Mint derült égből a villámcsapás, úgy jött múlt héten a behívó a mai (május 4.) testületi ülésre. A Felvidék – Székelyföld meccs után viszont nehéz volt visszaesni a dolgos hétköznapokba. Ez pár kollégámnak nem is sikerült; bár erősem kétlem, hogy egyeseket a felvidéki siker mámora tartotta távol az üléstől. Inkább talán a hosszú hétvégék sora… Mindenestre megfogyva bár, de törve nem, határozatképesek voltunk.
A testületi ülésnek egy fő témája volt – az érsekújvári lovarda jelene és jövője. A sors fintora talán, hogy épp a minap néztem meg sokadszor Koltai Róbert – „Sose halunk meg” című filmjét. Így a lovak-lóversenyek témában otthon éreztem magam. Na de vissza a lovardához. Az első feljegyzések a lovardáról az 1870-es évekből valók. Legutoljára viszont azzal került a hírekbe, hogy tűz ütött ki benne. A szebb napokat is megélt épület sorsának kérdése már több mint tíz éve válaszra vár. Ma talán sikerült elindulni a megoldás felé.
A nagy kérdés így hangzott: Belevágni–e a felújításba vagy sem? A válasz egyöntetű igennek tűnik, ám vannak hátulütői. A lovarda felújítására ugyanis egy (kerekítve) két millió eurós EU-s pályázat lett elnyerve és odaítélve. Átadási határidőnek viszont 2015 decembere van meghatározva – idestova 8 hónap. Amennyiben nem sikerül tartani ezt a határidőt, a városnak saját forrásból (ami nincs) kellene kifizetni a kétmilliót. A másik oldalon, ha nem megyünk bele, akkor úszott a projekt és ezzel a lovarda is. A kétmillió eurós kérdésre végül 18 igen szavazat érkezett. Tehát belevágtunk a rizikóba, miután a kivitelező cég biztosított bennünket arról, hogy decemberig végezni fog a felújítással. Mindenestre szerződésbe kellene foglalni erre némi garanciát, mert a kétmillió sorsa most már a kivitelező cég kezében lesz.
Tehát ahelyett, hogy lemondjunk városunk ritkaságszámba menő régi épületeinek egyikéről, bevállaltuk annak felújítását. Bár úgy tűnik, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültünk, én bizakodó vagyok. Véleményem szerint a mai technikával 8 hónap alatt megoldható ez a feladat. A lovarda így a továbbiakban kereskedelmi és kulturális célokra szolgálhat. Lovakat már sajnos nem fogunk benne látni.
Decemberre tehát megtettem a fogadószelvényem. Remélem, hogy a pályázati futam végen felkiálthatunk, mint az említett film végén tette azt Imi: Gyuszi bácsi, Gyuszi bácsi győztünk! (Ugye nem csak nekem cseng a fülemben a második bekezdés elejétől Presser Gábor – Nagy utazás című száma?!)
Mindezekhez jó egészséget kívánok!
JUDr. Nagy Dávid, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53129,52218,52084,51621,45489,44171″}
