Ahogy már írtunk róla a Körösi Csoma Sándor-program mintájára beindult a Petőfi-program is, mely a Kárpát-medence szórvány magyarságának megerősítését kívánja segíteni. A kormányzati szórványstratégiai program keretében 8 fiatal érkezett a Felvidékre, hogy itt fejtse ki tevékenységét.
Köztük van Kocsis Dániel is, akinek nem idegen a program, hiszen előző időszakban, Prágában végezte misszióját, ott még a Kőrösi-program keretein belül. Ezúttal Kassára szólította a kötelesség, ám Felvidék sem ismeretlen számára, régi barátságok és megannyi élmény köti őt e tájhoz, de kiderült, innen származó felmenői is vannak.
– Közel két hónapja léptél munkába. Hogy érzed magad régi/új feladatkörödben?
Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, a bemutatkozásra, és külön öröm számomra, hogy ezt közvetlen hangulatban és régi kedves barátom által tehetem meg. Nagyon szeretem a Felvidéket. Minden egyes pontját imádom a Kárpát-hazának, de egyiket sem lehet összehasonlítani a másikkal. Olyan ez, mint egy szülő sem tudja rangsorolni melyik gyermekét szereti jobban. Felvidéknek megvan a maga hangulata. Azok a kialakult kapcsolatok, barátságok nélkül pedig, ami ide köt engem, nem lennék ma az, aki. 
– Mit kell tudni Kocsis Dánielről?
Kocsis Dániel egy büszke, lokálpatrióta krisztinavárosi polgár, aki vallásos, nemzeti érzelmű neveltetést kapott. Ami nem is csoda, hiszen családom számos tagja 56-os múlttal bír. Négy nagyszülőmből három a mai határon kívül született, és szüleim közül senki sem volt párttag az előző rendszerben. Édesapám már sajnos nincs közöttünk, ő a külkereskedelemben dolgozott. Édesanyám pedig nyugdíjas, aktív korában hangmérnök volt. Egy fiútestvérem van, egy multi cégnél dolgozik hosszú évek óta.
– Hogy tetszik Felvidék?
Ha röviden kell válaszolnom erre a kérésre, akkor nagyon, ha volna rá lehetőségem bővebben kifejteni, akkor oldalakon keresztül tudnám dicsérni. Az emberek kedvességét, közvetlenségét, a nyelvjárásokat, a táját és nem utolsó sorban az ízeket.
– Mire irányul pontosan a feladatod?
A Kassa és környéki magyar szervezetek munkáját kell segítenem, közülük is elsősorban a Rovás polgári társulás, mint fogadószervezet tevékenységét kell prioritásként kezelnem. Emellett a Kikelet Kassai Ifjúsági Közösség valamint a Főkonzulátus és a Csemadok munkáját igyekszem időm szerint támogatni. Kiemelten fontos számomra az egyházi vonatkozású események és a cserkészfoglalkozások segítése.
– Nem ismeretlen számodra Felvidék, hogyhogy egy budai fiatal ilyen jól kiismeri magát errefelé?
Valóban nem ismeretlen terep számomra. A fent említett rokoni szálak révén kisgyermekkorom óta járok Lévára, ahol megtapasztalhattam a felvidéki magyar sors tipikus példáját, hogy hogyan lesz egy Marossy családból (édesapám anyai felmenői) szlovák identitású rokonság. Ez kiskoromban nagy megdöbbenéssel tudatosult bennem, mára igyekszem helyén kezelni, de meg kell mondjam, ma sem igazán könnyű. Emellett sportrajongó lévén, 2008 óta járok több-kevesebb rendszerességgel a dunaszerdahelyi DAC mérkőzéseire, ami viszont pozitív példa az identitás megőrzésére. Különösen most, hogy a csapat környékén van koncepció és jövőkép. Emellett barátság fűz a Via Nova ICS számos tagjához, akikkel évek óta napi szintű a kapcsolatban állok.
– Hogy tettél szert ilyen mély barátságokra?
Otthon a cserkészet és az egyéb közösségépítő tevékenység mellett mindig is érdekelt a közélet, azon belül is az ifjúsági szféra. És mindig érdeklődtem a határon túli magyar közösségek iránt. Eljutottam a Magyar Ifjúsági Konferenciára, és a konferencián kapcsolatba kerültem szinte valamennyi határon túli magyar ifjúsági szervezettel. Köztük a felvidékiekkel is.
– Prágában nagyon jó véleménnyel voltak az ottani munkádról, mik a terveid Kassán?
Prágában a fogadószervezetem a Cseh és Morvaországi Magyarok Szövetsége volt. Elsősorban az ő napi szintű munkájukat kellett segítenem, emellett programokat szerveztem, és próbáltam összhangba hozni a CSMMSZ és a prágai magyar diákokat 
tömörítő Ady Endre Diákkör tevékenységét. Szerencsére nem volt nehéz dolgom, hiszen az akarat így is meg volt az emberekben. Kassán a terveim hasonlóak, de sokszor sok helyen elmondtam, hogy először is meg kell tapasztalni a helyi viszonyokat, és csak utána lehet belevágni a munkába. Az elmúlt évekbeli határon túli munkáim során azt tapasztaltam, hogy a helyi magyar közösségek érzékenyek az önállóságukra, és nagyon nem szeretik, ha valaki kívülállóként megjelenik (különösen a fővárosból), és azt gondolja, hogy megváltja a világot. Ezt szem előtt tartva az első hetek hónapok az ismerkedésé és a beilleszkedéssé kell legyen, és csak ezután szabad belevágni a tényleges munkába. Kassa kapcsán hadd említsek egy személyes kötődést. Gyermekkorom óta Márai rajongónak vallom magam, amit megerősít, hogy szűkebb hazám, a Krisztinavárosban volt 20 évig a nagy író otthona, sőt egy évet ugyanazon gimnáziumba is jártunk. Nagyon nagy megtiszteltetés az ő szülővárosába költözni.
– Félig-meddig kívülállóként hogy látod az itteni magyarság sorsát? Mi Felvidék jövője?
Nehéz kérdés. Természetesen nem kerülheti el figyelmünket a népszámlálás szomorú eredménye, a fiatalok identitásválsága és a magyar választók passzivitása. De én mindig pozitív ember voltam, és inkább előre tekintek. Ami szerintem nagyon fontos, az egy erős Magyarország, amire fel tudnak nézni, és büszkék tudnak lenni az itteniek. Ezenkívül nagyon hiányzik a sikerélmény. Gondolhatunk itt a régió gazdasági eredményeire, a dél-szlovákiai fejlesztésekre, de idesorolhatjuk bátran a sportot is. Nagyon fontos bástyája lehet az identitás megőrzésnek a DAC, ami rendre több ezer néző előtt játszik, és a csapatot magénak érzi, a csallóközi magyarságon kívül a Garam mentén át egészen az Ung vidék is. Ezt tapasztalatból mondom. Még Prágából is jártunk a mérkőzésekre. Ha a csapat hosszú távon sikeres tudna lenni, akkor lehetne egy olyan példakép, mint a Katalánoknak a Barcelona, vagy a baszkoknak a Bilbao. Elég, ha párhuzamként felhozzuk az Honvédra épülő Aranycsapatot, mely az egész világ magyarságának erőt és büszkeséget kölcsönzött. Sport, kultúra vagy szórakozás szintjén a hangsúly a közösségépítésen van. Ha olyan rendezvények valósulnak meg, amik ezt a célt szolgálják, akkor van jövője a Felvidéknek (gondoljunk csak a székelyekre, akik gyakorlatilag mindenhez így állnak hozzá), azt látjuk, hogy a széthúzás, megosztottság mit eredményez. Hogy egy itteni klasszikust, Tompát idézzem: „Mint oldott kéve, széthull nemzetünk…” Ezért különösen fontos, hogy egy egységes koncepció mentén ki legyen jelölve az irány.
– Mi a terved, esetleg hosszabb távon is maradsz, vagy visszacsábít a nemzet fővárosa, esetleg a Kárpát-medence más pontjain is vannak még terveid?
Őszinte leszek, aki ismer, az tudja, hogy a mindenem a Kárpát-medence, és annyi időt szeretnék eltölteni Erdélytől Felvidékig, amennyit csak tudok. De ugyanakkor lokálpatrióta budai emberként otthon is vannak kötelességeim, és terveim, mind szakmai, mind magánéleti szinten. Ha a Jó Isten is megsegít, jövőre nagy dolgok elé nézek.
Csonka Ákos, Felvidék.ma
