Az esemény idén is, a Kárpát-medencei magyarságkutatás fókuszából adódóan, a társadalomtudományok minden területéről gyűjtötte egybe a szakembereket.
Nemzetstratégiai Kutatóintézet
-
-
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) már megalakulásakor, 2013-ban kezdeményezte a Magyarországnak járó uniós fejlesztési forrásoknak a nemzetegyesítés szolgálatába állítását. Ennek a fejlesztési innovációnak az eredményeket összegző és jövőbe tekintő …
-
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a külhoni magyar pedagógusszövetségek közös nyilatkozatot írtak alá a külhoni magyarság lehetséges oktatásfejlesztési irányairól a Hajdúszoboszlón tartott XXI. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián, melyen a …
-
A projekthez kapcsolódó kutatás célja, hogy a tudományosság megtartása mellett egy hasznos körképet nyújtson elsősorban a nemek közötti esélyteremtő stratégiákról, esélyegyenlőséghez kapcsolódó szociális témakörű fejlesztésekről, majd pedig ajánlásokat …
-
Művelő
Felmérés: A bihari és a gömöri tárgyalkotó népművészeti szokások, hagyományok összehasonlítása
A Nemzetstratégiai Kutatóintézeta magyarországi és partiumi Bihar megye, valamint Gömör és térsége népművészetének összehasonlítása tárgyában végez kutatást a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület megbízásából, mely a közös kulturális …
-
Kárpát-medencei interdiszciplináris kutatások egyik fontos hozadéka lehet, hogy a nemzetközi kutatói szcéna számára tematizálni tudják azokat a kutatási kérdéseket és eredményeket, amelyek lényegesek a Kárpát-medencei magyarság élete és …
-
A panelbeszélgetésen a jelenlévők értékelték az NSKI célkitűzéseinek az eredményességét, a 2014-2020-as ciklusban tagállami uniós fejlesztési keretből megvalósított Kárpát-medencei kitekintésű projektek tapasztalatait.
-
Fodor Péter csallóközi természetfotós munkáiból nyílt kiállítás a Kárpát-haza Galériában június 12-én. A tárlat megnyitó rendezvényén beszédet mondott Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, valamint Haris László fotóművész, …
-
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet június 12-én, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezi meg Fodor Péter csallóközi természetfotós kiállításának a megnyitóját a budapesti Forrás Galéria épületében. Köszöntőt mond Szász Jenő, a …
-
IV. Kós Károly Szülőföldkutató és Honismereti Tábort szerveznek 40 fiatal részére. Időpont: 2019. augusztus 31. – szeptember 7. Deságtelep, Zeteváralja (Székelyföld) Téged várunk… ◦ a Kárpát-medence és a …