„Múlt év áprilisában tartalmas és ígéretes kisebbségvédelmi konferenciára került sor az Európai Parlamentben, a néppárti frakció szervezésében. Mi, Magyarországon kívül élő magyarok különösképpen annak örvendtünk, hogy végre az Európai Néppárt is hangsúlyosan felvállalja az őshonos nemzeti kisebbségek ügyét, mely általában véve háttérbe szorul az uniós politikában. Pedig ez a kérdéskör akár egyik politikai prioritása is lehetne az Uniónak, hiszen a hagyományos kisebbségek mintegy 9–10%-át teszik ki lakosságának, 40–50 milliós lélekszámuk pedig körülbelül kétszerese a migránsok számának. Ennek megfelelően, a konferencia záródokumentumának számító hivatalos levélben fejeztük ki igényünket aziránt, hogy az Európai Néppárt egy uniós kerettörvényt kezdeményezzen az őshonos nemzeti kisebbségek védelmében. (…)
Meggyőződésünk ugyanis, hogy a diszkrimináció tilalmának minimalista európai elve, illetve »a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek« egyéni emberi jogainak a védelme csak felületi kezelését jelenti a kisebbségek valós problémáinak, és legfeljebb lassítani képes rohamos identitásvesztésüket és drámai pusztulásukat. Megítélésünk szerint a »politikai korrektség« kalodájába szorított, liberális individuális jogfelfogás nem hozhat megoldást nemzeti/etnikai kisebbségeink létbevágó kérdéseire, hanem egyedül a kollektív jogok, a közösségi önrendelkezés jelenthet kiutat számukra. (…)
Magyar vonatkozásban a közösségi kisebbségvédelem kérdése – ha lehet – még égetőbb, hiszen az Európai Unió legnépesebb, féltucatnyi országban szétszóródott nemzeti kisebbségről van szó. Közel száz éve tartó kisebbségi állapotunk mára oda vezetett, hogy rövidebb vagy hosszabb távon egyes, Magyarországgal határos országokban már a puszta létünk is veszélyben forog. (…)
Ezzel együtt Szlovákiában, Szerbiában és Ukrajnában – hogy csak a legnépesebb közösségeinket említsem – a helyzet hasonlóképpen katasztrofális. Hogyha valamely gyökeres fordulat nem áll be, belátható időn belül a Kárpát-medence országainak kivesző etnikai kisebbségei sorába kerül a magyar.
Bizton állíthatjuk, hogy terhes múltunk és a jelenben is tovább tartó, kedvezőtlen nemzeti-etnikai folyamatok következményeképpen fennálló, válságos helyzetünk orvoslására és megoldására csakis az Andreas Gross-féle autonómiaalapú konfliktuskezelés mutatkozik alkalmasnak és nyújthat számunkra reális esélyt.
Úgy tűnik, hogy az EU-ba igyekvő Szerbiában valós politikai szándék mutatkozik a kisebbségi autonómia biztosítására. Szomorú és sajnálatos azonban az, hogy EU-tagállami voltuk ellenére Románia és Szlovákia számára továbbra is »vörös posztó« a magyar kisebbségi önrendelkezés…”
Tőkés László: Autonómia és stabilitás – magyar szemszögből (Forrás: Tőkés László honlapja)
