53
Ki hitte volna, hogy kicsiny nemzetállamunk kicsiny nemzetének kicsiny nyelvecskéje egyszer ilyen felkapott lesz. Bírja most már külügyminiszter és volt pénzügyminiszter egyaránt – mindenki legnagyobb örömére és megnyugvására.
Ki hitte volna, hogy kicsiny nemzetállamunk kicsiny nemzetének kicsiny nyelvecskéje egyszer ilyen felkapott lesz. Bírja most már külügyminiszter és volt pénzügyminiszter egyaránt – mindenki legnagyobb örömére és megnyugvására.
Mint ismeretes, a magyar diplomácia konfliktusvállalással aligha gyanúsítható feje, Balázs Péter folyó hó 3-án, az új Ipoly-híd alapkőletételénél szlovákul szólott az egybegyűltekhez. Hogy ezek a hídépítők manapság milyen identitászavaros személyiségek…
Mindenesetre az eseményt a „hivatalos média” természetesen csodálatos gesztusként tálalta, mindenki a könnyekig meg volt hatva oda és vissza. Aztán mindenki szépen hazament a maga hivatalába és ott folytatta a munkáját, ahol abbahagyta. Lajcák kolléga ugyanúgy mentegeti a menthetetlent, mint azelőtt, miközben a kormánynak esze ágában sincs akár csak egy mondatot is változtatni a nyelvtörvényen. Azon a nyelvtörvényen, amely rég nem látott mértékben elmérgesítette a viszonyt magyarok és szlovákok között, s amelyre gyógyírként a magyar külügyminiszter egy ilyen olcsó gesztuspolitikánál nem tud jobbat kitalálni.
Legyünk jóindulatúak, ne vitassuk a jó szándékot. Ez azonban egy diplomácia vezetéséhez igencsak kevés, főleg, ha a másik térfélen játszók magasról tesznek a jóhiszemre, tisztességre, jó szándékra és nemtelen eszközökkel harcolnak. Ez egy. A másik, hogy a kétnyelvűség szép dolog, valóban szívet melengető érzés lenne, ha kormányfőink felváltva egymás nyelvén baráti hagnemben tárgyalnák meg országaink ügyeit. De nem lehetne ezt azzal kezdeni, hogy felvidéki magyar képviselőink – saját szülőföldjükön – magyarul szólalhatnának fel a pozsonyi törvényhozásban? A kérdés naiv és ostoba, legalább annyira, mint az, hogy magyar vezető politikusok ilyen gesztusokkal próbálkoznak.
S a legújabb történet, amely a címadójává is vált e rövid eszmefuttatásnak, a csomagról elnevezett pénzügyminiszter, Bokros Lajos felszólalása. Mint ismeretes, ő az EP előtt szólalt fel szlovákul – ráadásul Európa egyik legszebb nyelvének nevezte azt. No ha így van, akkor az mindjárt megmagyarázza a nyelvtörvényt, a szépséget ugyanis óvni kell (pláne, mert mulandó…).
De megint legyünk jóindulatúak s higgyük azt, hogy Bokros képviselő úr csak ironizált. Ha így tett, akkor van hozzá érzéke, mert a kontinens egyik legszegényebb nyelvét a legszebbnek nevezni legalább akkora túlzás, mint Bokros Lajos személyében minden idők legnépszerűbb pénzügyminiszterét tisztelni.
Mindenesetre abban teljesen biztos vagyok, hogy efféle olcsó gesztusokkal senki sem fogja meghatni a szlovák felet. De még csak az EP-beli felszólalásokkal sem – félreértés ne essék, tisztelet azoknak, akik kiállnak ügyünk mellett! – a nyelvtörvény ettől még egészen bizonyosan változatlan tartalommal hatályban marad. Szankciók nélkül itt nem lesz eredmény, változás, márpedig ilyesmire az EU-nak nincs semmiféle jogalapja. Úgyhogy a labda ezek szerint a magyar külügy térfelén pattog, ideje lenne jó nagyot belerúgni…
Mindenesetre az eseményt a „hivatalos média” természetesen csodálatos gesztusként tálalta, mindenki a könnyekig meg volt hatva oda és vissza. Aztán mindenki szépen hazament a maga hivatalába és ott folytatta a munkáját, ahol abbahagyta. Lajcák kolléga ugyanúgy mentegeti a menthetetlent, mint azelőtt, miközben a kormánynak esze ágában sincs akár csak egy mondatot is változtatni a nyelvtörvényen. Azon a nyelvtörvényen, amely rég nem látott mértékben elmérgesítette a viszonyt magyarok és szlovákok között, s amelyre gyógyírként a magyar külügyminiszter egy ilyen olcsó gesztuspolitikánál nem tud jobbat kitalálni.
Legyünk jóindulatúak, ne vitassuk a jó szándékot. Ez azonban egy diplomácia vezetéséhez igencsak kevés, főleg, ha a másik térfélen játszók magasról tesznek a jóhiszemre, tisztességre, jó szándékra és nemtelen eszközökkel harcolnak. Ez egy. A másik, hogy a kétnyelvűség szép dolog, valóban szívet melengető érzés lenne, ha kormányfőink felváltva egymás nyelvén baráti hagnemben tárgyalnák meg országaink ügyeit. De nem lehetne ezt azzal kezdeni, hogy felvidéki magyar képviselőink – saját szülőföldjükön – magyarul szólalhatnának fel a pozsonyi törvényhozásban? A kérdés naiv és ostoba, legalább annyira, mint az, hogy magyar vezető politikusok ilyen gesztusokkal próbálkoznak.
S a legújabb történet, amely a címadójává is vált e rövid eszmefuttatásnak, a csomagról elnevezett pénzügyminiszter, Bokros Lajos felszólalása. Mint ismeretes, ő az EP előtt szólalt fel szlovákul – ráadásul Európa egyik legszebb nyelvének nevezte azt. No ha így van, akkor az mindjárt megmagyarázza a nyelvtörvényt, a szépséget ugyanis óvni kell (pláne, mert mulandó…).
De megint legyünk jóindulatúak s higgyük azt, hogy Bokros képviselő úr csak ironizált. Ha így tett, akkor van hozzá érzéke, mert a kontinens egyik legszegényebb nyelvét a legszebbnek nevezni legalább akkora túlzás, mint Bokros Lajos személyében minden idők legnépszerűbb pénzügyminiszterét tisztelni.
Mindenesetre abban teljesen biztos vagyok, hogy efféle olcsó gesztusokkal senki sem fogja meghatni a szlovák felet. De még csak az EP-beli felszólalásokkal sem – félreértés ne essék, tisztelet azoknak, akik kiállnak ügyünk mellett! – a nyelvtörvény ettől még egészen bizonyosan változatlan tartalommal hatályban marad. Szankciók nélkül itt nem lesz eredmény, változás, márpedig ilyesmire az EU-nak nincs semmiféle jogalapja. Úgyhogy a labda ezek szerint a magyar külügy térfelén pattog, ideje lenne jó nagyot belerúgni…
Szűcs Dániel
