Több mint két éve, 2016 júliusában indultak újra a magyar nyelvű katolikus szentmisék Prágában. A lelkészségből 2017 decemberében plébánia lett. Balga Zoltán plébánossal az elmúlt időszakról, a tapasztalatokról és a jövőt érintő elképzelésekről beszélgettünk.
Milyen megbízatással, elképzelésekkel érkezett 2016 nyarán Prágába?
Tulajdonképpen egy véletlen találkozásnak köszönhetem azt, hogy én kerültem Prágába. Akkoriban a Prága melletti Sázavában egy rendezvényen találkoztam Dominik Duka bíboros úrral. Miután megtudta, hogy magyar vagyok, érdeklődött, mit szólnék egy ilyen szolgálat elvállalásához. Eléggé félve, kétkedve fogadtam a felkérést, s végül a döntést a bíboros úrra bíztam, beszélje ezt meg a püspökömmel. Az ő közös megegyezésükből kerültem Prágába. Azzal a küldetéssel, hogy az itt korábban – ha jól emlékszem, egy évtizede – megszűnt katolikus lelkipásztori szolgálatot felélesszük. A lelkipásztori szolgálat felújítását a bíboroson keresztül a prágai civil szervezetek kérelmezték.
Hol tartunk most, 2018 végén?
Az első év lényegében az ismerkedés éve volt. Felmértük, mennyien vagyunk, milyen állapotban van itt a hitélet, mennyire van erre igény tulajdonképpen. Rádöbbentem, hogy itt valóban vannak olyan emberek, akik a hitüket vagy a vallási ügyeiket igyekeztek megtartani, sokan cseh szentmisékre jártak, tehát kimutatható volt egy valós igény. Olyan közeggel találkoztam, amelynek tagjai a vallásukat intenzíven gyakorolják, megélik. Számukra a magyar szentmisék tulajdonképpen lehetőséget jelentenek arra, hogy most már ne csehül, hanem az anyanyelvükön imádkozhassanak. Olyanokkal is találkoztam, akik azt mondták: mivel éveken keresztül a cseh plébániához jártak, ahová be is tagozódtak, nehéz szívvel hagyják el azt a közösséget. Lényegében tehát azt mondták: ők tudomásul veszik, hogy most már van itt magyar plébánia is, de nekik nehéz az átállás. Egyszóval sokféle sorssal találkozik az ember.
Az egy év alatt azután sikerült feltérképezni, felkeresni azokat az embereket is, akik korábban tulajdonképpen nem is értesültek arról, hogy Prágában van már magyar plébánia, lehetőség van a magyar nyelvű hitéletre is.
Miután meggyőződtem róla, hogy megfelelő lélekszámú katolikus közösség van itt, amelyre a jövőben lehet építeni, kérvényeztem, hogy a magyar lelkipásztori tevékenységnek valamilyen státust is kellene adni. Az egyházjog szerint aztán így lettünk személyi plébánia, ami tulajdonképpen nemcsak az egyház struktúráján belül jelent egyfajta biztonságot, stabilitást, hanem a civil szférában is. Ugyanis ez utóbbiban rendes bejegyzett társaságként tartanak számon, így működünk. Mindezek alapján rendelkezhetünk anyagi javakkal, amelyek a közösség működését valamilyen módon lehetővé teszik, támogatják. Tehát ezért volt nagyon fontos állomás 2017. december 1-je, amikor a magyar lelkészség személyi plébánia státust kapott. Ez jogokkal, de kötelezettségekkel is jár. Tagja lettünk az egyházmegye hierarchiájának, rendszerének. Ugyanúgy tartanak minket számon, mint más cseh plébániát. Nyilván a korábbinál aktívabban kell részt vennünk az egyházmegye életében, de – és ezt hangsúlyoznám – a változás számunkra jogokat is eredményezett.
Balga Zoltán Dominik Duka bíborossal és a volt prágai magyar nagykövettel az oldalán (Fotó: Kokes János/Felvidék.ma)
Mi mindenre terjed ki ma a plébánia tevékenysége?
Prágában heti rendszerességgel, minden vasárnap fél tízkor tartunk szentmisét. A részvétel a miséken változó. A nyári időszakban, amikor a családok elutaznak, és az egyetemista és főiskolás diákok sincsenek itt, a részvétel 30-40 személy körül mozog. Az október és május közötti időszakban átlagban 60 körüli lélekszámról beszélhetünk. A kiemelkedő események alkalmával, ilyen például augusztus 20-a, az őszi tanévnyitó, vagy az október 23-ai ünnepség, amikor Magyarországon általában hosszú hétvége van, a részvételi lélekszám is megemelkedik.
Tartunk ökumenikus összejöveteleket is, ahol csatlakozik hozzánk a prágai magyar református közösség. Ilyenkor is nagyobb lélekszámról lehet beszélni. A legfontosabb azonban az, hogy a szentmisék heti rendszerességűek legyenek, hogy az emberek számolni tudjanak ezzel. Meggyőződésem, hogy csak arra lehet építeni, amiben rendszeresség van.
Brünnben, Olmützben, Ostraván a magyar szentmisék nyilván nem lehetnek heti rendszerességgel, azt fizikailag sem tudná bírni egy ember. Ostraván azonban évente több alkalommal tartok szentmisét szombaton, hasonlóan Brünnben is. Igyekszem magyar szentmisét tartani az Esterházy Jánosra történő megemlékezések kapcsán is.
Úgy tudom, hogy a miséken kívül más tevékenységet is folytat a plébánia…
Igyekszünk odafigyelni arra, hogy a szentségi pasztoráción kívül más foglalkozásokat is tartsunk. Itt kiemelném a hétfő esti találkozókat a fiatalokkal, a Heti hetest. Általában 8-12 fő között mozog a részvétel. Akik összejönnek, azokkal általában minden esetben megvitatunk, körbejárunk egy-egy egyházi vagy vallási témát. Az a tapasztalatom, hogy a fiatalok részéről van erre igény. Szerdánként gyermekhittant tartunk. Ez tulajdonképpen felkészülés az elsőáldozásra és a bibliai ismeretek bővítését szolgálja.
Felnőtt hittanról is beszélhetünk. Ezt általában havi-kéthavi rendszerességgel, alkalomszerűen tartjuk. Tulajdonképpen ez lehetőség arra, hogy azok, akik például felnőttként lesznek elsőáldozók, felkészüljenek az áldozás vagy a bérmálás szentségének felvételére. Tehát vannak ilyen alkalmaink is. A közelmúltban tartottuk meg például az első elsőáldozási szertartást a templomunkban.
Mennyire van igény magyar nyelvű áldozásokra, keresztelőkre, esküvőkre vagy temetésekre?
A keresztelésekkel kezdeném a sort. Több alkalommal tartottunk már magyar nyelvű keresztelést. Számomra mindig öröm, amikor a vegyes házasságokból vagy a tiszta magyar házasságból származó gyermekek szülei kérik, hogy gyermeküket kereszteljük meg. Ők nyilván a magyar plébánia magyar anyakönyvébe lesznek beírva, tehát ezáltal válnak a katolikus egyház hivatalos tagjává.
Tavaly tartottunk a gyermekek számára első alkalommal elsőáldozást és volt már felnőtt bérmálás is. Több esetben készítünk fel fiatalokat, fiatal párokat a házasság szentségének felvételére. Volt példa arra, hogy a fiatalok Prágában végezték el a felkészülést, majd Magyarországon vagy a Felvidéken kötöttek házasságot. Nyilván olyan is volt, hogy a házasságot Prágában kötötték meg, itt, a mi templomunkban, vagy más erre alkalmas helyen. Legtöbbször vegyes házasságról beszélünk, tehát magyar–szlovák, illetve magyar–cseh párokról volt szó. De volt már olyan is, hogy Budapestre utaztam, hogy egy felvidéki lányt eskessek meg budapesti barátjával. Szóval különböző esetek vannak.
Elmondhatom, hogy magyar nyelvű temetésre is volt már példa.
Mise utáni találkozás a prágai magyar hívekkel (Fotó: Kokes János/Felvidék.ma)
Említette az ökumenikus együttműködést, kérem részletezze a témát…
Prágában két magyar illetékességű vallási felekezetről beszélünk, ezek a Magyar Református Missziói Gyülekezet és a Magyar Katolikus Plébánia. Prágába érkezésem óta nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy ez az ökumenikus együttműködés megvalósuljon. Úgy gondolom, hogy ez mindkét felekezetnek érdeke. Úgy érzem, sikerült is. Januárban az ökumenikus imahét alkalmával mindig vagy itt, nálunk a templomban, vagy a református gyülekezet imatermében tartunk közös istentiszteletet, az augusztusi Szent István-napi ünnepséget is igyekszünk ökumenikus szellemben megvalósítani. Kiemelném, hogy amikor a plébániaavató volt, megtisztelte azt részvételével Éles György református lelkipásztor. Mindezek alapján úgy gondolom, hogy ez jó együttműködés, sőt a hétfő esti találkozóinkra is eljár több református fiatal. Ebben nincs semmi probléma. Ők is kevesen vannak, mi is kevesen vagyunk, mindkettőnknek jó, ha ezt az egységet Krisztusban Prágában sikerül megvalósítanunk.
Ha jól tudom, a magyarok mellett a prágai szlovák híveket is gondozza…
Prágába indulásom előtt nagyjából egy hónappal szembesültem azzal a ténnyel, hogy a szlovák plébános, aki itt az elődöm volt, családi okokra hivatkozva visszaköltözött Szlovákiába. Ebben a helyzetben Halko püspök felkért, ha már Prágában leszek, vállaljam el a szlovák pasztorációt is. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a magyar szentmisék a Szent Gál-templomban lesznek, a szlovákok pedig a Szent Henrikben. Miután megérkeztem Prágába és megismerkedtem a konkrét helyzettel, számomra sokkal praktikusabbnak tűnt, hogy a magyar miséket is idehozzuk a Szent Henrik-templomba, ami meg is történt.
Milyen a prágai szlovák katolikus közösség?
A prágai szlovák katolikus közösség az idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Nyilván egy sokkal nagyobb létszámú és erősebb plébániáról beszélünk, mint a magyar esetében. Vasárnap 11 órai kezdettel vannak a szlovák nyelvű szentmisék, amelyekre átlagban 200-250 ember jár el. Hétköznap is tartunk szlovák miséket, szerdán és pénteken, s tulajdonképpen a hét majd minden napján van valamilyen foglalkozás a szlovák hívők körében. Házassági felkészítők, ifjúsági összejövetelek, felnőtt énekkar, ifjúsági énekkar, gyermekhittan, katekizmus felnőtteknek, vagy bibliaolvasó csoport. Már ebből is látszik, hogy a magyarnál sokkal intenzívebb lelkipásztori munkát igénylő közösségről van szó.
Tapasztalt valamilyen különbséget a magyar és a szlovák katolikus közösség között?
A két vallási közösség között a fő különbséget a lélekszám jelenti, a szlovák hívők száma ugyanis jóval magasabb, mint a magyaroké. Ez nyilván összefügg a Prágában élő szlovákok magyarokénál jóval nagyobb lélekszámával. Egy nagyobb lélekszámú közösségben nyilvánvalóan nagyobbak az igények és természetesen több a lehetőség is.
Ha magáról a vallásgyakorlásról kellene beszélnünk, akkor sokszor tapasztalható, hogy a szlovák közösségben a vallásosság nagyobb mértékben, mélyebben van jelen, mint a magyar közösségben.
Ostravai látogatás (Fotó: Kokes János/Felvidék.ma)
Ne hagyjuk ki a cseh katolikus egyházat se, plébánosként valószínűleg gyakran találkozik a képviselőivel…
Minden papi összejövetelkor az esperes – szerintem szándékosan – nem nevez cseh plébánosnak, hanem magyarnak és szlováknak egyaránt. Tehát egyfajta kuriózumnak számít az, hogy egy személyben töltöm be a három plébánia – magyar, szlovák, cseh –képviseletét, funkcióját. Hangsúlyoznám: állandóan azon igyekszem, hogy konfliktusmentesen kapcsoljuk össze a három plébánia működését. Szerintem, ha mindenkinek megadjuk azt, ami kijár neki, ami a keresztény igazságosságnak is az alaptétele, akkor nagyobb problémák nem lehetnek, és egyházi szinten nincsenek is.
Másrészt nyilván megvannak a különféle belső feszültségek mind a cseh, a szlovák és a magyar közösségekben, esetleg köztük is, a múltbeli történelmi kapcsolatok, politikai viszonyok következtében. Le kell azonban szögeznem, hogy a katolikus egyházon belül ilyen nemzetek vagy népek közötti különbségről nem lehet beszélni. Itt a Szent Henrik-templomban, a plébánián sincs ilyen. Mi inkább azon vagyunk, hogy ezt a többszínűséget a teljes valóságában megélhessük.
Csehországban, és különösen Prágában több magyar szervezet működik. Milyen a kapcsolat, hogy alakult a plébánia viszonya hozzájuk?
Amikor Prágába kerültem, az első dolgom az volt, hogy felvegyem a kapcsolatot a magyar nagykövetséggel és az itteni magyar civil szervezetekkel. Úgy gondolom, hogy minden civil szervezettel sikerült megtalálni a közös nevezőt. Nem tapasztaltam egyszer sem, egyetlen szervezet részéről sem támadó hangnemet, vagy hogy ne sikerült volna megegyeznünk.
Természetesen lehet úgy is tekinteni a plébániára, hogy minden más szervezetnek a konkurenciája, vagy lehet úgy is venni, hogy mindenkinek a segítségére álló szervezet. Ez mindig nézőpont kérdése, illetve, hogy ki milyen szemüvegen keresztül szemléli a plébánia létét. Ha konkurenciát akarok benne látni, akkor konkurencia, ha pedig a segítséget, akkor az segítség.
Az első és legfontosabb alapelv, amit plébánosként figyelembe kell vennem, hogy tulajdonképpen a plébánia sosem lehet egy civil szervezet a sok prágai magyar civil szervezet közül. Függetlennek kell lennie, mert tulajdonképpen a plébánia nem is civil szervezet, soha nem is lehet besorolni a civil szervezetek sorába. Nem ezért van, és nem ez a küldetése. Itt a katolikus plébánián mindenkinek mindig helye van, s nem kell valamilyen követelményeknek megfelelni, hogy idejöhessen. Úgy gondolom tehát, hogy ha sikerül megtartani függetlenségünket és ezt a jó együttműködést az összes magyar civil szervezettel, akkor egy nagyon szép jövő előtt áll a magyar plébánia.
Nyugat-európai magyar papok tanácskozása (Fotó: Kokes János/Felvidék.ma)
Beszéljen, kérem részletesebben a plébánia jövőbeni terveiről…
Mint már említettem, eredetileg kétéves megbízatást kaptam a püspökömtől a prágai munkámra. Az volt a megegyezés, hogy két év alatt fel kell mérni a helyzetet, mire is van itt szükség, lehetőség, érdemes-e itt lenni, vagy sem, kell-e ide magyar pap, vagy sem. Két év elteltével úgy látom: van értelme, hogy Prágában van egy magyar pap, van itt munkája, missziója a magyar plébánosnak, s ezért kértem a kiküldetés meghosszabbítását a püspökömtől. Ma már elmondhatom, hogy a püspököm további három évre meghosszabbította kiküldetésemet, tehát 2021-ben dől el, hogy folytatom-e az itteni munkámat, vagy sem. Én folytatom-e a munkát, vagy valaki más, vagy a történelem – ne adja Isten – ismételni fogja önmagát, és újra lelkipásztor nélkül marad a prágai magyar katolikus közösség.
Meggyőződésem, hogy még mindig van min dolgozni, hogy a prágai magyarság lelkileg megújuljon, hogy a keresztény értékeket beszivárogtassuk a mindennapokba, gondolkodásunkba, az értékrendünkbe. Nagyon sokat kell dolgozni a gyermekek, a legfiatalabbak, a diákok, a középkorosztály, de az idősebbek körében is. Ez fontos, óriási küldetése a prágai magyar plébániának.
Két év tapasztalatai alapján hogy látja, szerves részévé vált a plébánia a prágai, a csehországi magyar életnek?
Úgy gondolom, hogy már sikerült beszivárognunk a csehországi magyar köztudatba. Nagyon intenzíven terjesztettük hírünket a közösségi portálokon, az interneten, a sajtóban, és itt köszönetet mondanék a Prágai Tükörnek is. A legjelentősebb magyar eseményekre mindig kapunk meghívót, ebből is látom, hogy számolnak velünk. Tapasztalataim azt mutatják, hogy most már nagyon kevés olyan prágai vagy csehországi magyar van, aki ne hallott volna, vagy ne értesült volna arról, hogy itt újra megindult a magyar lelkipásztori szolgálat.
Úgy tudom, hogy a prágai magyar katolikus plébánia nemzetközi téren is aktív…
Minden évben megszervezik az Európai Magyar Papi Konferenciát. Európa nagyobb városaiban Nyugaton szinte kivétel nélkül működnek magyar lelkészségek, illetve magyar plébániák az ott élő magyarok lelkipásztori szolgálatait ellátva. Mivel még új, hogy Prága is bekerült ebbe a nagy családba, a tavalyi londoni konferencián azzal az ötlettel rukkoltak elő a paptársaim, hogy a következő találkozó legyen Prágában, hiszen ott eddig még nem volt. Én ezt nagy kihívásnak tartottam, hogy Prágában szervezzük ezt a konferenciát. Most úgy vélem, hogy nagyon magas szinten sikerült helytállnunk. Európa minden részéről érkeztek magyar lelkipásztorok hozzánk, hogy a lelkipásztori szolgálat európai helyzetét megvitassuk, megfogalmazzuk a jövőbeli víziókat, felhívjuk a figyelmet a kihívásokra, megbeszéljük az aktuális problémákat. Szerintem nagyon gyümölcsöző volt a prágai konferencia. Ennek köszönhetően sikerült bekerülni nemcsak a csehországi magyar köztudatba, hanem a többi európai magyar plébánia lelkészségének a tudatába, vérkeringésébe is.
Önt jó tollú publicistaként is ismerem. Tengernyi teendője mellett sikerült Prágában is írogatni?
Az irodalom iránti szeretet gyerekkorom óta megvan. Mindig szerettem írogatni, először gyerekként naplót írtam, később szavalóversenyekre jártam, különböző rendezvényeken szólaltam fel, aktív voltam mindig. Ez az írói véna tehát gyerekkorom óta él bennem. Mindezt, tehát az írás művelését, természetesen egykori jó tanáraimnak is köszönhetem.
Papként néhány éve egy felkérést kaptam, hogy vezessek egy rovatot a szlovákiai magyar katolikus hetilapban, a Reményben. Ebben a rovatban – Hétről hétre – az aktuális eseményeket igyekeztem górcső alá venni. Öt évig írtam és szerkesztettem. A rovatba készült írásokból azután sikerült egy válogatást is kiadni, amely Reménysugarak címmel 2016-ban jelent meg. Most is nagyon szívesen írok, ha van időm, többször publikáltam már tudományos folyóiratokban, és igyekszem ezt a képességemet a magyar plébánia honlapján is kamatoztatni. Amikor időm engedi, vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy amikor megszáll az ihlet, akkor nagyon szívesen írok.
Nyilván időnként kikapcsolódásra, pihenésre is szüksége van mindenkinek. Önnél ez mit jelent?
Számomra óriási kikapcsolódási lehetőség a sakk. Gyerekkorom óta nagyon szívesen sakkozom. Sikerült a prágai magyar közösségben is találnom egy viszonylag jó sakkozót, és a szlovák közösségben is van, akivel nagyon szívesem játszom. Nyilván nem gyakran kerül erre sor, mert a sakk köztudomásúlag nagyon időigényes játék. Nehéz ezt sportnak nevezni. Amellett heti rendszerességgel péntek esténként röplabdázom. Nem vagyok egy kimagasló sportoló, de nagyon szívesen teniszezem is. A téli hónapokban pedig szeretem a síelést. Ez is egy óriási lehetőség a kikapcsolódásra, aktív pihenésre. A hegyekben az ember egyedül van a gondolataival, a jó barátokkal. Ez nagyon-nagyon kedves időtöltés számomra.
Csehországban, bár az itteni magyarok száma nem túl magas, aránylag gazdag magyar társadalmi élet folyik. Milyen tapasztalatai vannak?
Számomra óriási örömet jelent, hogy bárhová utazom Csehországon belül, mindenütt találkozom magyarokkal. Rengeteg a magyar vonatkozású emlék is, de a legfontosabb az, hogy jelen vannak a magyar emberek. Ugyanakkor látom, hogy óriási a különbség a prágai magyar közösség és a Prágán kívül élő magyarok élete, lehetőségei között. A magyarok esetében az összetartó erőt a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége jelenti, amely megszervezi a magyar kulturális és társadalmi életet.
Itt is szeretnék köszönetet mondani azért, hogy a CSMMSZ vidéken is – elsősorban Ostravában és Brünnben – megszervezi a magyar szentmiséket. Ezzel nekem is, illetve a plébániának is nagy segítséget nyújtanak. Természetesen ez segítség az ott élő, érintett magyaroknak is. Gondolom, hogy nagyon gyümölcsöző a kapcsolat a plébánia és a CSMMSZ helyi szervezetei között.
Prágában a magyarság tapasztalataim szerint már egy picit színesebb, lévén, hogy nagyságrendben is itt él a legtöbb magyar, különbözőek az igények, az elvárások, de a kínálat is sokkal nagyobb, mint másutt. Prágában ez a sokszínűség jelen van a mindennapokban, és sok esetben azt is tapasztalni, hogy nem mindig sikerül közös nevezőre jutni. Nem azt akarom állítani, hogy ellenségeskedés, vagy felesleges viták lennének a közösség keretében, hanem azt, hogy mindezt a tevékenységet időnként nehéz összehangolni. Talán azon kellene többet dolgozni a jövőben, hogy a magyar egység a mainál még erősebb legyen, tehát ne azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt.
Köszönöm a beszélgetést!
