A Minorma 2014-ben is ezt az alapgondolatot követve végezte tevékenységét,
Archívum – jegyzet – kommentár
-
-
Archívum - jegyzet - kommentár
Jegyzetek a Morda aljáról – Kissé csapongó napló VII.: Egy karácsonyi kép
Karácsony közeledtével az embert, egy koron túl, lerohanják az emlékek, kiváltképp, ha még fényképalbum is van hozzá, amit ma már, lévén a számítógép sosem felejtő memóriadobozában, még lapozgatni …
-
Szesztay Ádám nemrég kinevezett kassai főkonzul december 16-ára váratlanul meghívott a főkonzulátusra. Természetesen elmentem, hiszen régi kedves ismerőseim közé tartozik.
-
Magyarország Kassai Főkonzulátusának új főkonzulja Szesztay Ádám, aki a hivatal vezetését december 8-án vette át. Hivatalos bemutatkozását 2015. január elején fogja megtartani.
-
Puss Sándor, jezsuita szerzetest az általa vezetett a Jóindulat – Dobroprajnosť polgári társulás adventi időszakban végzett tevékenységéről kérdeztük.
-
Év végével lezárul a Sustain szlovák-magyar határ menti projekt, amelynek keretében 450 ezer euró uniós forrásból két tanulmányt készítettek a fenntartható építészetről – mondta Drescher László projektvezető az …
-
November végén került sor a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának éves konferenciájára Nagymegyeren. A rendezvénnyel az volt a szándékunk, hogy rávilágítsunk több aktuális problémára, de több olyan felvetés is elhangzott, …
-
Archívum - jegyzet - kommentár
Radičová: Nem a családról, hanem a házasságról és az oktatásügyről szól a népszavazás
A Szövetség a Családért által kezdeményezett népszavazás Iveta Radičová volt szlovák kormányfő asszony szerint nem a családról, nem is a regisztrált partnerkapcsolatokról, hanem a házasságról és az oktatásügyről …
-
A Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében december 13-án adták át a Magyar Örökség-díjakat. Az egyik díjazott, Pósa Lajos költő, szerkesztő volt, aki a magyar gyermekirodalom terén alkotott maradandót, ezzel …
-
Lehet, hogy a politikai tél mégsem lesz olyan hideg, mint ahogy az pillanatnyilag tűnik. Daniel Lipšic, a NOVA elnöke ugyanis szeretne aláfűteni a pártkatlanoknak.