Március elsején lép hatályba a módosított államnyelvtörvény. Legfontosabb változása, hogy azokat, akik a jogszabály ellen vétenek, már nem 100-5000, hanem „csak” 50-2500 euróra büntethetik.
Ahogy a kormánykoalíció hangoztatja: magánember ilyen büntetést nem kaphat. Ám a puding próbája az evés, mert a jogszabályból csak az olvasható ki, hogy az általános, közérdekű tartalmat nyilvánosságra hozó közleményeket államnyelven is kötelező kiírni, illetve hogy a személyek vagy vagyonuk biztonságát, épségét, egészségét és életét veszélyeztető figyelmeztetéseket is kötelező szlovákul kifüggeszteni. Ez a magánemberre is vonatkozik – büntetés terhe alatt.
A jogszabály decemberi jóváhagyását követően jogi elemzések (SZMK) mondták ki, hogy ez a törvénycikk magánemberekre, természetes személyekre is vonatkozik. S ahogyan annak idején elég volt egyetlen túlérzékeny szlovák ember a zoboralji nyelvszigeten a Csemadok kálazi amatőr színjátszóinak meghurcolásához, most is elég lehet egy rossz szomszéd, hogy feljelentést kapjon a hatóság, mert valaki nem írta ki a kapujára, hogy „Pozor, zlý pes”, azaz „Vigyázat, a kutyám harapós”…
Persze van ennek az életveszélyt hordozó feliratozásnak egy tükörmása is. Azokon a településeken, ahol a nem szlovák lakosság részaránya meghaladja a 20 százalékot, a kisebbség nyelvén is ki kellene írni a figyelmeztetéseket. A közművek fenntartónak például, hogy a villamos, a gázvezeték életveszélyt jelenthet, nem szabad hozzányúlni, nyílt lánggal manipulálni a közelében, meg Dél-Szlovákia szerte a benzinkutakon is ki kéne függeszteni magyarul legalább a biztonsági jellegű tiltó közleményeket.
A pénzbírság réme márciustól nem kísérti majd a postai alkalmazottakat és kézbesítőket, ha ügyfeleikkel nem szlovákul beszélnek, az orvosokat és egészségügyi dolgozókat sem, bár ettől még nem lesz páciensi jog, hogy anyanyelvén beszéljen gyógyítójával az ember. Csak lehetőség marad, ha lesz rá fogadókészség a rendelőben vagy a kórházban.
Ahogyan – büntetésmentes – lehetőség marad az is, hogy az önkormányzatok – ahol a kisebbségi lakosság számaránya meghaladja a 20 százalékot – a kötelező szlovák mellett magyar/ruszin/ukrán/német/roma nyelven is tájékoztassanak döntéseikről, kiírják a pályázataikat, elkészítsék az űrlapjaikat, intézzék az ügyes-bajos dolgokat, vezessék a település krónikáját, üzemeltessék a falu vagy város honlapját, persze: ha lesz rá pénzük és személyi kapacitásuk. Ezt ugyanis sem az államnyelvtörvény, sem a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény nem rendel hozzá az elvben lefektetett joghoz.
Sőt: az önkormányzati képviselőtestület ülése is folyhat más, mint szlovák nyelven, ha ahhoz az összes jelenlévő egyhangúlag hozzájárul. S ezért sem jár büntetés majd a jövőben. A kisebbségi nyelvhasználati törvény rendelkezései szerint ma is felszólalhatnának – 20 százalék feletti helyeken – anyanyelvükön a kisebbségiek, de ahhoz szinkrontolmácsolás kellene. Az pedig olyan drága, hogy egyetlen önkormányzati kasszának sem futja rá. Mert a törvény ehhez sem rendel finanszírozási forrást. Leginkább ezen bukik meg a kisebbségi nyelvhasználat gyakorlati alkalmazása.
És ez a törvényhozói filozófia visszaköszön az akárhányszor módosított államnyelvtörvényben is. Ebben a legutóbbiban például még a Fico-kormány lehetővé tette, hogy a kisebbségek anyanyelvén oktató intézmények a tanítás nyelvén is vezethessenek írásos dokumentációt, de úgy adta meg ezt a lehetőséget, hogy mellé kötelezővé tette minden ilyen dokumentum – még a tanóra-vázlat – szlovák nyelvű elkészítését is, pénzt természetesen nem rendelt hozzá. S ezen a téren nincs változás, állítólag majd az oktatásügyi miniszter később változtat az előíráson, mert ez az ő asztala.
Ami hatalmas változás: már nem írja elő a törvény, hogy első helyen s legalább akkora vagy nagyobb betűvel a szlovák nyelvű feliratnak kell szerepelnie hirdetményeken, plakátokon, emlékműveken és műemlékeken. Sőt, az utóbbiak szövegét sem kell minisztériumi jóváhagyásra felterjeszteni. De az új emlékműveken, emléktáblákon kötelezően szerepelnie kell a szlovák nyelvű szövegnek.
A törvény lelke hát mit sem változott. Hiába terjesztette elő októberben az EBESZ kisebbségi főbiztosa a javaslatait további, a mostani kormánykoalíció szándékait meghaladó módosítások törvénybe foglalására, a Radičová-kormánynál is süket fülekre talált. Ahogyan az Európa Tanács mostani értékelése és felszólítása is pusztába kiáltott szó maradt, pedig arra figyelmeztetett: a büntetések meghagyásával Szlovákia az önszántából aláírt kisebbségi keretegyezményt is megsérti, s még a 2006-os status quót sem állítja vissza.
Ahogy Marek Maďarič korábbi kulturális miniszter fogalmazott a héten az államnyelvtörvény újratárgyalási vitájában: kizárólagos belügy Pozsony számára, hogyan védi az ország nemzeti nyelvét, ebbe nincs joga senkinek belebeszélni. Ezzel a jelenlegi kormánykoalíció is mélységesen egyetért, s nem csinál gondot még abból sem, hogy a koalíció programtéziseiben a büntetések eltörlését ígérte. Teheti. Biztos lehet abban, hogy e miatt egyetlen politikai erő sem fog az EBESZ-hez, az ET-hez vagy az EU-hoz fordulni. Különösen most, hogy az államfői vétót megtörő újbóli szavazáson mind a kilenc magyar nemzetiségű képviselő (Most-Híd – 8, SaS – 1) is igent mondott rá.
Most már ráadásul annak tudatában mondtak újra igent, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény nagy füsttel beharangozott módosításából nem lesz semmi, hisz kiderült: csak a Most-Híd és Rudolf Chmel támogatná. Nem lehet hát arra készülődni, hogy belátható időn belül a kisebbségi nyelvhasználati jogoknak kötelező jogi ereje lesz ugyanúgy, mint az államnyelvtörvény rendelkezéseinek. Ez a felbillent egyensúly pedig csak a közel egy évszázados gyakorlat folytatása. Nyelvirtás finom eszközökkel.
Felvidék Ma, ngyr
