Nagy László Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, műfordító, grafikus, Felsőiszkázon született 1925. július 17-én. Pályája kezdetén F. Nagy László néven jegyezte publikációit.
Édesapja, Nagy Béla elismert gazdaként különböző tisztségeket töltött be, bíró is volt. Festőnek készült. Édesanyja, Vas Erzsébet nyárádi születésű gazdalány. Négy gyermekük született: Izabella, Mária, László és István. Testvérei közül István Kossuth– és József Attila-díjas költővé vált Ágh István néven.
Az elemi iskolát szülőfalujában végezte. 1935 augusztusában súlyosan megbetegedett. Csontvelőgyulladás támadta meg a lábát, többször műtötték, közben idegek sérültek meg, így élete végéig járógép használatára kényszerült. Betegsége miatt az ötödik osztályt csak 1938-ban végezhette el, kitűnő eredménnyel.
Polgári iskolába Pápán járt, az első két évfolyamot magánúton, egy év alatt végezte el. Itt indította el a tehetséges fiút a festő-képzőművész pályán A. Tóth Sándor rajztanár, festőművész. Ezt követően 1941–45-ben a református kollégium kereskedelmi középiskolájában folytatta tanulmányait, majd itt érettségizett 1945-ben.
Egy évvel később, 1946 nyarán utazott Budapestre, ahol az Iparművészeti Főiskola grafikus szakán kezdte meg tanulmányait. Ekkor láttak napvilágot első versei, előbb egy diákújságban, majd 1947 decemberétől a Valóság című folyóiratban.
Bekerült Sőtér István, Kossuth-díjas író, irodalomtörténész híres Négy nemzedék című antológiájába is. 1948 nyarán a költészet mellett tette le voksát és beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karára, a magyar-szociológia-filozófia szakra, majd fél év után áttért az orosz szakra, hogy Szergej Jeszenyin orosz lírai költő műveit fordíthassa.
Elismert fiatal költőként kapott ösztöndíjat Bulgáriába, hogy megtanulja a nyelvet és fordítson. Közel két évet töltött ott és később is gyakorta visszajárt.
Szécsi Margit költőnővel 1952. augusztus 20-án kötött házasságot. 1953-ban született meg András fiuk. Eleinte albérletben laktak, gyermekük a pestlőrinci anyai nagyszülőknél nevelkedett, majd Zuglóban kaptak lakást. 1953 augusztusától 1957 februárjáig a Kisdobos szerkesztője, majd főszerkesztője volt. 1957 elején megszűnt irodalmi állása és évekig műfordításból élt. 1959-től haláláig az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd főmunkatársa volt. Három alkalommal tüntették ki József Attila-díjjal (1950, 1953, 1955), 1966-ban Kossuth-díjat kapott, műfordítói munkásságáért Botev-díjjal jutalmazták (1976). 1968-ban megkapta a Sztrugai Nemzetközi Költőfesztivál aranykoszorúját. Az 1960-as években versköteteihez illusztrációkat is készített.
A Kossuth-díjat 1966-ban vehette át. 1975 februárjától napi rendszerességgel vezetett naplót, amely 1994-ben jelent meg Krónika-töredék címmel. Ugyanebben az évben – a költő ötvenedik születésnapjára – készült Zolnay Pál filmrendező portréfilmje, melyben a két költő, Kormos István és Nagy László beszélgetett.
1978. január 29-én, influenzából lábadozva még részt vett felesége szerzői estjén. Másnap reggel szívinfarktusban elhunyt. A Farkasréti temetőben nyugszik feleségével, Szécsi Margittal.
Vasy Géza irodalomtörténész így emlékezik meg a költőről és szállóigévé vált verséről:
„Nagy László költészetéből már a hatvanas években több mondat, verssor vált szállóigévé. A Ki viszi át a szerelmet 1957 című versről kis túlzással azt állíthatjuk, hogy teljes egészében szállóigévé vált, a költő legismertebb műve lett. Mindössze 14 sorból áll, s szigorú komponálási elve, csattanószerű lezárása a klasszikus versformákhoz hasonló alkotói fegyelmet követel meg. A vers kérdő hangsúllyal indul, majd ez fordul állítóvá, a végső igazság kimondását ígérve. Az első hat kérdő mondat tartalma körülbelül így összegezhető: Ki teszi azt, amit én, a költő, ha meghalna, ha nincs költészet? A két lezáró mondat állítása pedig az: Ki, ha nem én, s a hozzám hasonlók! Vagyis a költői lét értelmére rákérdező vers válasza: a társadalomnak szüksége van a költőre és a művére.”
Ki viszi át a szerelmet (1957)
Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)