1968.VII.15.
Lassan elfelejtem, mikor is írtam, csak a leveled emlékeztet. Olyan a tolongás körülöttem – egymás után érkeznek a látogatók, a vendégek, – hogy nem jutok semmihez. Utána pedig fáradt vagyok.
Legutóbb Czine Mihály budapesti egyetemi tanár járt itt, aki tavaly, a hetvenesemre a legszebb köszöntőt írta. A családjával jött el. Két nappal ezelőtt ötven pedagógus, hazai magyarszakos tanárok voltak itt, akiknek Kassán egy tanfolyam keretében magyarországi egyetemi tanárok tartottak előadásokat, Stószon pedig én. Volt persze, fényképeszkedés is.
Ma kellett volna jönnie Fodor Andrásnak, a költőnek, Budapestről, egy holland barátjával, autóval, de a hollandus nem kapott csehszlovák vízumot, ezért most Budapesten próbálkoznak, hátha ott könnyebben megy. Ezért augusztusra halasztották az utat. Augusztusra is vannak már jelentkezők, sőt, szeptemberre is.
Zajlik az élet körülöttem, de a nagyvilágban és a mi közvetlen közelünkben is. Az idegeimre és a szívemre hatnak az események. Képtelen vagyok dolgozni.
1969.II.26.
Kissé késett a leveled, már azt hittem, valami baj van. Nálam jelenleg nincs panasz, de nagyon félek a megfázástól, mert az sokat árthatna a szívem, a torkom és a fülem miatt. Szedem a vitaminokat és mindennap megeszek egy narancsot.
A Fábry-estet március tizedikére tervezik. Csak ne legyek beteg. Budapestről Kovács Győző irodalomtörténész tart majd előadást és eljön Ortutay Gyula és Radnóti Miklósné.
1969.III.16.
Bizonyára kíváncsi vagy, hogy a nagy kassai kiruccanás után hogy vagyok? Ha nem bajlódtam volna a torkommal, talán nem is lenne semmi baj. De így, a húsz perces hangosan olvasott beszédem és a vacsora utáni magyarnóta danászás következtében, meg az egy-két pohár bortól – berekedtem. Két napig nem volt hangom.
1969.VI.3.
Csak röviden: nem tudok magamhoz jönni. Lényegében nem sok változott,, legfeljebb az, hogy jó étvággyal eszem, mert nagyon lefogytam, de a közérzetem majdnem olyan, mint a kórházban volt. És nagyon fázom, hiába van befűtve.
De a szív! Mintha egy idegen szív lenne bennem. Kísértetiesen más az üteme, mindene más, nem tudok hozzászokni, s ez zavar, megijeszt. És még mindig nagyon gyenge vagyok. Az előszoba ajtaja be van csukva, ne fáraszthassanak a látogatók.
A hirtelen kórházi elbocsájtás. Berziviczy János dühöngött, amikor megtudta, hogy M. haza küld, és csak a kérésemre állt el tőle, hogy botrányt csapjon.
Elég! Nem megy tovább a levélírás!
1970.V.6.
Borzasztó fáradt vagyok. Ez egy nehéz hét volt. Pénteken egész délután egy pesti egyetemi tanár, (történelem, szlovák-magyar kapcsolatok) Arató Endre járt itt nyolc rozsnyói kísérővel. Hétfőtől a Magyar Rádió szerkesztőjét, Dorogi Zsigmondot vártam, de csak kedden délelőtt érkezett „munka megbeszélésre” csinos kísérővel, aki a magnót kezeli. Közben hétfőn délután a stószi csendőr jött bejelenteni, hogy kedden a magyar kultuszminiszter, „Ilkupál” (így volt leírva) keres fel. Ilku csak délután jött meg, itt volt vagy két órát. Nagyon hívott Budapestre, és hogy villában lakhatok a Balatonnál, autót kapok söffőrrel, stb. Persze, nem nagyon biztattam. Ma délelőtt aztán újra jöttek Dorogiék, és egészen kettőig „dolgoztak”. Én vagy harminc-negyven percet beszéltem, a többit – idézeteket a könyveimből – színészek fogják beolvasni. Az adás kb. egy órás lesz, de valószínűleg csak az uborkaszezon után, szeptemberben adják le.
1970.V.20.
(Ez a levél tíz nappal az író halála előtt íródott.)
Vártalak szombaton, még világos pulóvert is vettem, mert te így szeretted, de hiába, csak nem jöttél. Vasárnap már azt szerettem volna, ha nem jössz, mert megint ágynak dőltem, s csak Zelmától tudtam meg, aki bekiabált az ablakon, hogy miért nem jössz. (Ha nem vagyok jól, be vagyok csukva.) A várás izgalma már kétszer okozott rohamot, és épp a TV és egy iskolai osztály esetében.
51 napig nem volt rohamom, de aztán a múlt héten egyszerre három is. Pedig már úgy örültem, hogy rendes kerékvágásba lendültem. Egy év után a prosztata zavarok ismét jelentkeznek. Riadalom: mi lesz? Tegnap már megkaptam az első injekciót. Használ majd?
Még jó, hogy megírtam végre, még az elmúlt héten, az előszót az új könyvemhez, mert ismét képtelen vagyok a munkára összpontosítani.(Az utolsó rész következik.)
Batta György, Felvidék.ma
Fotó: Kolár Péter gyűjteményéből
{iarelatednews articleid=”56318,56088,56087″}
