Tisztelt Olvasó, Isten a sorsomat úgy irányította, hogy hetvenegy esztendőm folyamán egy sor, ma már nem élő kiváló ember életébe pillanthattam bele.
Maga a mesterség, az újságírás és lapszerkesztés lehetővé tette a folyamatos ismerkedést, az interjú „alanyának” alaposabb tanulmányozását, családi környezetének megismerését.
Pályám elején különös figyelmet szenteltem a (cseh)szlovákiai magyar sportemberek bemutatásának. Számomra nyilvánvaló volt ugyanis, hogy a pártállamban főként a hazai magyar labdarúgók, kézilabdázó lányok, atléták nagy teljesítményei erősíthetik nemzettudatunkat, mert ők azok, akik országos vagy nemzetközi szinten tanúsítják: tehetségét a háttérbe szorított, gyűlölt magyar ember is képes megcsillogtatni, ha a feltételek adottak. Így történt, hogy egy sor kiváló, tájainkon született sportemberrel barátságot ápolhattam, s haláluk után is a szívemben hordozom őket.
Még a rendszerváltás előtt többször felvetettem egy kis hazai sportmúzeum létrehozásának fontosságát. Abban mindenki láthatta volna például a huszonkétszeres csehszlovák válogatott labdarúgó, a brazilok által fehér Pelének nevezett Szikora György mezét, Bugár Imre atléta világbajnokunk diszkoszát, a nyárasdi kézilabdázó lányok érmeit, a futballisták: Józsa László országos ligás gólkirály, Gőgh Kálmán és Móder József Európa-bajnokok egy-egy tárgyát, és persze a fényképeiket is.
A „bársonyos forradalom” után sem akadt senki, aki felkarolta volna az ötletet, de most, talán az utolsó pillanatban, mégiscsak lehetővé válik, hogy múltbéli kincseink egy részét bemutathassuk ebben a most megalapított szellemi múzeumban – köszönet érte Pogány Erzsébet honlapigazgatónak. (A „múzeumalapító” szándéka az, hogy olykor nemcsak csak a hazai magyar sportemberekről, hanem – például – az általam ismert Aranycsapat-játékosokról is közlünk emlékeket.)
Az érző és gondolkodó felvidéki magyar ember már kristálytisztán látja, hogy az 1920-ban Trianonban elkezdődött nemzetromboló folyamat csaknem száz esztendeje keseríti az életünket. Besugároz, mint a radioaktivitás.
A szlovákiai magyar nemzetrész atomjaira szétesetten, erősen megfogyatkozva éli mindennapjait, miközben fiataljaink jelentős része idegenben próbál meg boldogulni. Az állam kultúránk és oktatásügyünk elsorvasztására törekszik. Maholnap a második olyan nemzedék nő fel tájainkon, amely már nem láthatta futballozni azokat a hazai magyarokat, akik, ha csapattá állhattak volna össze – kemény ellenfelei lettek volna a mindenkori (cseh)szlovák nemzeti tizenegynek. A múlt ismerete nélkül nem építhető reményteljes jövő – ez bizonyos.
Kövessék hát figyelemmel szellemi múzeumunk írásait, hogy erőt meríthessenek belőle.
Sorozatunk Szikora, a fehér Pelé (1947-2005) pályafutásának és sorsának bemutatásával indul rövidesen. A vele való beszélgetések 1995-ben készültek, tíz esztendővel 58 éves korában bekövetkezett halála előtt.
Batta György, Felvidék.ma
