Tegnap volt a nemzetközi hulladékgyűjtő nap, s hogy miért egy nappal később írok erről, annak egyszerű oka van: nem akartam úgymond ünneprontó lenni, s kedvét szegni annak a sok-sok lelkes, tiszteletet érdemlő önkéntesnek, gyermeknek és felnőttnek, akik akár ezen a napon és az év más napjain is rendre nekigyürkőznek, hogy összegyűjtsék lelkiismeretlen embertársaik hátrahagyott szemetét.
Mert van abban valami reménytelen és egyben felháborító, hogy környezetük sorsát szívükön viselő emberek időről időre összetakarítanak mások után, hogy aztán rövid idő múlva a gondosan kitisztított területet, tavat, folyót, patakot, erdőt, tisztást mások „szorgos“ ténykedésének köszönhetően ismét elborítsa a szemét, mintha csak vonzaná, térhódításra csábítaná a megtisztított terület.
Vajon tényleg így lenne ez rendjén, az lenne a normális, hogy valaki kimegy a természetbe jó levegőt szívni, felüdülni, szemet gyönyörködtetni a tájban, majd a szemetét hátrahagyva elégedetten távozik?
Rendjén van-e, hogy az építési törmeléktől, kiszuperált műszaki cikkektől, öreg bútoroktól és egyéb hulladéktól nemtelen egyszerűséggel úgy szabaduljon meg valaki, hogy kiviszi az erdő szélére, beleönti a patak medrébe? Vagy az, hogy a legszebb természeti kincseink, védett területeink közelében egész településnyi ember ne fizessen a szemétszállításért és zavartalanul használja a környezetét illegális hulladéklerakatként, majd amikor már mindent elborított a szenny, akkor önkéntesek szedjék össze mások mocskát?
Bizony nincs ez így rendjén, ráadásul bármennyire is tiszteletre méltó az önkéntesek nem lankadó igyekezete, ilyen hozzáállás mellett örök szélmalomharc marad, melyben a mindig újratermelődő hulladék bizony kifog La Mancha búsképű lovagján.
Az emberiség bicskája sok mindenbe beletörni látszik, s ezek egyike a bolygónkat elárasztó szemét lesz. Hiába az önkéntesek munkája, a zsákos, kesztyűs nekigyürkőzések, hasztalan a felvilágosítás, a kampányok, a szelektálás, a kevesebb szeméttermelésre irányuló mozgalmak és kezdeményezések, azért a szemét az úr. A mindenütt megtalálható, mindent elcsúfító, örökké újratermelődő szemét, mely nem is olyan lassan, mint amilyen biztosan elborít, elszennyez, tönkretesz mindent.
Korunk büszke lénye, a magát szinte már mindenhatónak képzelő ember pedig ezzel a rémmel sem képes megbirkózni.
Hogy mi lenne a megoldás? Minden bizonnyal elsősorban nagyobb szigor, keményebb büntetések, csakhogy ez is sántít, mert ahogy Rejtő Jenő hőse, Fülig Jimmy szerint nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani, ugyanúgy lehetetlen minden illegális szemetelőt lefülelni és példásan megbüntetni.
Márpedig nem szabad a végtelenségig elvárni és eltűrni, hogy jóérzésű önkéntesek szedjék össze azt, aminek nem szabadna odakerülnie, s hogy a szemét minden alkalommal újratermelődjön. Boldog pillanata lenne az emberiségnek, ha a nemzetközi hulladékgyűjtő nap okafogyottá válna, s törölni lehetne a naptárból, persze nem azért, mert az önkéntesek megunták a sziszifuszi munkát, hanem mert végre nem lenne mindenütt újra és újra illegálisan lerakott hulladék, amit gyűjteni kell.
Ám ahogy a helyzet jelenleg áll, ez a nap még nagyon sokáig ott szerénykedik majd a jeles napok sorában, annyira, hogy talán még a vesztébe rohanó, ám eközben serényen szemetelő emberiséget is túléli…
