A VERITAS Történetkutató Intézet, az Országgyűlés Hivatala és a Magyar Történelmi Társulat által tartott emlékkonferencián köszöntőt mondott Áder János köztársasági elnök.
„Mintha az égből szállt volna alá.” Több mint 500 éve annak, hogy valaki ilyen áhítatos szavakkal írt a Szent Koronáról – kezdte beszédét Áder János. – Pedig nem volt sem magyar, sem olyan ember, aki az érzelmeket előbbre helyezné az értelemnél. A humanista történetíró, Antonio Bonfini, Itália szülötte, egy kívülálló, akit Magyarországra vetett a sors, s aki Mátyás királytól kapta a megbízást, hogy írja meg a magyarok krónikáját. Bonfini megírta, hogy
Mátyás milyen küzdelmet folytatott a korona visszaszerzéséért, mert anélkül senki nem nevezhető királynak, anélkül törvényesen uralkodni nem lehet. 23 év után érkezett magyar földre a Szent Korona.
Sopronban három napra közszemlére tették, az emberek ujjongva ünnepelték.
A magyar korona több mint egy ötvösművészeti elem
A magyar hagyományban nagyon régi a meggyőződés, hogy a Szent Korona több mint egy ötvösművészeti remek: jogforrás, jelkép, ereklye. Szerepe jóval nagyobb, mint pusztán a tárgy története születésétől a Parlament kupolaterméig. A magyar koronának megannyi válságban, trónviszályban, háborús kataklizmában réges-régen el kellett volna pusztulnia, ahogyan elvesztek nagy és erős nemzetek koronaékszerei. Európa egyik legrégebbi felségjelvénye azonban megmaradt.
Szakály Sándor felkérte Áder Jánost az első beszéd megtartására (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
Harcoltak érte, ellopták, menekítették, váltságdíjat fizettek érte, elásták, keresték és nem találták, kiváltották és hazahozták. Magyarok és más nemzetek fiai is őrizték, tisztelték, vagy bántak vele méltatlanul. Megjárta a bécsi és a prágai kincstárat, de a föld mélyét is egy Orsova melletti ártéri füzesben. Volt katonai benzines hordóban, az ausztriai Mattsee mocsarában, s az Egyesült Államok aranykészletével a Fort Knox szigorúan őrzött páncéltermében.
Utazott hajón, hintón, szekéren és az amerikai légierő különgépén. A Tanácsköztársaság idején pedig az is felmerült, hogy a Szent Koronát barbár módon beolvasszák.
Csodával határos módon mégis megmaradt. A tudomány józan érveit is figyelembe véve sem túlzás azt állítani, hogy a Szent Korona megmaradása valóságos csoda.
Az egyik legszebb csodánk, hogy a dicsőséges és kevésbé dicsőséges időkben is társunk maradt. Velünk hordozza a századok minden búját és örömét, minden megpróbáltatását és újrakezdését.
Kossuth azt mondta, hogy a korona nem a királyé, hanem a nemzet tulajdona. Mi pedig hozzátesszük, hogy ebben áll pótolhatatlansága. Egy térben és időben kiterjedt népesség összetartozásának jelképe, államiságunk szimbóluma.
Nemcsak tárgy, de eszme is. Abroncsa közös sorsunknak, büszkévé tesz, figyelmeztet hivatásunkra, emlékeztet nemzeti együvé tartozásunkra.
A történész hivatása hasonlatos a restaurátoréhoz: a finom részletek csak akkor lesznek láthatóvá, ha szakszerű kezek gondosan megtisztítják az idők során rárakódott rétegektől. A Szent Korona előtt a 21. századi magyar ember főhajtása csak akkor lehet igazán hiteles, ha nemcsak a korona szent, de története is az. Jó tudni, hogy a magyar tudományos közéletben kitüntetett helyen áll ez a szemlélet. Jó tudni, hogy a történésztársadalom szívén viseli a koronázási jelvényekkel kapcsolatos kutatásokat, és hogy a MTA fiatal kutatóinak Lendület csoportjában is ott találjuk a Szent Koronával foglalkozókat.
Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere is köszöntötte a jelenlévőket (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
Antonio Bonfini a Szent Korona 1466. évi hazatérését és soproni bemutatásának euforikus hangulatát írta le. Közel 500 évvel később a Magyar Királyi Koronaőrség parancsnoka, aki 1945-ben a koronaékszereket a határon túlra menekítette, így írt:
„Meggyőződésem, hogy ez a szent ereklye nem tűnhet el, az isteni gondviselés vigyáz rá.”
E szavak arra figyelmeztetnek minket, hogy hálával gondoljunk mindazokra, akik az elmúlt századokban a gondviselés munkatársai voltak, és köszönetet mondjunk azoknak, akik ma is óvják, védik, kutatják. Remélem, hogy múltunk alaposabb ismerete több tudást, több bölcsességet ad a jövő nemzedékek számára.
A Szent Korona kutatásának története
A köztársasági elnök nagyívű beszéde után köszöntőt mondott Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki emlékeztetett arra, hogy a magyarságot az ősi múltban szakrális nagy fejedelmeink, az ő küldetéstudatuk, államfői és hadvezéri képességeik, az ősök tisztelete, a hagyományok, a közös célok tartották, majd kovácsolták össze. Mikor a magyarság találkozott a kereszténységgel, ez a szakralitás kiteljesedett és új minőséggé alakult.
Hermann Róbert a koronázási ékszerek útjáról adott elő (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
Első szent királyunk a bizánci és salzburgi térítés központját Esztergomba helyezte. II. Szilveszter pápa koronát küldött, és a világ egyetlen apostoli királyának ismerte el Istvánt. A Szent Korona jogai hányattatásaink idején többször szüneteltek, de a történelem mindig helyreállította, és nem szűnnek meg az előttünk álló hosszú jövőben sem. Amikor ma a koronázási jelvényekről beszélünk, akkor az országról beszélünk, a nemzetről, mindnyájunkról.
Hermann Róbert egyetemi tanár, a Magyar Történelmi Társulat elnöke azokról a történészekről emlékezett meg, akik az elmúlt századokban sokat foglalkoztak a Szent Korona kutatásával.
A korona jelesebb kutatói: Révai Péter a 17., Ipolyi Arnold a 19. században, és a 20. századból a mai középkorú történésznemzedék néhai tanárai: Fügedi Erik, Benda Kálmán és Katona Tamás.
Az utóbbi kutatásait különösen kiemelkedőnek mondta Hermann Róbert, majd a felsoroltakat kiegészítve egy ma is élő, alkotó tudós nevével: az előadói pulpitusra kérte Bertényi Iván emeritus professzort, aki a Szent Korona középkori történetével foglalkozott, különös tekintettel a korona két részével kapcsolatos elméletekre.
Pálffy Géza, az MTA Lendület kutatócsoportjának vezetője a Szent Korona tizenegy hazatéréséről beszélt, de megtudhattuk azt is, hogy már 1608-ban rákerült ábrázolása a címerre.
A számos elvitel közül 1849-ben került a legközelebb a megsemmisüléshez nemzeti ereklyénk, ezt a hányatott, krimiszerű fordulatokban is bővelkedő történetet Hermann Róberttől hallhattuk a tőle megszokott szellemes előadásban.
Pálffy Géza a Szent Korona tizenegy hazatéréséről beszélt (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
Ifj. Bertényi Iván, a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója a két utolsó királykoronázás tartalmát és külsőségeit vetette össze a középkori hagyományokkal. A legnagyobb eltérést IV. Károly megkoronázása jelentette egyrészt a háborús viszonyok miatt (ökörsütés helyett levesosztás a szegényeknek), másrészt megjelent a média szerepe: a fényképes hírlapi tudósítások révén a legtávolabbi vidékek olvasói is részesei lehettek az eseményeknek. Jelentősége volt annak is, hogy IV. Károly koronázásán – az ő kívánságára – nem a Haydn zenéjére írt Gott erhalte osztrák himnuszt játszották, hanem Erkel-Kölcsey magyar Himnuszát, amit maga az új király is énekelt.
A konferencia további részének élvezetéhez a történelmi érdeklődésen kívül bizonyos jogi ismeretek is kívántattak, ugyanis Ujváry Gábor, a VERITAS intézet vezetőjének előadásával kezdődően a Szent Korona-tannal foglalkoztak különböző aspektusból az intézet tudományos munkatársai: Hollósi Gábor, Kovács Kálmán, Ligeti Dávid és Rácz János. Az utóbbi és Glant Tibor, a Debreceni Tudományegyetem docense „könnyebb” témát vezettek elő: a Szent Korona amerikai éveit és hazatérését.
Bár Werbőczyi Hármaskönyvéről valamennyien tanultunk, de hogy miben változott, bár alig változott a századok alatt, arról szólt Ujváry Gábor előadása. A Szent Korona-tant a két világháború között egymástól eltérő célok szolgálatába állították. A forradalmaktól való elhatárolódásban és a köztársasági államforma elutasításában szinte mindenki egyetértett.
A délutáni ülésszak harmadik előadása (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
De hogy a Szent Korona és a Magyar Királyság csak mint fogalom és eszme éljen, vagy legyen koronás fő az ország élén, abban már eltértek egymástól a Habsburg-hű legitimisták, a „szabad királyválasztók” és a király nélküli királyság hívei. Végül a kormányzói jogkört és Horthy személyét mind elfogadták, és azt is, amit Zadravecz István ferences szerzetes, később tábori püspök már 1918-ban követelt: a Szent Korona sérthetetlenségének kimondását és legfőbb magyar jogforrássá nyilvánítását.
A Szent Korona-tanhoz és a királyság, mint államforma megőrzéséhez kapcsolódott a Szent István-kultusz, amit csak erősített az 1938-as Szent István-emlékév, és a Budapesten tartott Eucharisztikus Kongresszus.
Egyébként a Szent Koronára hivatkozva lehetett elutasítani a szélsőséges eszméket – Zadravecz püspök többször is szembeszállt az antiszemita jelenségekkel – és természetesen minden területi revíziót is a Szent Korona oltalma alá történő visszatérésként ünnepeltek. Az ünnepi szónokok ma már olykor megmosolyogtató retorikája, s a Timon Ákos jogtörténész nézeteivel való korabeli viták ellenére a társadalmat áthatotta a Szent Korona tisztelete.
Sajnos Szálasi is a Szent Koronára tette le az esküt 1944 októberében, aztán 1945-ben megszűnt a Magyar Királyság mint államforma, bár Slachta Margit képviselő 1946-ban annak megtartása mellett érvelt a Szent Koronára hivatkozva. Az eredményt ismerjük, és azt is, hogy szólni sem lehetett róla az 1980-as évek végéig. Azóta, mint Hermann Róbert is utalt rá, több történész foglalkozott vele, értékes tanulmányok születtek, de hogy van még kutatni való, azt ez a konferencia is igazolta.
További felvételek az eseményről megtekinthetőek ITT
