vagyunk kényszerülve magányunk rejtelmeiben fohászkodni egyedül Istenhez.
Mindezt enyhíteni igyekeznek lelkiatyáink a helyi lehetőségekhez mérten is az egyszemélyes, vagy online szentmisékkel és húsvétváró szertartásokkal.
Bizonyára az Isten szolgái, a papok a hívőknél is nehezebben élik meg e válságos időszakot.
Igaz, hogy az Isten házában nincsenek egyedül, de bizonyára hiányoznak a bárányok, akiknek hitük szerint a lelkük mélyéig hat az igehirdetés, a fohász, a közös ének, a közös hálaadás és ima.
Ezt „enyhítve” egyre több templomban fényképek, illetve névjegyek kihelyezésével képzelik oda híveiket egyszemélyes szertartásukra.
S mi is valamennyien, akik akár hétköznapokon is, de leginkább vasárnapokon az elektromos kütyük segítségével gyógyítjuk lelkünket, na meg persze az örök időktől megadatott imáinkkal fohászkodunk magunkért, családunkért, közösségünkért és jövőnkért.
Gondoljunk ezekben a szomorú napokban a nagy ünnep közeledtével papjainkra is, akiknek e legszentebb ünnep a legszomorúbb esemény lesz az életükben. Mondjunk értük egy imát, egy áldást, hogy bírják fizikailag, s főképp lelkileg ezt az erőpróbát.
Imádkozzunk az ő jelenlegi magányuk elviseléséért, hiszen főleg az idősebb katolikus papjaink egyedülléte nagy terhet ró az ő lelki életükre is. Ők még a virtuális szentmisét sem tudják elvégezni, s ebben a húsvétváró időszakban és az ünnepi liturgiában sem tudják összegyűjteni a híveket a szentmise közösségében.
Hálával gondoljunk rájuk, akik bölcsőtől a sírig velünk vannak, értünk vannak, a Mindenható szolgálatában, hogy életünket segítsék lelki megerősödésünkre.
S végül e feltámadást váró időszakban Böjte Csaba gondolataival erősödjünk lélekben és hitben:
Hányszor próbáltalak összegyűjteni benneteket mint kotló a csibéit, de ti nem akarjátok…Túl sokszor választottuk Barabást mindannyian. Bűnbánó szívvel vegyük kezünkbe a szentírást, az imakönyveket, a rózsafüzért és imádkozzunk, csendesedjünk el, ne egymásban keressük a hibát, mindenki sepregessen a maga portáján. Alázattal, bölcsen tervezzük újra az életünket!
