Éles hangú, politikai és történelmi távlatokat egyszerre megnyitó beszéd hangzott el a Duray Miklós emléktáblájánál tartott komáromi megemlékezésen. Somogyi Alfréd felszólalásában a második világháború utáni jogrenddel kapcsolatos tabukról, a Beneš-dekrétumok máig ható következményeiről, valamint a közelmúlt jogalkotási lépéseiről beszélt, amelyek szerinte a felvidéki magyar közösség nyílt megfélemlítését szolgálják. A beszéd nemcsak emlékezés volt, hanem egyértelmű állásfoglalás is amellett, hogy a történelmi igazságtalanságok kimondása nem lehet büntetőjogi kérdés.
A megemlékezésen elhangzott Somogyi Alfréd-beszédet az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.
Tisztelt Emlékezők!
„A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.” Ha igaza van a ma 118 éve született Wass Albertnek, akkor tájainkon nem lehet hazaszeretetről beszélni, mert minket itt nem szeretnek. Ha szeretnének, akkor ma nem egy fontos kezdeményezésre emlékeznénk, nem a hajdani komáromi nagygyűlés felemelő emlékéből próbálnánk meg kifacsarni az összetartozást éltető utolsó cseppeket is, hanem a lehető legtermészetesebb módon élnénk az 1994-ben kimondott autonómia adta lehetőségekkel. El sem tudjuk képzelni, hogyan nézne ki a felvidéki magyar közösségünk bő három évtizednyi önrendelkezési tapasztalattal a háta mögött. Ehelyett, sokan azok közül, akikkel egy hazában élünk, sót hintettek a gyógyulni nem tudó, nyílt sebeinkre és ezzel egy időben még a szánkat is beragasztották, hogy se sírni, se nyögni ne tudjunk. Hallgassunk! Nem akarok virágnyelven fogalmazni, ezért kimondom egyértelműen: a 2025. december 11-én módosított Büntetőtörvénykönyv 417f paragrafusa kimondja:
„Aki nyilvánosan tagadja vagy megkérdőjelezi a második világháború utáni békés rendet, amely a Csehszlovák Köztársaság vagy a Szlovák Nemzeti Tanács képviselő-testületeinek jogi aktusai alapján jött létre, hat hónapos szabadságvesztéssel büntetendő”.
Tisztelt Szlovák Törvényalkotók, Tisztelt Szlovák Államhatalom, Tisztelt Szlovák Hatóságok!
Amennyiben a „második világháború utáni békés rend” alatt azokat a törvényeket is értik, amelyek Edvard Beneš elnök dekrétumainak szó szerinti átírásai, amelyeket – idén lesz 80 éve, hogy – 1946. március 28-án a csehszlovák törvényhozás visszamenőleges hatállyal törvényerőre emelt, akkor azok közül a magyarokat és németeket megkülönböztető 13 jogszabály létjogosultságát én nyilvánosan tagadom, és hatályosságának értelmét megkérdőjelezem. Ha ezzel a kijelentésemmel aláástam a Szlovák Köztársaság szuverenitását, megingattam az államiság tekintélyét, azt nagyon sajnálom. Hogy biblikus legyek:
tetszettek volna bölcsek lenni, és a történelmi realitás kősziklájára építeni a házukat, nem pedig bolondként, a gyűlölködés futóhomokjára alapozni.
Egyébként meg – köztünk legyen mondva – lehettek volna karakánabbak is! Mert milyen szöveg már az, hogy „aki nyilvánosan tagadja vagy megkérdőjelezi a második világháború utáni békés rendet, amely a Csehszlovák Köztársaság vagy a Szlovák Nemzeti Tanács képviselő-testületeinek jogi aktusai alapján jött létre”? Kimondhatták volna nyíltan és egyértelműen, hogy a németek és magyarok második világháború utáni kollektív bűnössége továbbra is érvényes. Ennyi! Ha eljön a megfelelő idő, akkor újra teherautókra lehet pakolni a még itt maradottakat. Mert a ház és a föld kell, de a magyar tulajdonos zavarja a nemzetállami elképzeléseket. Nem kellett volna kertelni mindenféle háború utáni jogi aktusokról! Ugye milyen sok időt és energiát visz el az, hogy fenn kell tartani a demokrata látszatot?
Ez az elfogadott, ominózus jogszabály nemcsak a beneši időkkel való kontinuitást üzeni nekünk, hanem megerősíti azt a történelmi gyakorlatot is, hogy a szlovák állam izomból válaszol a felvidéki magyaroknak.
Mindegy, hogy demokratikus, vagy föderalista, netán kommunista a társadalmi berendezkedés. Nézzük csak!
Élt egyszer tájainkon egy nyitraújlaki illetőségű magyar főnemes, aki már a létezésével is irritálta a csehszlovák, de inkább a szlovák államhatalmat. A Tiso-féle Szlovákiában azért voltak fenntartásai a zsidótörvényekkel szemben, mert úgy gondolta: ezek meghozatalával a szlovák kormány „elismeri a jogosságát annak, hogy a többség a kisebbséget egyszerűen kiebrudalhatja”. Igaza lett. Pontosan ez történt a második világháború után! A többség kiebrudalta a kisebbség egy részét. És mi lett ezzel a magyar főnemessel? Az államhatalom elítélte, börtönbe zárta. Erőből, izomból reagált az állam.
Élt egyszer tájainkon egy losonci származású geológus is, aki – valami furcsa indíttatásból – nyíltan beszélt a 70-es és 80-as évek nagy tervéről: a magyar iskolák elszlovákosításáról. És nemcsak nyíltan beszélt róla, hanem leveleket írt, tiltakozott, megszólította az iskolákat, a magyar pedagógusokat és szülőket. Patrióta módjára, jogot védett. Miért? Azért, mert a szlovák államhatalom a tőle megszokott sunyi módon, titokban, suba alatt akarta elsorvasztani a magyar iskolahálózatot. Hogyan reagált az állam a mi geológusunk fellépésére? Erőből, izomból. Lecsapott és az államrend felforgatása vádjával börtönbe csukta.
Tisztelet néhai Esterházy János és néhai Duray Miklós emlékének!
És hogyan reagál 2025 decemberében a szlovák állam arra, hogy a németek és magyarok kitelepítését, a vagyonuk elkobzását, a kényszermunkára deportálásukat, az állami hivatalokból való elbocsátásukat, az állampolgárságtól való megfoszthatóságukat kimondó – második világháború utáni – jogszabályokat, máig sérelmezi a közösségünk? Igen: erőből és izomból reagál. Az állam már nemcsak azokra vadászik, akik felvállalják a magyar nemzeti közösség jogvédelmét, hanem mindenkire, aki egyáltalán a szájára meri venni azt, hogy van itt néhány dolog, ami nem jó.
A Beneš-dekrétumok, s az azok nyomán megszületett törvények között vannak olyanok, amelyek embertelenek. Másodrangúsítják a német és magyar nemzetiségű szlovák állampolgárokat. Az állam reakciója: aki ezt mondja, az kapjon fél év börtönt. Erő és izom.
Lépjünk egyet hátra és próbáljuk meg történelmi léptékben látni és értékelni a történteket. Az egyik oldalon azt látjuk, hogy mi – felvidéki magyarok – hazátlanul, de a szülőföldünkön, még mindig zavarjuk a nemzetállami elképzelések valóra váltását. Ez van már több mint 100 éve. S amíg még vagyunk, addig ez így is marad. Nem tehetünk róla, ez nem a mi komplexusunk. A másik oldalon meg látjuk az egyazon szándékot megtestesítő Benešt, Gottwaldot, Husákot, Clemetist és most a melléjük felsorakozott Robert Ficót, Richard Rašit és Peter Pelegrinit, hogy csak az aktuális közjogi méltóságokat említsem. Szívből gratulálok ennek az elitklubnak, amelynek megalapítója csehszlovák államfőként lett az NKVD és KGB ügynöke, vagyis hazaáruló.
Wass Alberttel kezdtem. Hadd ismételjem meg az idézetet: „A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek”. Az eddig elhangzottak nyomán fordítsuk meg a dolgot, de tartsuk meg a logikát: ezek szerint
a hazaárulás meg ott kezdődik, amikor gyűlölik egymást azok, akik egy hazában élnek. Benešnek, Husáknak ez bejött.
Kivárjuk a folytatást és addig kérünk egy kávét! Ha jól alakulnak a dolgok, akkor a kávézóban, ha meg nem jól alakulnak a dolgok, akkor vigyünk majd egymásnak egy jó feketét a beszélőre!
Köszönöm, hogy meghallgattak!
∗∗∗
Somogyi Alfréd beszéde a Duray Miklós tiszteletére emelt emléktábla koszorúzásán hangzott el 2026. január 8-án, Komáromban.
SZE/Felvidék.ma
